Dupapiátra település (Hunyad megye) Központ: Bucsesd. Dupapiátra román elnevezése: Dupapiatra.
Fehérviztől 31 km-re fekszik Felsővidra, Avram Iancu, az 1848-as román forradalmár szülőfaluja.
20 évvel ezelőtt Csaba testvérrel Szászváros utcáin sétálva megnéztük Kun Kocsárd és Kun Géza mellszobrainak néhai helyét. Kun Kollégium - Megnéztem a volt Kun Kollégium impozáns épületét és a szobrokat. Mecénás - Tulajdonképpen a két doboz egymásra vigyáz. Ahol ma egy repülőgépépítő mérnök mellszobra, és repülőgépének makettje látható.
Az ökör kéménye-sziklakürtő Bélavár egyik leglátványosabb pontja. Nem jó helyen kerestem - A kék pont jelzésen indultunk fel a Bélavár tetejére. Nem ez volt a tervben - Régi tervünk volt, hogy Bélavárat téli köntösben is tekintsük meg. Kissé próbára teszi az oda kijutni szándékozó turistát a meredek kaptató, de mindenképp megéri a fáradságot.
Templomrom BorosbenedekBorosbenedek egykori gótikus temploma a falu feletti magaslaton az elmúlással küszködik. Ma már beomlottan, nyitottan tátong az ég felé a második világháború utáni évektől.
A Thoroczkay család vára TorockószentgyörgyTorockószentgyörgy határában, egy észak-déli sziklacsúcson, a Vársziklán található a Thoroczkay nemesi család erődítményének romja, melyet torockószentgyörgyi várnak is neveznek. Alsó sarok - Nagyon szép volt a séta fel a várig, és a kilátás is csodálatos volt. Se négyzet, se trapéz - Elég sokat kerestük, de nem találtuk. Holdvilág - A telehold világított már, amikor a vár alá érkeztünk.
A Csáklyakő mögött eredő Csáklya pataka mentén két hasadék is képződött, amelyek közül a leglátványosabb a Csáklya-hasadék. Több mint tíz éve a helyén - Az elmúlt hétvégén a Torockói-hegységben túráztam, többek között a Csáklya-szorosban is. Eljött az ideje - Amig rászántam magam, hogy bejelentsem a doboz megtalálását eltelt majdnem egy év. A patak itt valósággal kettéfűrészelte az olisztolitot és egy alig 1-2 m széles hasadékot hozott létre, lépcsőzetes vizesésekkel.
Szászavinc - Az elsüllyedt falu
Brád aranybányászatáról nevezetes, az Aranynégyszög (Brád, Nagyág, Offenbánya, Zalatna) egyik sarka.
Egykori ferences kolostor - Ferdinánd I sugárút 19-21 szám, Gyulafehérvár.
A Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében.
A Pádisi-menedékháztól a Ponor-rét felé tartva (kék, illetve sárga pont fehér alapon) érdemes megnézni a Pádis-víznyelőt. Virágos rét - Bánffyhunyad felől közelítettem meg a Pádist, az út katasztrofálisan rossz. Feneketlen kút - Mi a jobbik útat választottuk, kellemes úton és csodaszép tájon autóztunk fel. Tavaszi kikerics - Kikerics nézőbe jöttünk.
Bethlen Jozefa (1769–1841) kriptája a Sortok-hegyen található, Nagyhalmágy falutól északra, a Halmágycsúcs település felé vezető út közelében.
Baszarabásza község Alváca falujának határában, a Kovakő oldala, románul Coasta Cremenii, faopál lelőhely.
A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház egy háromhajós katedrális, melyet egy 11-dik században épült templom helyén emeltek a 13-dik század elején, román stílusban. Fehér oltár - Három napot töltöttem Gyulafehérváron s már a legelején első dolgom volt megkeresni a székesegyházban elrejtett dobozt. Templom - Előrelátásom szerint a doboz megtalálásával problémák lesznek, mert a rejtek felújítás alatt van. Márton Áron sírja - Meggyőződésünk, hogy a rejteket megtaláltuk, legalábbis nekünk egyértelműnek tűnt. A román kori magyar művészetnek ez az egyik legszebb példája, jellegzetes román kori elemei a torony és a templom déli kapujának díszítései.
