Sugág település (Fehér megye) Központ: Sugág. Sugág román elnevezése: Sugag.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Árpád-kori körtemplom AlgyógyAlgyógy legértékesebb épülete a körkápolna - a közelmúltban elvégzett régészeti feltárások szerint a kicsiny kerektemplom a 11-dik vagy a 12-dik században épült, s így a legkorábbi kerektemplom Erdélyben.
ResinárResinár Szebentol 12 km-re fekszik.
Katolikus Templom Nagyszeben Harangoznak délre - Bár péntek s tizenhárom, mégis szerencsés napunk volt, és a doboz hamar előkerült, pedig fekete macska sem volt a környéken. Nagy tömeg - Pont ez a doboz került elő, amire egyáltalán nem számitottam, figyelembe véve az időpontot, a helyet magát és még ráadásul a középkori fesztivál is zajlott. Főtér - A templom most is lenyűgöző, főleg a belső díszítése.
Carja-csúcs Naná, hogy ott voltam - Csak azt bántam meg, hogy nem vittem sílécet.
Zebernik vára BorberekZebernik várának romjai Borberektől 2,5 km távolságra vannak északnyugatra, a Vincipatak falu feletti Várhegyen.
Diód váraDiód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk.
Királyok útja Megtaláltuk - Nagyon látványos az út. Megvan - Gyönyörű kilátás. Elsőnek az új geodoboznál - Lejárt már a nyári szezon, csütörtöki nap is volt, így viszonylag kevesen voltak a környéken.
Dengheru-csúcs aronbv Parang-hegység Transzalpina - Már régóta készülünk a Transzalpinán végigautózni. Papusa vagy Dengheru - A megadott koordináták közelében nem találtam meg a rejtekfotón látható sziklákat. Ki tudja - Amit en rejtettem annak 8 eve.
Vörös-szakadék Szászsebes Következő alkalommal nem hétvégén megyek - Már nagyon régen szerettem volna ide kitérni. Vörös fal - Különleges hely. Visszatérés - Újra eljöttünk, és még szebbnek találtuk, mint ezelőtt nyolc évvel.
Cód váraA várat a Códhoz tartozó Tocile településrészrőlközelítettük meg a Tocile Mare patakot követő erdőgazdasági úton, majd az erdőben a völgyből kimásztunk a gerincre (nem könnyű).
Oncesti-csúcs Oncesti-, Batrana- és Rozdesti csúcsok - Elindultam a csúcs fele, temészetesen libegővel.
Római fürdő Feredőgyógy Fürdő télen - Már az ókorban felismerték a termálvíz gyógyító hatását, ezért a rómaiak komoly fürdőt alakítottak ki a mészkőtufában.
Szebenvár Orlát Szebenvár? - Hogy itt volt-e valaha Szebenvár? Vagy más neve volt? Ki tudja? Én csak a falu feletti dombon (Dealul Cetate) levö keresztet (troita) láttam eddig. Szebenvár és Riesenberg - Igen, ezen a helyen állt a Szebenvár, olvasd el a rejtekhely nagyon részletes leírását.
Urdele-vízesésA La Vulpita-vízesés egy vízesés sorozat a Transalpina mellett, A Nagy-Muntinu csúcs és az Urdele-hágó között, az Urdele-patakon.
Szibieli templom Kereszt, kút, és mérleg - Tetszett a szibieli templom udvarán áló, 1877-ből származó fakereszt.
Scurtu-nyereg Páreng-hegységA 2203 m magas Scurtu-csúcs mellett, a 2111 m-en található Scurtu-nyeregnél gyönyörű kilátás nyílik a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgye felé.
Petőfi Sándor-park Nagyszeben Nem kell gps? - Persze, hogy nem kell, mert 13 méternél közelebbit nem mutat, hanem csak kóvályog. Szeben 1 - Három órát kellett vesztegelnem Szebenben autóbuszra várva. Petőfi - Ugy gondoltam nagyon könnyen fog ez menni, de végül nem ugy lett.
