Szentandrás település (Hunyad megye) Központ: Piski. Szentandrás román elnevezése: Santandrei.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Szentandrás (Hunyad megye) és környéke turisztikai látnivalói

Szfinx - Felsőgörbed
A ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Az egykori, jelenleg felhagyott műemlék bányajárat a Bárza-patak fejénél nyílik, a Brád városhoz tartozó Ruda falutól keletre, Vályaárszuluj településtől nyugatra. A tárna egy enyhén lejtő, 180 m hosszú járat, melyet kétezer évvel ezelőtt a rómaiak ástak, és a híres római lépcsőkkel végződik.
Magyarigeni-tengerszem A Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében.
Traianus forrása - Körösbánya.
A Ferencz József-forrás Nagyág falutól keletre, az Ezüst erdő nevű védett bükkösben található. A forrás felett található felirat: I Ferencz József apostoli magyar király 40 éves koronázási emlékére, 1867 - 1907 június 8.
Aranyvár Piski városka fölött, az Érchegység Nagyági csoportjának délii végében, az itt északnyugatra kanyargó Maros jobb partján fekszik Arany község. A falu délkeleti végében, az Arany-hegy lábánál, közvetlenül a Maros ártere fölött középkori vár is állott egykor.
Dévai várrom A dévai várrom Déva központjában levő Várhegyen található, a hegytetőn levő, romos állapotban levő vár legrégibb része egy falgyűrű. Dévai sárgyúrás - A város felől, a Vár utca felől közelítettük meg a várat, a sárban tapicskolva, a kerítések mögül kiacsarkodó kutyák ugatásának a hangzavarában. A sikló, az új doboz, és a régi képek - Nem értem, hogy miért kell a sárban tapicskolni, amikor ott a sikló :-). Déva - Ha valaki meg akarja találni a dobozt, az ne a lifttel menjen fel a várba. E legbelső falgyűrű mentén sorakoznak az egyes épületszárnyak - a külső falgyűrű a 17-dik században épült, majd a 18-dik században egy újabb külső erődítményt építenek hozzá.
Komárnyik-bauxitbánya Fégyér falutól a Fundatura Ponorului tanyavilág felé tartva, körülbelül az út felénél található az egykori, felhagyott Komárnyik-bauxitbánya.
A Kohó-kövek Kőfalu (románul Pietroasa) településtől délkeletre találhatók. A hely neve a régi osztrák térképen Eisen-Stollen, ami a német Bergwerkstollen-ből fordítva, magyarul vasbánya-bejáratot jelent.
Forrásfalva közelében, a nadrági vasipari társaságnak vasércbányái voltak.
Kolc-vár Kolc-vár a Retyezát-hegység festői környezetének legromantikusabb, valamennyire épségben megmaradt vármaradványa. Geoládát nem találtam - De - ha minden igaz - ott voltam az újrarejtésnél. Szép volt, talán igaz sem volt - Geoládát találtak a kolozsvári túratársaink. Varkastely a Karpatokban - Az egyik legendas varromom az almaimban. A Retyezát bejáratát védelmező vár romja Szuszény falu határában, a Malomviz patakának jobb oldalán levő sziklacsúcson emelkedik a magasba.
Római híd A romokat könnyű megtalálni, Hátszeg felől érkezve a helység előtt levő híd előtt le kell hajtani a főútról. A murvás úton egészen a hídig el lehet menni.
A Brazovay-kastély két saroktornyos kúria, nagyon leromlott állapotban. Nagypestény déli részén áll, a főúttól keletre, mellette áll a Mara-kúria.
Kendeffy-toronyrom Hátszegváralján, a vasutállomás melletti dombon áll a Kendeffy-toronyrom. Ösvénynek aligha nevezhető csapás - Alig találtuk meg a dombra felvezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Fogat fogért, követ kőért - Pontosabban alig találtuk meg a dombról, melynek neve Orlya-hegy, levezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Nincs már Alin - Alin felirat már nincs, csak sok kék paca. Az őrtorony kerülete 50 m, kőből és római kori téglából épült.