Zsinagóga SzászvárosA szászvárosi zsinagóga a XVIII-dik századból származik, szakrális épitmény. Zsidók - A zsinagóga az megtaláltatott.
A Csáklya-kő a Torockói-hegység egyik elszigetelt, olisztolitként beágyazódott és szelektiv erózió során felszinre került mészkőcsúcsa. Geokopacz03 Geokret - Errol volna szo. Geokopacz03 Geokret - Ez a geokopacz03 utazó vakond be van jelentve a geokrety. Geokrety-k támogatása - Értem, tehát az utazó nevében szünet van a betűk és a számjegyek között, ezért nem találtam meg én. 1233 m magas csúcsát egy betonoszlop jelzi, mely sűrű bozótosban, erdőben található.
Gyulafehérvártól észak-északnyugatra, a Királypataka település északi határában nyúlik a magasba az 1090 m magas sziklapiramis, a Kecskekő. A rejtek fotója feltöltve - Most vettem észre, hogy annak idején elfelejtettem feltölteni a rejtekhelyről készített fotókat, illetve nem adtam meg a geodoboz megtalálását segítő szöveges információt. Új geodoboz a csúcs közelében - Miután rejtettünk egy geodobozt a Szív-tisztásra legjobb rálátást biztosító pont mellé, a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon állva, úgy döntöttünk, hogy itt folytatjuk tovább a túránkat a Kecskekő felé. Vannak csodák - Most nem a természeti csodákra gondolok, amikben bővelkedik e hely, hanem arra, hogy előkerült a láda. Csúcsán az egyik legrégebbi vár, a nép által Tündér Ilonáénak tartott Kecskekő várának romjai találhatók.
Medve-kitörés (Izbucul Ursului)
A Pádisi-fennsík egyik legszebb tája a Ponor-rét. Felkészületlenül - A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők - Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét - A Csodavár felől érkeztünk a rétre. Itt található a Ponor-kitörés.
Az itt látható körpanoráma lenyűgöző. Jo túra - Az Aranyos völgyéböl, a Vércsorog vizesést érintve, a csucsra. Láthatjuk a Gajna-tető,Arad-kő, Béli-hegyek, Pethő-csúcs, Zanoga, Bak-hát , Bihar-csúcs, távolabb a Mező-havas, Bocsásza, Sík-havas, Vlegyásza, Öreg-havas csúcsokat.
Piski városka fölött, az Érchegység Nagyági csoportjának délii végében, az itt északnyugatra kanyargó Maros jobb partján fekszik Arany község. A falu délkeleti végében, az Arany-hegy lábánál, közvetlenül a Maros ártere fölött középkori vár is állott egykor.
A Ponor-kitörés vagy Ponor-vízkelet a Ponor-patak vízkitörése. Vízkelet - Szerencsémre, kilátszott a doboz kék füle a kő alól, így nem kellett minden bokor alját megbolygassam. Patak születik - A Ponor-réten a víznyelőktől sétáltunk a patak mentén. Egy sziklafal alján ömlik kifelé, a pádisi havasi rét földalatti vizeit gyűjti össze és juttatja a felszínre.
Borberek első temploma a XII-XIII-dik század fordulóján már elkészülhetett, mert ebben az időben jönnek a környék szász telepesei, akik II Endrétől kapnak kiváltságokat. Az ötödik - A mai utam utolsó, ötödik geodoboza.
Verespatak - Czárina-tó
Nagy-tó panoráma VerespatakVerespatak - Nagy-tó panoráma Panoráma - Körbenéztem és azonnal láttam, hogy a rejtekfotón látott szikladarab nincs a tó partján.
Református templom AlvincKözépkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Kéz alatt - Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül.
Vasúti híd BrádDéva felől közelítve, mielőtt Brádra érkeznénk, áthaladunk egy impozáns vasúti viadukt alatt, amely ma már nyugdíjba vonult. Sínek nélküli vasút - A vasútvonalat megyisztították a sínektől, pedig akár turistavonatot is lehetett volna járatni rajta, mert nagyon szép a táj, és a hidakon és erdőkön végigzötyögni nyitott vasúti kocsin, egy jó kis kaland lenne.
