Tépe település (Hajdú-Bihar vármegye) Közeli látnivalók: Református templom Tépe, Préposti-kastély Tépe, Római katolikus templom Derecske, Református templom Konyár, IV Béla szobor Szentpéterszeg, Zsellérház Szentpéterszeg, Református templom Szentpéterszeg, Református templom Hajdúbagos.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Ördögárok DebrecenDebrecen határát a szarmaták által a 320-330-as években létrehozott sánc, az Ördög árkának két vonala is átszeli, ennek egyik szakaszát állították helyre eredeti alakjára.
Római katolikus bazilika Nagyvárad Szobor - Egy nagyváradi séta első találata. Nosztalgia - Nagyváradi tartózkodásom alatt megejtett nosztalgikus séta alatt kaptam meg ezt a geodobozt.
PüspökfürdőPüspökfürdo, kemping és fürdotelep, Nagyváradtól 8 km-re található.
Cséffai Természeti ParkAz 5002 ha-os új természetvédelmi terület a román–magyar határ mentén, Nagyváradtól 30 km-re délnyugatra helyezkedik el, Cséffa és Oláhszentmiklós Bihar megyei községek határában és közvetlenül kapcsolódik a Körös–Maros Nemzeti Park területeihez, egy összefüggő, határon átnyúló, közel 13 ezer hektáros védett területet alkotva.
Hegyközszentmiklós Első találat - Első találatom egy szűz láda. Mit mutat meg ez a rejtés? - Most veszem észre, hogy a nagy lelkesedésben, a ládaoldal elkészítésekor kimaradt a lényeg. Jó rejtés, szép kilátás - Tavaly költöztünk a faluba ma kerítettem időt a keresésre.
Mercurius apát szobra Szentjobb Megvan! - Magát a szobrot alig találtuk meg, hiába volt a főút mellett :) Jó mélyen be kellett nyúlni a növényzetbe, de jó érzés, hogy ezt ládát is én találtam (mi találtuk) meg először.
Ezeréves tölgy MikepércsAz ezerévesnek nevezett, más néven Rákóczi-tölgyfa Mikepércs község határában, a Hajdúbagosra vezető földút mellett áll.
A nagyváradi vár 282 ablak - Érdekes a fenti hozzászólás ékezet- és szóhasználata, népi hiedelmen alapuló tartalma. Átutazóban Nagyváradon 4 - Mivel elég nyílt terep meg kellett várjuk míg elmennek a környékről, a közeli padokról, utána már csak azt kellett megfejteni, hogy honnan 16 méter, melyik kerítéstől és máris meglett a geodoboz. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatti nosztalgikus séta alatt találtam rá a geodobozra.
Kazinczy Ferenc mellszobraEredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos.
FélixfürdőFélixfürdo Nagyváradtól 8 km-re fekszik, a nagyváradiak népszeru üdülohelye.
Szentjobb váraNagyváradtól északkeletre, a Hegyköz területén fekszik Szentjobb település.
CET Nagyvárad Gugli utcakép - Igen, ez az úgynevezett Gugli Utcakép, vagy Utcanézet. Uj doboz - Füst, füst es meg egyszer füst. Váradi séta - Gyengén pöfékelt a kémény, viszont a környéken valami egyéb ipari létesítmény förtelmes bűzt terjesztett.
Nagyerdei Víztorony DebrecenA debreceni Nagyerdei park látványossága a ma is működő Víztorony, 1913-ban épült - az épületnek 34 m magas kilátója van.
Érsemjén1332 - Symian, Ujsemian; 1520 - Semyen; 1900 - Érsemjén, 1920 Simian.
Kilenclyukú híd HortobágyA hortobágyi kilenclyukú híd a történelmi Magyarország legnagyobb kőhídja, a hídfők között 93 m hosszú, a 33-as főút halad át rajta.
Szent Ágota-híd PüspökladányA Hortobágy-Berettyó csatornát átívelő, műemlék Szent Ágota-híd 1894-ben épült az Ágota-pusztán, 1996-ban újították fel.
Ady Endre emlékmúzeum Nagyvárad Fiszlikolás - Bevallom őszintén, hogy nem tudom mit jelent a fiszlikolás szó. Átutazóban Nagyváradon - Nagyváradi sétánk alkalmából ezt is megkerestük. Nosztalgia - Váradi tartozkodásom alatt, egy nosztalgikus séta keretében kaptam meg a geodobozt.
Halász Székelyhíd Szobrászalkotás Székelyhídon - Székelyhídon szombati napon piac volt, emiatt nagy közönség vette körül a szobrot.
Gyógyfürdő HegyközszentmiklósA 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő.
Radványi-erdőA cséffai természeti park területének védetté nyilvánítását elsősorban az itt található értékes élőhelyek, a nedves-mocsaras rétek, pannon szikesek, a közel 200 hektáros Radványi-erdő, valamint a 700 hektáros mesterséges halastavakhoz kötődő gazdag madárvilág indokolta.
Termál strand Margitta Inkább palacsintázzunk - Megtaláltam a város közepén, esztétikailag nem volt élményszerű, ami látszott belőle.
Sólyomkő vára Sólyomkőpestes Sólyomkő várának romjai a Réz-hegység nyugati felében, Sólyomkőpestes falutól észak-északnyugatra találhatók, a Sólyomkővári-patak felett.
Várhegy Tasádfő A tasádfői Várhegyet 1968-ban fedezték fel, több ásatás volt a helyszínen 1969-1984, 1994-1996, 2007-ben.
Halom Szilágypér Szilágypér északi kijáratánál, a Kispér felé vezető út mellett egy hatalmas földhalom található.
Sváb múzeum Mezőpetri Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat.
Arborétum Tiszaigar A sétakertnek induló tiszaigari arborétumot Széky Péter földbirtokos alapította 1867-ben, jelenleg mintegy 380 féle különleges fának és cserjének ad otthont.
Nagyszalonta Sajnos már zárva találtuk - A múzeum 16 óráig volt nyitva, mire ideértünk már zárva volt.
Ínségdomb Nagykálló Az Ínségdomb egy 12 m magas homokdomb Nagykálló város Kiskálló városrészén, tetején egy kis kilátóval, rálátással a városra és a környékre.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.