Barlangvár Az erdélyi Érchegység délkeleti részén, a festői Glodi szorostól kissé délre találjuk Erdőfalva községet, ahová legkönnyebben Szászváros felől Algyógyon keresztül juthatunk el. Útvonal a várhoz - Van egy másik egyszerűbb útvonal a barlangvárhoz. A déli irányból vezető úton Erdőfalvára érkezve a falu központjából már jól látható a községtől északra magasodó csipkézett sziklafal, mely számos üreget, hasadékot rejt magában.
Pestere védbarlang Pestere egykor erődített barlangját Parospestere határában kereshetjük fel. Felsőszálláspataktól mindössze néhány kilométerre délre, a Paros-patak mellett fekvő község két részből áll - az északra eső Parosból, és a hozzá 2,8 km-re délre fekvő Pesteréből.
Hőség-domb kőtojása A Hőség-domb kőtojása Hőség-domb kőtojása - Nem kis munka volt megtalalni a kotojast. A kőtojás megközelítése - Pedig gps koordinátánk is volt.
1150 előtt terra Siculorum terrae Sebus, utána szász település. Régi ismerős ez a hely - Régóta készülök itt rejteni egy dobozkát a környék legjelentősebb épületéhez. Kívül vagy belül? - A Vörös-szakadéktól jövet megálltunk, hogy megkeressük ezt a dobozt is. Belül - A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot. 1203-ban a sebesi dékánság székhelye, ekkor biztosan van már temploma.
A domborműves emlékoszlop azt a helyet jelölte meg, ahol Bem altábornagy 1849 február 9-én győzelmet aratott az őt üldöző osztrák csapatok felett. Szent István - Magát a templomot megtaláltam. A csata a Sztrigy folyón átvezető piski hídnál zajlott le.
Fetele Albe szentély Ez egy dák település és hasonlóan a többi feltárt erődítéshez itt is megfigyelhető a mészkő tömbökből épült falazási technika a murus Dacicus. A település nagy valószínűséggel a második dák háború (105-106) alatt pusztult el.
Zubogó-vízesés Zubogó-vízesés, Feredőgyógy Jégcsapok - Váratlan látvány a gőzölgő vízesés és a csillogó jégcsapok.
Krivádia vártorony Krivádia községtől délre fekvő Gyálu-Babi dombon magasodó erődítményről korábban úgy tartották, hogy egy római őrtorony maradványa. Kútgyűrű - Nagyon impozáns a hatalmas kútgyűrűre hasonlító vártorony. Csak az újabb kutatások derítették fel, hogy valójában Perényi Péter építtette a zömök tornyot 1528 táján.
Vajdahunyad vára Hunyad vára a Zalasd patak meredek partja fölé emelkedő dombon létesült a XV-dik század első felében. Várkastély - Mivel másoknak is minivakációja volt, itt is tele volt látogatóval és nem tudtam kedvem szerint keresgélni. Corvin - Rendes sáskajárás van várban s környékén, hátha nem lenne ez a covid hisztéria. Teremőrök - Amikor elhelyeztem a dobozt, kb egy órát töltöttünk a várban, és többször is átmentünk azon a helyen ahol a doboz van. Építtetője a Zsigmond királytól adományba kapott uradalomról magát Hunyadinak nevező előkelő nemesi család feltörekvő tagja, János ur volt.
Vörös Bástya A reneszánsz épületet megvásárolta a Ferences Szerzetesrend, hogy azt felújítva, egy Bethlen fejedelemre emlékező Múzeumot, és országúti vendégfogadót alakítsanak ki az évszázados falak között.
Ompoly-kövek Ompoly-kövek
A Merisor faluhoz tartozó Rusesti házcsoport a Rachita patak mellékvizénél, a Rusesti patak mentén található, elszórtan. Itt halad át a Zsil-völgyébe tartó vasút, mely egy tökéletes kör alakú hurkot képez, miközben két, kisebb alagút is van rajta.