A temérdek tőzegláp az egyik különlegessége a Pádisnak, bár kevesen tudnak róla. Hazafelé Pádisról - 7 diák kíséretében a nedves Pádisról a bűn-rossz úton leereszkedve tettünk egy kis kitérőt ehhez a szép helyhez. Az egyik legnagyobb ilyen dagadó tőzegláp a Nagy Molhás az Izbuc patak völgyében.
A dévai várrom Déva központjában levő Várhegyen található, a hegytetőn levő, romos állapotban levő vár legrégibb része egy falgyűrű. Dévai sárgyúrás - A város felől, a Vár utca felől közelítettük meg a várat, a sárban tapicskolva, a kerítések mögül kiacsarkodó kutyák ugatásának a hangzavarában. A sikló, az új doboz, és a régi képek - Nem értem, hogy miért kell a sárban tapicskolni, amikor ott a sikló :-). Déva - Ha valaki meg akarja találni a dobozt, az ne a lifttel menjen fel a várba. E legbelső falgyűrű mentén sorakoznak az egyes épületszárnyak - a külső falgyűrű a 17-dik században épült, majd a 18-dik században egy újabb külső erődítményt építenek hozzá.
RozsdaszakadékA Rozsdaszakadék egy 100 m mély árok, mely a vörös szinű talajáról kapta a nevét. Már jártam erre - Régebben, igaz akkor még nem tudtam erről a játékról, és akkor nyár volt.
A Ronki-szoros az Aranyos völgyén található. Ott voltam a rejtésnél - Ronki-szoros - A torockói rejtekhely-találkozó egyik túracélpontja volt a Ronki-szoros. Egy kis séta - A szorosban még jártam, de már nem emlékeztem szinte semmire. A szoros látványosabb része megközelitőleg 1-1,5 km.
A piski-i arborétum egy mesebeli szép hely, annyira, hogy egy órát kóvályogtam benne a zuhogó esőben, és nagyon jól éreztem magam. Hazafele - Retyezát túrából hazafele 4 órát kellett várnunk a vonatra. Igazán egy szép hely - Nagyon tetszett ez a hely. Fák - Itt GPS nélkül elég bajos a megtalálás. Egy része gondozott, park jellege van.
Torockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel.
Szilvás-patak völgye - Magyarszilvás
Kohó-kövek Kőfalu A Kohó-kövek Kőfalu (románul Pietroasa) településtől délkeletre találhatók. A hely neve a régi osztrák térképen Eisen-Stollen, ami a német Bergwerkstollen-ből fordítva, magyarul vasbánya-bejáratot jelent.
Biharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye. Ma népszerű kirándulóhely, sízőhely.
Zeykfalva látnivalója a 13-dik században épült román és gótikus stílusú temploma, melyet szép és értékes freskók borítanak.
Az Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.
Újabban a Dán köve elnevezés terjedt el. Állítólag egy Dán nevű fényképész adta az új nevet, az eredeti helynév ismerete nélkül.
Magyarvalkón találjuk Kalotaszeg egyik legfestőibb, leglátványosabb, erődített, kettős várfallal körülvett templomát. Retesz a doboz helyén - A havasrekettyei vízesést látogattuk meg és hazafele tettünk egy kisebb kitérőt. Ugyanaz - Szép vasárnapon érkeztünk a helyszinre és nemsokára az istentiszteletnek is vége lett, tehát egy kicsit várni kellett a keresésel, de én is csak ugyanazt találtam mint az előző kereső. Magyarvalkó református temploma szép és jellegzetes kalotaszegi templom.
Torockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett.
A legegyszerűbb megközelíteni a Csukás vízesést Sínfalva vagy Mészkő felől. Egy nagyon forró napon - Egy szólóban megrendezett biciklitúra alkalmával jutottam el a Csukás vizeséshez. Ha autóval vagy biciklivel vágunk neki az útnak akkor legjobb ha Tordáról, Szentmihályon keresztül Mészkő fele megyünk.
Forrásfalva közelében, a nadrági vasipari társaságnak vasércbányái voltak.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.