Arany-hegy Piski Arany autópálya - Útban az Arany-hegy felé felfedeztük, hogy a Dévát kerülő autópálya 10 kilométere járható. Kincs - Könnyen meglett az Arany hegy kincse. Másik láda - A régi ládát nem találtuk, helyén egy másik, 2016-ban rejtett láda van, rengeteg bejegyzéssel.
Hőség-domb kőtojása Hőség-domb kőtojása - Nem kis munka volt megtalalni a kotojast. A kőtojás megközelítése - Pedig gps koordinátánk is volt.
Rusesti-házcsoport MerisorA Merisor faluhoz tartozó Rusesti házcsoport a Rachita patak mellékvizénél, a Rusesti patak mentén található, elszórtan.
Természetes híd BanicaA Banica-kőbánya melletti természetes híd a Banica-szorostól körülbelül 5 km távolságra található.
Kun Kocsárd emlékére Szászváros Kun Kollégium - Megnéztem a volt Kun Kollégium impozáns épületét és a szobrokat. Mecénás - Tulajdonképpen a két doboz egymásra vigyáz.
Vöröskő vára LunkányVereskő várának romjai Bosoród községtől délkeletre 7 km-re, Lunkánytól körülbelül 3 km-re, egy 823 m magas sziklás csúcson állnak.
Városerődítés SzászsebesA ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket.
Komárnyik-bauxitbányaFégyér falutól a Fundatura Ponorului tanyavilág felé tartva, körülbelül az út felénél található az egykori, felhagyott Komárnyik-bauxitbánya.
Csindrel Nyaron jártunk a Csindrel hegysegben - Mivel a láda akkor még nem volt ott, a találat kimaradt. Egy hosszú túra után - Meglett egy hosszú túra (Paltinis - Poiana Gaujoara - Batrina - Rozdesti - Niculesti - Canaia - Cindrel + a két Iezer tó --> vissza) után ez a doboz is. Jo kis teljesitmenytura volt - Sotetben erkeztunk a csucsra, sajnos a felhos ido miatt nagyon gyenge kilatas volt.
Oasa-tóAz Oasa-tó a legnagyobb mesterséges vízgyűjtő tó a Sebes völgyében.
Fetele Albe szentélyEz egy dák település és hasonlóan a többi feltárt erődítéshez itt is megfigyelhető a mészkő tömbökből épült falazási technika a murus Dacicus.
Mundra-csúcs Páring-hegység Elég télies időben - Egy Pareng-Kapacina túra alkalmával. Megtaláltuk - A Groapa Seaca menedékháztól közelítettük meg, gyönyörű napsütéses időben. Másodszori nekifutásra meglett - Megérkeztem a csúcsra.
Jósika-kastély Branyicska Branyicska várkastélya, a Jósika-kastély, Branyicska község nyugati szélén, a Marostól északra található dombon áll.
Fatemplom Gyonkány A Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban.
Nagyekemező vára A Küküllőközi dombvidék területén, a Nagyekemezői-patak mellett fekszik Nagyekemező község.
Óhunyadvár Vajdahunyad Vajdahunyad déli szélén, a Hunyadiak történelmi nevezetességű családi várának közelében, a Cserna és a Zalasd összefolyása felett emelkedő 319 m magas Szentpéter-hegyen fekszik a korai Árpád-korban épült Óhunyad vára.
Brukenthal Palota Felek Sok bejegyzés - Sokat keresgéltük, elég sok a fa a sétányon. Őszi napok - A palota teljesen el van hanyagolva. Erdély kormányzója - Épp egy bicikli verseny közepébe csapodtunk be.
Vurpód Vurpód - Megtaláltam a dobozkát a háromszögben. Nincs már dobozka - Templomkertbe a bejutás kis kerítésmászással.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.