Marosbrettye település (Hunyad megye) Központ: Marosillye. Marosbrettye román elnevezése: Bretea Muresana. Egyéb neve: Berektye.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Kun Kocsárd emlékére Szászváros 39,27 km-re
20 évvel ezelőtt Csaba testvérrel Szászváros utcáin sétálva megnéztük Kun Kocsárd és Kun Géza mellszobrainak néhai helyét. Kun Kollégium - Megnéztem a volt Kun Kollégium impozáns épületét és a szobrokat. Mecénás - Tulajdonképpen a két doboz egymásra vigyáz. Ahol ma egy repülőgépépítő mérnök mellszobra, és repülőgépének makettje látható.
Határvédő sáncok Zajkány 48,02 km-re
A délről a Szárkő-hegység, északról a Ruszka-havasok általhatárolt, 699 m magasságban fekvő szoros az őskortól kezdve fontos átkelőhely volt a Temesköz és a Hátszegi-medence között. Az akkor Tapae nevű szoros közelében 89-ben és 101-ben is nagy csatát vívtak a római légiók és a dákok.
Piros és Fekete Szászváros 39,56 km-re
Piros és Fekete, Szászváros Keresés indul - A rejtekhelyen új doboz lapul. Gözmozdony - Miután elterelö hadmüveletet tartottam egy ott lötyögö ittas (reggel fél tízkor) egyénnel.
Református templom Algyógy 38,1 km-re
A református templom, egy régi, lebontott református templom helyén, a harmincas években épült. Torony nélküli, egytermes, gótikus alaprajzi jellegű épület.
Malom Forrásfalva 29,66 km-re
Forrásfalva közelében, a nadrági vasipari társaságnak vasércbányái voltak.
Brazovay-kastély Nagypestény 44,55 km-re
A Brazovay-kastély két saroktornyos kúria, nagyon leromlott állapotban. Nagypestény déli részén áll, a főúttól keletre, mellette áll a Mara-kúria.
Aranymúzeum Brád 22,19 km-re
Brád aranybányászatáról nevezetes, az Aranynégyszög (Brád, Nagyág, Offenbánya, Zalatna) egyik sarka.
Bethlen Jozefa kriptája Nagyhalmágy 38,8 km-re
Bethlen Jozefa (1769–1841) kriptája a Sortok-hegyen található, Nagyhalmágy falutól északra, a Halmágycsúcs település felé vezető út közelében.
Felsővidra 47,56 km-re
Fehérviztől 31 km-re fekszik Felsővidra, Avram Iancu, az 1848-as román forradalmár szülőfaluja.
Görögkeleti templom Demsus 40,12 km-re
A Ruszka-havasok Sztrigy hegysorában, a Hátszegi-medence nyugati szélén, a Demsusi-patak mellett fekszik Demsus (Demsdorf) falu. Ortodox - Ez, tényleg egy építészeti kincs. A legrégibb görögkeleti templomnak tartják.
Ortodox templom Guraszáda 9,41 km-re
Guraszáda, Dévától 30 kilométerre északnyugatra, a Maros jobb partján, a 7-es főút mentén fekszik. Az Ákos nemzetségbeli Illyei család 1292-ben kapott engedélyt rá, hogy területére románokat telepítsen.
Barlangvár Erdőfalva 35,02 km-re
Az erdélyi Érchegység délkeleti részén, a festői Glodi szorostól kissé délre találjuk Erdőfalva községet, ahová legkönnyebben Szászváros felől Algyógyon keresztül juthatunk el. Útvonal a várhoz - Van egy másik egyszerűbb útvonal a barlangvárhoz. A déli irányból vezető úton Erdőfalvára érkezve a falu központjából már jól látható a községtől északra magasodó csipkézett sziklafal, mely számos üreget, hasadékot rejt magában.
Vörös Bástya Marosillye 4,62 km-re
A reneszánsz épületet megvásárolta a Ferences Szerzetesrend, hogy azt felújítva, egy Bethlen fejedelemre emlékező Múzeumot, és országúti vendégfogadót alakítsanak ki az évszázados falak között.
Római fürdő Feredőgyógy 34,86 km-re
Az Erdélyi Érchegység déli részén, Feredőgyógy településen olyan szénsavas források törnek a felszínre, amelyek környezetükben jelentős mennyiségű mészanyagot halmoztak fel. Fürdő télen - Már az ókorban felismerték a termálvíz gyógyító hatását, ezért a rómaiak komoly fürdőt alakítottak ki a mészkőtufában. Kihasználva a természetes úton létrejött forráskrátert, a langyos források feltöréseinél, a mésztufában, a rómaiak fürdőmedencét alakítottak ki.
Római híd Kőaljaohába 47,52 km-re
A romokat könnyű megtalálni, Hátszeg felől érkezve a helység előtt levő híd előtt le kell hajtani a főútról. A murvás úton egészen a hídig el lehet menni.
Bethlen Gábor-múzeum és várkastély Marosillye 4,65 km-re
Marosillye egykori várkastélyából napjainkra már csak egy 15 x 15 m bástya maradt fenn. Jelenleg, a régi helyére épült Bornemissza-kastélyban kórház üzemel, udvarára autóval is be lehet hajtani.