Az ősök trónja - Hátszeg
Vöröskő vára Vereskő várának romjai Bosoród községtől délkeletre 7 km-re, Lunkánytól körülbelül 3 km-re, egy 823 m magas sziklás csúcson állnak. Már a dákok idején is fontos erődítmény állt itt, mely aKudzsiri-havasok szívében fekvő fővárosba, Sarmizegetusa Regiába vezető utat vigyázta.
Református templom Őraljaboldogfalva református templomát a késő román korban építették, tornyát román stílusu ikerablak díszíti, bizánci jellegű freskóit a 14-dik század elején készítették. Atutazoban voltam - Igy gondoltam, ami az ut melett van es nem kell kiterni, megprobalom megtalalni, es osszejott. A dobozt nem találtuk - A dobozt hiába kerestük, de a templom nyitva volt, ketten, 10 lejért csodálhattuk a freskókat. 3 dobozka - Őraljaboldogfalva református templománál 3 dobozt találtam egymás mellett. A templomot kőfal övezi, ez az épület szolgált mintául az egész Hátszeg-medence ortodox rítusu román kori építészetéhez.
Hinta - Felsőgörbed
Református templom Középkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Kéz alatt - Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül.
Mammut-csucs
Zsinagóga A szászvárosi zsinagóga a XVIII-dik századból származik, szakrális épitmény. Zsidók - A zsinagóga az megtaláltatott.
A volt emlékmű felirata: Hunyadi János tizenötezer vitézével, az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatá ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében.
Tölgyfa - Cebe.
Brád aranybányászatáról nevezetes, az Aranynégyszög (Brád, Nagyág, Offenbánya, Zalatna) egyik sarka.
Vasúti híd Déva felől közelítve, mielőtt Brádra érkeznénk, áthaladunk egy impozáns vasúti viadukt alatt, amely ma már nyugdíjba vonult. Sínek nélküli vasút - A vasútvonalat megyisztították a sínektől, pedig akár turistavonatot is lehetett volna járatni rajta, mert nagyon szép a táj, és a hidakon és erdőkön végigzötyögni nyitott vasúti kocsin, egy jó kis kaland lenne.
Az 1897-ben épült, régi általános iskola romjai a merisori ortodox templommal szemben állnak. Az egykori fogadó helyén épült, ahol a postakocsik idejében az utasok megálltak pihenni, lovat cserélni.
[ Fel ↑ ]
Erdőfalvi szoros, barlangvár
Erdőfalvi szoros, barlangvár
Ponorici-Cioclovina cu Apa barlang - Kudzsiri-havasok
Ponorici-Cioclovina cu Apa barlang - Kudzsiri-havasok
Soborsin nyugati végén egy vadászkastély áll, parkkal körülvéve - a 18-dik század végén épült és a 19-dik század első felében klasszicista stílusban újították fel.
Angyal-tó Anghel (Angyal)-tó - Verespatak
A Mizsa-tó (Mija) a hasonló nevű csúcs impozáns sziklaorma alatt terül el, egy kőomlásos kráterben. 1980 m tengerszint feletti magasságban található, 0,8 hektár területű tó.
Munkások kaszinója, 1925 - Grivita Rosie utca 38 szám, Petrozsény.
Nagy-tó (Lacul Mare) - Rossz-völgy (Valea Rea).
Csúnya-tó, románul Taul Urat.
A Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
Petrozsényi Egyesületi Fürdő, 1923-1925 - Grivita Rosie utca 36 szám, Petrozsény.
Jorgován köve-csúcs, románul Varful Piatra Iorgovanului.
Csavart-tó, románul Lacul Rasucit.
Iker-tó, románul Lacul Gemenele.
Kusztura-nyereg, románul Saua Custurii.
Bukura-nyereg, románul Curmatura Bucurei.
Szkerisóra-tó, románul Lacul Scarisoara.
Szkerisóra köve-csúcs, románul Varful Piatra Scarisoarei.
Prelucsel (Prelucel)-csúcs
[ Fel ↑ ]
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.