Felsőnyiresfalva település (Hunyad megye) Központ: Alsónyiresfalva. Felsőnyiresfalva román elnevezése: Lunca Cernii de Sus.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Óhunyadvár Vajdahunyad 26,22 km-re
Vajdahunyad déli szélén, a Hunyadiak történelmi nevezetességű családi várának közelében, a Cserna és a Zalasd összefolyása felett emelkedő 319 m magas Szentpéter-hegyen fekszik a korai Árpád-korban épült Óhunyad vára.
A dévai gyerekek Szent Ferenc Alapítvány Déva 37,21 km-re
A gyermekotthonok híre messzire hallatszik, s az erdélyiek tudják, amelyik gyermek Csaba testvér otthonába bekerül, az megmenekült. Templom - Éppen az ötórási misére gyülekeztek a hívök amikor odaértem a templomhoz. Árvák - Sikerült megtalálnom a dobozt. Sokan itt találkoznak először folyóvízzel, fésűvel, iskolával, jó szóval, Istennel.
Sebestorony 32,81 km-re
A Szörényi-havasokhoz tartozó Szárkő-Godján-hegység északnyugati részében, Karánsebestől keletre fekszik Sebestorony község. Havas hegyek alatt - Fél óra gyaloglás után értünk fel a romokhoz. V@lybra_2 - A szervesdi tó után megkererstük a Sebestoronynál elrejtett dobozt is. A falutól 1 km-re északkeletre található a 420 m magas Stirminica-hegy, melynek ormán többemeletes toronyrom dacol az idők múlásával.
Pietrele-vízesés 35,41 km-re
A Retyezát-hegység északi részének leggyakrabban használtmegközelítését ajánljuk. Rendben - Akkor mostantól odafigyelek erre is. Gyors találat - A tavalyi térkép miatti kudarc után az idén sikerrel jártunk. Kőaljaohába településtől indulunk, útvonalunk több nevezetesség közelében halad el.
Erődítmény Felsőszálláspatak 32,17 km-re
Felsőszálláspatak község a Retyezát-hegység északi lejtőjének végében, a Hátszegi-medence déli részében terül el. Ott voltam a rejtésnél - Mi több, egy másik doboz véletlenszerű megtalálásánál is, mialatt a megfelelő rejteket kerestem. A doboz jól van - A doboz megvan, igaz 6 éve nem nyúltak hozzá. 1850-ben lakosságának háromnegyede magyar volt, mára azonban teljesen elrománosodott.
A víznyelő felett Fundatura Ponorului 46,63 km-re
Románia egyik legfestőibb helye, egyik legszebb tanyavilága, a fotósok paradicsoma, a Fundatura Ponorului nevű falu. A Ponor-patak völgyében található, mely része a Gradistea Muncelului - Csoklovina Nemzeti Parknak, a Surján-hegységben.
Malajesd vára 33,18 km-re
A Retyezát-hegység északi lábánál húzódó Hátszegi-medence déli szélén, a Szálláspatak vize mellett fekszik Malajesd község. Jót kuncogtunk - Ott voltam a rejtésnél. A várat átépítették - A falakat megerősítették, a tornyot felfalazták és lefedték. A falu déli szélén lévő dombon tekintélyes rom magasodik, Malajesd vára.
Római híd Kőaljaohába 32 km-re
A romokat könnyű megtalálni, Hátszeg felől érkezve a helység előtt levő híd előtt le kell hajtani a főútról. A murvás úton egészen a hídig el lehet menni.
A mennyország kapuja Fundatura Ponorului 47 km-re
Fégyér faluból indulva, egy körülbelül 11 km hosszú kavicsos úton juthatunk el Románia egyik legfestőibb helyére. Ez a fotósok paradicsoma, a Fundatura Ponorului nevű falu.
Nagy-csúcs Retyezát-hegység 38,64 km-re
A Déli Kárpátok szivében emelkedő Retyezát egyike a Kárpátok leglátványosabb hegytömegeinek. Jokat nevettem a bejegyzeseiteken - Szives elnezeseteket kerem avegett, hogy veszelybe sodortam testi epsegeteket. Szifonok, geovibxxxorok és a zoknibavaló - Rendben, egy félszifon, esetleg egy rövid szifon is jöhet. A jégformálta éles gerincekben, hegyes kárcsúcsokban tetőző hegység domborzati és kőzettani változatosságával a Kárpátok sokszinűségének példaértékű hegyvonulata.
Brazovay-kastély Nagypestény 21,26 km-re
A Brazovay-kastély két saroktornyos kúria, nagyon leromlott állapotban. Nagypestény déli részén áll, a főúttól keletre, mellette áll a Mara-kúria.