Máda barlangvár 33,18 km-re
A Máda község északnyugati szélén, a Gyógyi-patak partja közelében álló utolsó ház kertje mellől indul északi irányban egy ösvény. Körülbelül 400 métert gyalogolva könnyen megtalálható a barlang - a szurdokig el kell menni, innen indul az ösvény.
Arborétum Piski 24,87 km-re
A piski-i arborétum egy mesebeli szép hely, annyira, hogy egy órát kóvályogtam benne a zuhogó esőben, és nagyon jól éreztem magam. Igazán egy szép hely - Nagyon tetszett ez a hely. Fák - Itt GPS nélkül elég bajos a megtalálás. Egy része gondozott, park jellege van.
Református templom Őraljaboldogfalva 43,45 km-re
Őraljaboldogfalva református templomát a késő román korban építették, tornyát román stílusu ikerablak díszíti, bizánci jellegű freskóit a 14-dik század elején készítették. A dobozt nem találtuk - A dobozt hiába kerestük, de a templom nyitva volt, ketten, 10 lejért csodálhattuk a freskókat. 3 dobozka - Őraljaboldogfalva református templománál 3 dobozt találtam egymás mellett. A templomot kőfal övezi, ez az épület szolgált mintául az egész Hátszeg-medence ortodox rítusu román kori építészetéhez.
Vadászkastély Soborsin 38,87 km-re
Soborsin nyugati végén egy vadászkastély áll, parkkal körülvéve - a 18-dik század végén épült és a 19-dik század első felében klasszicista stílusban újították fel.
Aranyvár Piski 26,53 km-re
Piski városka fölött, az Érchegység Nagyági csoportjának délii végében, az itt északnyugatra kanyargó Maros jobb partján fekszik Arany község. A falu délkeleti végében, az Arany-hegy lábánál, közvetlenül a Maros ártere fölött középkori vár is állott egykor.
Árpád-kori körtemplom Algyógy 38,08 km-re
Algyógy legértékesebb épülete a körkápolna - a közelmúltban elvégzett régészeti feltárások szerint a kicsiny kerektemplom a 11-dik vagy a 12-dik században épült, s így a legkorábbi kerektemplom Erdélyben. A rotunda, egykor plébániatemplom, a református templom kertjében áll, a paplak közelében.
Valle Mika mészkövei 46,5 km-re
A Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe.
Arany-hegy Piski 27,12 km-re
Az Arany-hegy Piski (Simeria) közelében van, a Déváról Szászsebesre vezető ut mellett emelkedik. Kincs - Könnyen meglett az Arany hegy kincse. Másik láda - A régi ládát nem találtuk, helyén egy másik, 2016-ban rejtett láda van, rengeteg bejegyzéssel. Piskiben fordulj északra Arany falu felé, aztán Algyógy felé - a hegy a baloldalon lesz.
Régi templom Zeykfalva 32,64 km-re
Zeykfalva látnivalója a 13-dik században épült román és gótikus stílusú temploma, melyet szép és értékes freskók borítanak.
Vajdahunyad vára 24,94 km-re
Hunyad vára a Zalasd patak meredek partja fölé emelkedő dombon létesült a XV-dik század első felében. Corvin - Rendes sáskajárás van várban s környékén, hátha nem lenne ez a covid hisztéria. Teremőrök - Amikor elhelyeztem a dobozt, kb egy órát töltöttünk a várban, és többször is átmentünk azon a helyen ahol a doboz van. Építtetője a Zsigmond királytól adományba kapott uradalomról magát Hunyadinak nevező előkelő nemesi család feltörekvő tagja, János ur volt.
Ferencz József-forrás Nagyág 27,38 km-re
A Ferencz József-forrás Nagyág falutól keletre, az Ezüst erdő nevű védett bükkösben található. A forrás felett található felirat: I Ferencz József apostoli magyar király 40 éves koronázási emlékére, 1867 - 1907 június 8.
Kendeffy-toronyrom Hátszegváralja 43,68 km-re
Hátszegváralján, a vasutállomás melletti dombon áll a Kendeffy-toronyrom. Fogat fogért, követ kőért - Pontosabban alig találtuk meg a dombról, melynek neve Orlya-hegy, levezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Nincs már Alin - Alin felirat már nincs, csak sok kék paca. Az őrtorony kerülete 50 m, kőből és római kori téglából épült.
Ferences kolostor és templom Körösbánya 26,46 km-re
1390-ben jelentkező, bányára utaló neve bányászok idetelepítését feltételezi. Ne keresd a tornyot - A torony a jelenlegi állapotában alacsonyabb a templomnál, mert a tetejét leborította a vihar. Valóban, a XIV-dik században bányásztelepítésre kerül sor Körösbányán is.
Kaprióra 33,93 km-re
Kaprióra falu határában két barlang található, a Sinesie- és a Dutu-barlang. A Sinesie a Kápolnásra (Capalnas) vezető földúton körülbelül 300 méterre van, míg a Dutu a Pozsgára (Pojoga) vezető út közelében.
Flórián-szikla Tamásd 36,09 km-re
A Flórián-szikla egy érdekes, csúcsos formájú sziklaképződmény, az Üveggyári telep (Tamásdi üveggyár, Colonia Fabricii) szélén.
Zsinagóga Szászváros 39,17 km-re
A szászvárosi zsinagóga a XVIII-dik századból származik, szakrális épitmény. Zsidók - A zsinagóga az megtaláltatott.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.