Vasesti település (Fehér megye) Központ: Alsóvidra.
Bejelentkezés/Regisztráció --> A császár bükkfája Muncsal
A császár bükkfája - Muncsal
Molhás dagadó tőzegláp Bihar-hegység Hazafelé Pádisról - 7 diák kíséretében a nedves Pádisról a bűn-rossz úton leereszkedve tettünk egy kis kitérőt ehhez a szép helyhez.
Belvedere kilátó
Szamosbazár körútja 3 - Ez már igen, ez már kilátás. Felkialto jel - Remélem nem szedtétek le a .
Római lépcsők RudaAz egykori, jelenleg felhagyott műemlék bányajárat a Bárza-patak fejénél nyílik, a Brád városhoz tartozó Ruda falutól keletre, Vályaárszuluj településtől nyugatra.
Hollókő Tárnica-tó
Újabban a Dán köve elnevezés terjedt el.
Református templom Magyarvalkó Retesz a doboz helyén - A havasrekettyei vízesést látogattuk meg és hazafele tettünk egy kisebb kitérőt. Ugyanaz - Szép vasárnapon érkeztünk a helyszinre és nemsokára az istentiszteletnek is vége lett, tehát egy kicsit várni kellett a keresésel, de én is csak ugyanazt találtam mint az előző kereső.
Csonka-kő Boga-telep
A Boga-telep felett áll a Csonkakő nevű hegy, illetve sziklaorom, könnyű kis sétának látszik első pillantásra.
Szászavinc Az elsüllyedt faluSzászavinc - Az elsüllyedt falu
Vasúti híd Brád Sínek nélküli vasút - A vasútvonalat megyisztították a sínektől, pedig akár turistavonatot is lehetett volna járatni rajta, mert nagyon szép a táj, és a hidakon és erdőkön végigzötyögni nyitott vasúti kocsin, egy jó kis kaland lenne.
A Hollókő aljában Verespatak Ne add fel - Sajnálnám, ha többet nem jelentenéd be a megtalálásaidat. Fel a fejjel - Hát persze, hogy el van ismerve a megtalálás. Új geodobozt rejtettünk a Hollókő tetejére - Egy körtúra formájában kerestük fel rendre Verespatak látnivalóit.
Remetei-sziklaszoros Torockói-hegység Kellemes vizestúra - Gyönyörű időben, nyolc fős csapatban indultunk a Remetei-sziklaszorosba vizes túrára. Szoros - Gyönyörű a szoros. Kapu - Sokan élvezték a szoros hűvösségét.
Angyal-tó VerespatakAnghel (Angyal)-tó - Verespatak
Nagy-Bihar Jo túra - Az Aranyos völgyéböl, a Vércsorog vizesést érintve, a csucsra.
Csáklya-kő Geokopacz03 Geokret - Errol volna szo. Geokopacz03 Geokret - Ez a geokopacz03 utazó vakond be van jelentve a geokrety. Geokrety-k támogatása - Értem, tehát az utazó nevében szünet van a betűk és a számjegyek között, ezért nem találtam meg én.
Nagy-tó panoráma Verespatak Panoráma - Körbenéztem és azonnal láttam, hogy a rejtekfotón látott szikladarab nincs a tó partján.
Biharfüred
Biharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye.
Vidalykő Vidaly tura - Vidolm falubol kozelitettuk meg a csucsot, kellemes novemberi idoben. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Második nekifutas - Van amikor az otthoni tervek nem valósulnak meg a helyszínen.
Erkély-tisztás Alsószolcsva Jkgáborral meglógtunk a csapattól - Míg ők leértek a vízeséshez, addig mi nyugodtan kihalásztuk a kis dobozt, majd bejártunk a vízesés alá, hogy gyönyörködve lássuk mit hagyott hátra számunkra a természet. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva-Bedellő túra alkalmával kerestem, és találtam meg ezt a geodobozt is. Szép a tisztás, de még inkább a vízesés - Én is megkedveltem ezt a tisztást, jó sátorozó hely.
Vigyázó Kalotaszeg őre Magyarok által Erdélyben elrejtett első geodoboz - Nem kerestétek meg véletlenül A világ tetején nevű geodobozt? Információim szerint a Vigyázón van az Erdélyben, magyarok által elrejtett első geodoboz.
Istenek-havasa
Véletlenül - 2008 nyarán, egész véletlenül megtaláltuk a dobozt. Tiszta véletlenül - Egyszer rég, erre kirándulva, tiszta véletlenül, megtaláltuk a ládát. A Varasó-ház felöl másztuk meg a hegyet - Nem gyalog, motorral, de így is kemény megpróbáltatásban volt részünk.
Máda barlangvárA Máda község északnyugati szélén, a Gyógyi-patak partja közelében álló utolsó ház kertje mellől indul északi irányban egy ösvény.
Harasztosi-Magura
Sokadszorra járva itt a Harasztosi-plájon elmondhatjuk, hogy aki ellátogat erre a helyre magával viszi e tájból áradó végtelen békét és nyugodtságot.
Remeteiszoros falu Mócházak - A dobozt nem tudtam megkeresni az ottani gyerektől meg leánykától.
NagylupsaNagylupsa látnivalója a gazdag móc néprajzi gyujtemény.
Szilas-patak rezervációA Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe.
Dragan-völgyi gátA Nagy-Sebes (Dragan) völgy és a Kis-Sebes völgy találkozásánál épült a Dregan-gát.
Czárina-tó VerespatakVerespatak - Czárina-tó
Agrobotanikus kert Kolozsvár A kolozsvári Agrobotanikus kert az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem területén található.
Diód vára Diód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk.
Hodoaba-völgy vasalt mászóút A Hodoaba-völgy vasalt mászóútja Románia legrövidebb, egyben legkönnyebb hivatalos vasalt mászóútja.
Bolyai János szülőháza Kolozsvár A világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt.
Báthory István elméleti líceum Kolozsvár Báthory István elméleti líceum, volt Piarista líceum - Egyetem utca 7-9.
Pataki-Teleki-ház Kolozsvár Pataki-Teleki-ház - Deák Ferenc utca 1.
Almás vár Váralmás Egy éjszakai akció keretében - Megtaláltuk a srácokkal. EKE napok Sztána - A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával - Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával.
Római katolikus templom Tordatúr A tordatúri Szent Kereszt felmagasztalása-római katolikus templom 1841-42-ben épült.
Piros és Fekete Szászváros Kavicsok - Mi is megtaláltuk a kavicsokat a lappancs alatt. Keresés indul - A rejtekhelyen új doboz lapul. Gözmozdony - Miután elterelö hadmüveletet tartottam egy ott lötyögö ittas (reggel fél tízkor) egyénnel.
Kariatidák Pap-ház Kolozsvár A Pap-ház a volt Deák Ferenc utca 42 szám alatt található, szecessziós stílusú polgári emeletes ház.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.