Bánffytótfalu település (Kolozs megye) Központ: Kecsed. Bánffytótfalu román elnevezése: Vale.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Barlangsír Kerlés 44,86 km-re
Kerlést elhagyva a Sajósárvár felé vezető út bal oldalán egy kanyarban meredek sziklafalban furcsa nyílások tátonganak.
Magyarkiskapus 47,45 km-re
Magyarkiskapus református temploma az egyik legAzlésesebb kalotaszegi templom. Értékei a faragott falikarok, a szentély gótikus hálóboltozata, a gótikus ablakok, a karzat mellvédje és a kazettás mennyezet.
Evangélikus templom Aranyosmóric 43,3 km-re
1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Kétágú templom Kolozsvár 35,48 km-re
A kolozsvári Kétágú templom, más néven az alsóvárosi református templom az egykori Külső-Magyar utca, ma 1989 december 21 sugárút 41 szám alatt található. Ezt is javítják - Bemenni ebbe sem tudtam, de felmentem az egyik toronyba, mivel a tetőjavító munkások is ott közlekedtek.
Mérai Várhegy 34,76 km-re
Méra falu és a határában levő Várhegy, Kolozsvár környékének egyik érdekes kirándulóhelye. Biciklizés alkalmával - Szombati biciklizésem alkalmával találtam meg ezt a geodobozt is. megvan - Erdekes hely. Méra Kolozsvártól nyugatra 13 km-re helyezkedik el a Nádas-mentén egy kis völgyben.
Karolina-oszlop Kolozsvár 35,91 km-re
1831-ben állították fel Páll Sámuel főbíró kezdeményezésére, Habsburg I Ferenc császár és felesége Karolina Augusta 1817-dik évi látogatásának emlékére.
Református templom Szentmáté 42,75 km-re
Bizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
Arkhai szoborpark Magyarfenes 47,34 km-re
Az Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.
Szászfenesi Leányvár 42,27 km-re
A Szászfenestől délre emelkedő kétpúpú domb egy régi várnak a romjait rejti. Őz és őzláb - Toronyiránt közelítettük meg az aszfaltúton legközelebb eső ponttól, egy ember nézett is nagyon az udvarából, hogy hova mászkálunk, pláne amikor a kerítése mögött lehajoltunk két nagy őzlábgombáért. Elfelejtett megtalálás - Egy tavaszi túra alkalmával találtuk meg ezt a ládát, csak elfelejtettem bejelenteni. Legendák szerint tündérek építették és lakták, akiknek kincsei még a mai napig a vár pincéjében vannak.
Karacsay-házak Kolozsvár 36,27 km-re
Karacsay-házak, és középkori városfal-részlet a telek határán. Farkas (Mihail Kogalniceanu) utca 1.
Kakasos templom Kolozsvár 36,88 km-re
A Kakasos templom, vagy felsővárosi református templom a Mócok utca 84 szám alatt található - a templomot Kós Károly tervei alapján építették szecessziós stílusban 1913 és 1914 között. Kakasok mindenhol - Tipikus Kós épület.
Báthory-Apor Szeminárium Kolozsvár 36,35 km-re
Az Egyetem utcában lévő Báthory-Apor Szeminárium épületét Apor István alapítványából építették a jezsuiták 1728-31 között. Az egykori Szent József Fiúneveldét 1776-ban a piaristák vették át.
Levendulafarm és sósfürdő Kolozs 40,32 km-re
A sósfürdőjéről híres Kolozson a Valkai házaspár levendulafarmot, két sósvizű fürdőmedencét, és egy vendégházat létesített. Minden évben levendulafesztivált szerveznek, ami egy háromnapos hétvégi időszakot jelent.
Fatemplom Almásszentmihály 34,64 km-re
A reformáció előtt Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma volt, amint azt a falu neve bizonyítja - 1658-ban még áll. A XVII-dik században pusztulhatott el temploma, híveivel együtt.
Gróf Béldi-ház Kolozsvár 35,9 km-re
Kolozsváron a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 9 szám alatt található a gróf Béldi-ház, amely egy XVI-XIX-dik században épült műemlék ház.
Reformatus templom Magyarvista 39,49 km-re
Magyarvista Kalotaszeg egyik jelentős települése, Kolozsvártól 20 km-re a Nádas mentén, a díszes népviseletéről ismert Cifra-Kalotaszegen. Az első hely az első megtalálónak - Szia, örülök, hogy megtaláltad. Szép kis templom - Külön érdekessége, hogy nincs tornya, egy kis faharangláb van mellette. Itt ma is élnek a magyar népszokások.
Bethlen-kastély Árokalja 47,87 km-re
Az árokalji Bethlen-kastély az egyetlen mór-bizánci stílusú kastély Erdélyben, a hozzá tartozó 17 hektáros birtokon 3 épület és egy arborétum található. Különleges hangulatú kastély - Nagyon különleges hangulatú kastély, egyetlen Erdélyben ilyen stílusban. A kastély épületében van egy konferenciaterem, egy előadóterem, egy tanulóterem, és egy frankofón könyvtár.
Feleki gömbkövek 43,09 km-re
A Kolozsvárról déli irányba kiránduló természetjárók gyakran találnak kisebb-nagyobb gömbalakú köveket, melyeket a tudományos irodalom feleki konkrécióknak nevez. Melléfogás - A Leányvár, és ebéd után kerestük meg ezt a helyet, ugyanúgy autóval megközelítve ameddig lehetett. Új doboz új helyen - Ma erre jártam és elrejtettem egy BabBerci féle dobozt a régi rejtek közelében. A gömbkövek megtalálhatók a 827 m magas Kis Magurától a Pata és Ajton között emelkedő Nagy Csoltig (722 m), csaknem minden suvadáskaréjban, vizmosásban és patakmederben.
Piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta Kolozsvár 36,54 km-re
A piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta a kolozsvári Házsongárd temetőben, a város központi temetőjében található. Házsongárd legrégebbi kriptája, a Mauksch-Hintz gyógyszerész-családé, a 19-dik században épült klasszicista stílusban.
Redut Kolozsvár 36,18 km-re
Az egykori Belső-Monostori utcában álló épület karzatos báltermében több erdélyi országgyűlést tartottak. 1848-ban itt mondták ki Erdély unióját Magyarországgal.
Magyarszarvaskend 7,2 km-re
Szamosújvártól 25 kilométerre nyugatra, a Tőki-patak völgyében fekszik - a 14-dik század elejétől 1607-ig a Kendi család birtoka volt. 1594-ben magyar falunak írták - a 17-dik században a Haller és a Bánffy, a 18-dik században a Diószeghy család birtokolta.
Dellőapáti 36,32 km-re
A reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt. A templom 1600-ig katolikus, Basta korszakban elpusztul, 1644-ben egykori szentedényeiről (ónpohár, óntányér, harangok) azt jegyzik fel, hogy mind elvesztek.
Óratorony Szent Mihály templom Kolozsvár 36,03 km-re
Az Óratoronyról annyit, hogy elég sok lépcsőt kell megmászni, de sokszorosan kifizetődő vállalkozás. Kolozsvári Magyar Napok - A toronyba, de a torony tövében sem, a GPS egyáltalán nem működött. Magas torony - Mivel, szerintem a toronyba való felmenés számít megtalálásnak és én nem tudtam bemenni, úgy gondolom, hogy nem találtam meg a rejtekhelyet. Ugyanis innen nyílik az egyik legszebb kilátás a városra, mintegy 360 fokban.
Kornis-kastély Szentbenedek 15,64 km-re
Déstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Református templom Magyarborzás 35,94 km-re
1332-ben plébániatemploma van, 1867-ben újítják, amikor faharanglábat is építenek hozzá. A templom stíluselemei alapján román korinak tekinthető, a XV-dik század fordulóján a román kori hajóhoz késő gótikus csúcsíves szentélyt építenek.
Füvészkert és Wesselényi kastély Zsibó 40,76 km-re
A Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Varjúvár Sztána 49,74 km-re
Sztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Alverna ferences kegyhely Kolozsvár 37,1 km-re
Az Alverna Szent Ferenc-rendi épületegyüttes Kolozsvár délkeleti szélén, a Békás nevű helyen, a Bükk utca elején található. Az Assisi Szent Ferenc szülőhelyén álló templom mintájára épült.
Mezőségi bánya Torockói-hegység Torockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett.
Református templom Aranyospolyán Középkori okleveles adat templomról nincs, Aranyospolyán temploma azonban meghatározza korát. Tornya alatti bejáratának kapuja gótikus kori alkotás, csúcsíves, hasonlóképpen a torony lóhereívvel záródó ablakai is.
Tordai sóbánya A tordai sóbánya a sóbányászat különleges épségben megmaradt tanúja, Torda egyik legnagyobb, maradandó élményt nyújtó turista látványossága. Kint - Nem kell bemenni a dobozhoz, mert kint van, ha szemben állunk a bejárattal, baloldalt van egy régi fal, abban van a boltív, és abban a doboz. Hiába - Nagyon alaposan átvizsgáltunk minden mozgatható követ a boltív alatt, de sajnos a dobozt nem találtuk meg.
Hollókő Tárnica-tó Újabban a Dán köve elnevezés terjedt el. Állítólag egy Dán nevű fényképész adta az új nevet, az eredeti helynév ismerete nélkül.
Piaci nagytemplom Torda A tordai katolikus templom az ótordai plébánia területén épült, a főtér északi részén, eredeti stílusa alapján építési korát a XV-dik századra teszik. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város. Ennek kőbe vésett tanúi is vannak: egy külső támpilléren 1458-as, egy másikon 1478-as, egy harmadikon 1504-es dátum.
Evangélikus templom Harina Erdély egyik legkorábbi épen maradt temploma, már messziről magasztosan fehérlik a dombtetőn. Az 1834-es földrengés során nagyon megrongált templomot a XIX-dik század végén restaurálták.
Régi Aranyos-fahíd Torda A tordai Aranyos-híd Torda város szélén, a Kolozsvár-Brassó úton állott. Épült 1804-1815-ben, vámot szedtek rajta.
Csukás vizesés Mészkő A legegyszerűbb megközelíteni a Csukás vízesést Sínfalva vagy Mészkő felől. Egy nagyon forró napon - Egy szólóban megrendezett biciklitúra alkalmával jutottam el a Csukás vizeséshez. Ha autóval vagy biciklivel vágunk neki az útnak akkor legjobb ha Tordáról, Szentmihályon keresztül Mészkő fele megyünk.
Szent István-torony Nagybánya A Szent István-torony, Nagybánya szimbóluma, egy sajátos kiképzésű és történetű templomépület maradványa. Csak kis, mágneses doboznak találtam rejteket - Gondoltam, rejtek egy dobozt, de kiderült, hogy BabBerci-nek "Nem lesz könnyű elrejteni egy új dobozt egy ilyen zug nélküli helyen. Áll még a bástya - Nagybánya központja akármelyik nyugati városban megállná a helyét.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.