Ortodox templom Guraszáda 34,3 km-re
Guraszáda, Dévától 30 kilométerre északnyugatra, a Maros jobb partján, a 7-es főút mentén fekszik. Az Ákos nemzetségbeli Illyei család 1292-ben kapott engedélyt rá, hogy területére románokat telepítsen.
Görögkeleti templom Demsus 18,31 km-re
A Ruszka-havasok Sztrigy hegysorában, a Hátszegi-medence nyugati szélén, a Demsusi-patak mellett fekszik Demsus (Demsdorf) falu. Ortodox - Ez, tényleg egy építészeti kincs. A legrégibb görögkeleti templomnak tartják.
Zajkány 19,2 km-re
Zajkány falu közelében, egy domboldalon volt Hunyadi János-emlékművének maradványa.
Szárkő-hegység 40,09 km-re
A Szárkő-hegység a Déli-Kárpátok északnyugati részén található, Krassó-Szörény és Hunyad megyék területén. A Szárkő név az ómagyar szár szóból ered, kopaszkövet jelent.
Ferenc József szobrának talapzata Karánsebes 38,21 km-re
Ferenc József egészalakos szobrát 1906 október 7-én avatták fel Karánsebesen. Ferenc Jóska - Az igazat megvallva, szerintem az öreg császár jobban nézett ki azon a talpazaton. 1943-ban eltávolították, azóta a talapzaton Dragalina tábornok szobra áll.
Bethlen Gábor-múzeum és várkastély Marosillye 33,18 km-re
Marosillye egykori várkastélyából napjainkra már csak egy 15 x 15 m bástya maradt fenn. Jelenleg, a régi helyére épült Bornemissza-kastélyban kórház üzemel, udvarára autóval is be lehet hajtani.
Kaprióra 44,95 km-re
Kaprióra falu határában két barlang található, a Sinesie- és a Dutu-barlang. A Sinesie a Kápolnásra (Capalnas) vezető földúton körülbelül 300 méterre van, míg a Dutu a Pozsgára (Pojoga) vezető út közelében.
Református templom Algyógy A református templom, egy régi, lebontott református templom helyén, a harmincas években épült. Torony nélküli, egytermes, gótikus alaprajzi jellegű épület.
Boli-barlang 1 Banica A Boli-barlang Petrozsénytól 6 km-re, északra található, azon az úton, mely Hátszeg vidékét a Zsil völgyével köti össze. Eső után - A magas vízállás miatt a barlangba nem lehetett bemenni. Itt halad át a Hunyad megye két részét összekötő vasútvonal, mely 66 kanyarral és 8 alagúttal rendelkezik.
Piros és Fekete Szászváros Piros és Fekete, Szászváros Keresés indul - A rejtekhelyen új doboz lapul. Gözmozdony - Miután elterelö hadmüveletet tartottam egy ott lötyögö ittas (reggel fél tízkor) egyénnel.
Római kasztrum Teregova A teregovai római kasztrum a Hideg- és a Temes folyók összefolyásánál, körülbelül 2 km-re a falutól északra, a Hideg-folyó és az európai út között, a folyó bal partján volt. A kasztrumot Mehádia és Tibiscum közé helyezték el, azon útvonal mentén, mely Dácia délnyugati határát jelentette.
Aranymúzeum Brád Brád aranybányászatáról nevezetes, az Aranynégyszög (Brád, Nagyág, Offenbánya, Zalatna) egyik sarka.
Barlangvár Erdőfalva Az erdélyi Érchegység délkeleti részén, a festői Glodi szorostól kissé délre találjuk Erdőfalva községet, ahová legkönnyebben Szászváros felől Algyógyon keresztül juthatunk el. Útvonal a várhoz - Van egy másik egyszerűbb útvonal a barlangvárhoz. A déli irányból vezető úton Erdőfalvára érkezve a falu központjából már jól látható a községtől északra magasodó csipkézett sziklafal, mely számos üreget, hasadékot rejt magában.
Természetes híd Banica A Banica-kőbánya melletti természetes híd a Banica-szorostól körülbelül 5 km távolságra található. Távolról, a közelében, de még rajta állva sem látható, csak a patakmederbe beereszkedve ismerhető fel.
A régi iskola romjai Merisor Az 1897-ben épült, régi általános iskola romjai a merisori ortodox templommal szemben állnak. Az egykori fogadó helyén épült, ahol a postakocsik idejében az utasok megálltak pihenni, lovat cserélni.
Ad Orientem-alagút Teregova A Temesvár - Karánsebes - Orsova vasútvonal, mely eredetileg az Orientbahn elnevezést kapta, 1875 és 1879 között épült. A vasútvonalat, mely a Domásnya-hágó (Porta Orientalis, Keleti Kapu) közelében, északnyugatra körülbelül 1,6 km-re található, a nyugati világ és a Kelet fő összeköttetésének tekintették.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.