Sészvölgye település (Fehér megye) Központ: Nagylupsa. Sészvölgye román elnevezése: Valea Sesii.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Hili-odú Via ferrata Tordai-hasadékA Hili-odú történetét Réthi Lajos írja le 1862-ben.
Szkerisórai jegesbarlang Jégverem - Megtaláltam a VI 259-es fát, örvendtem, hogy itt kell legyen a 258-as jel is a közelben.
Csáklya-kő Geokopacz03 Geokret - Errol volna szo. Geokopacz03 Geokret - Ez a geokopacz03 utazó vakond be van jelentve a geokrety. Geokrety-k támogatása - Értem, tehát az utazó nevében szünet van a betűk és a számjegyek között, ezért nem találtam meg én.
Diód váraDiód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk.
Magyarkiskapus
Magyarkiskapus református temploma az egyik legAzlésesebb kalotaszegi templom.
Párkány-kitörés
Párkány-kitörés (Izbucul Politei)
Kisvasút alagút Borrév Nyári tábor - Ez évben a Kövenden megrendezett EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) vándortáborból kis kiruccanást tettem biciklivel az alagútig. Takarítják az Aranyos völgyében a síneket - Először az alagút Borrév felőli végén kerestem, de itt nem volt leomlott sziklakupac. Újraindul, vagy nem - A campeniinfo szerint újraindítják a "Mocănița"-t.
Gavrii hegyese HavasnagyfaluGavrii hegyese egy sziklás kilátó Havasnagyfalu, románul Marisel, tanyavilágában.
Majláth-kút Bükk-erdő Két doboz egymás közelében - A dobozt megtaláltam, de nem én voltam az első megtaláló. Lehet, hogy csak volt másik doboz a közelben - Én kétlem, hogy van még egy másik doboz a közelben. Pedig megvan - Előbb megkerestem a mi dobozunkat, majd a másikat is.
Ponor-rét Felkészületlenül - A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők - Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét - A Csodavár felől érkeztünk a rétre.
A Hollókő aljában Verespatak Ne add fel - Sajnálnám, ha többet nem jelentenéd be a megtalálásaidat. Fel a fejjel - Hát persze, hogy el van ismerve a megtalálás. Új geodobozt rejtettünk a Hollókő tetejére - Egy körtúra formájában kerestük fel rendre Verespatak látnivalóit.
Nagy-Bihar Jo túra - Az Aranyos völgyéböl, a Vércsorog vizesést érintve, a csucsra.
Ronki-szoros Ott voltam a rejtésnél - Ronki-szoros - A torockói rejtekhely-találkozó egyik túracélpontja volt a Ronki-szoros. Egy kis séta - A szorosban még jártam, de már nem emlékeztem szinte semmire.
Református templom Magyarlóna
A korai püspöki patronátus és az ásatások alapján joggal teszik a templom eredetét az 1300-as évek elejére.
Székelykő Észak Torockói-hegység Székely szfinx - Miután felmásztunk a tetőre, egyáltalán nem volt sétagalop, nekifogtunk ládát keresni. Torockói túra első találata - A Nagy Árkon másztunk fel a gerincre, majd kis pihenő után az északi láda irányába folytettuk utunkat. Tüskék védelmében - Kihasználva az új autópálya szakaszt, 30 perccel hamarébb érkeztünk meg a Székelykő alá.
Kis Lukács-kő Tárnica-tóA Meleg-Szamoson levő Tárnica-tó népszerű kirándulóhely volt Kolozs megyében.
Hollókő Tárnica-tó
Újabban a Dán köve elnevezés terjedt el.
Fatemplom GyonkányA Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban.
Unitárius templom Mészkő
Mészkő látnivalója a középkori eredetű unitárius templom.
Torockószentgyörgy Csetenyes - A vártól leereszkedtünk ehhez a rejtekhez is. Várostrom - A várat bevettük, fáradtságos, forró déli napsütésben. Macerás - Már a várnyeregből lefelé nehézkes, de aztán nagyon bozótós, benőtt, dzsuvás a hely.
Nagy-tó panoráma Verespatak Panoráma - Körbenéztem és azonnal láttam, hogy a rejtekfotón látott szikladarab nincs a tó partján.
Vízimalom Torockó Forog a kerék? - Nem volt szerencsénk, nem tudtunk bejutni. A doboz elérhető - A doboz a malom területén kívül van, elérhető akkor is ha a malom zárva van. Forog, nem forog - Sötétben keresgéltünk.
Arkhai szoborpark Magyarfenes
Az Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit.
Horgásztavak Csürülye Őszi bicajozás - Hát ennél a keresésnél nagy csalódásom volt mert a koordinátták szerinti 50 m-es körzetben csak egy odvas fát találtam (a tévedés kizárva) amelynek oduja telis tele volt dinoszaurusz hangyákkal. Korhadt facsutak és az odvas fa - Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog. Találgatás - "Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog.
Szászavinc Az elsüllyedt faluSzászavinc - Az elsüllyedt falu
Kőközi-szorosTorockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át.
Reformatus templom Magyarvista Szombati biciklizés - A szombati biciklizésem alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Az első hely az első megtalálónak - Szia, örülök, hogy megtaláltad. Szép kis templom - Külön érdekessége, hogy nincs tornya, egy kis faharangláb van mellette.
Remeteiszoros falu Mócházak - A dobozt nem tudtam megkeresni az ottani gyerektől meg leánykától.
Református templom Borberek
Az ötödik - A mai utam utolsó, ötödik geodoboza.
Csoda-kanyon Medúza-zug A trás csoda kanyon - Először is köszönöm a visszajelzésed. Szamosbazár körútja 2 - Hát ez a doboz nem került elő. Aragyásza kanyon - Éppen azon bosszankodtam, hogy az amúgy erre képes GPS nem akarta megmutatni a rá töltött fényképet.
Vidalykő Vidaly tura - Vidolm falubol kozelitettuk meg a csucsot, kellemes novemberi idoben. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Második nekifutas - Van amikor az otthoni tervek nem valósulnak meg a helyszínen.
Remetei panoráma Torockói-hegység Nyuszika - Remek a panoráma, az út frissen kövezve.
Léta-vára Magyarléta Melegen ajánlom mindenkinek - Nagyon szép őszi nap volt. Szent László pénzei Léta váránál - Egy rövid szombati séta alkalmával vettük célba a létai várat. Dombok között elrejtve - Impozáns volt, ahogy fentről megpillantottuk a vár romjait.
Magyarpeterd Laura panzió - Mivel itt volt foglalva a szállás, normális, hogy megtaláltam a falut.
Kolozsmonostori papírmalom Park - Megtaláltam (másodikként) a parkban levö dobozkát. Letünt idők - Könyü kis séta alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Késett a repülőgép - Ismerőseim rokonait vártuk haza, de késett a repülőgép.
Bánffy-palota Kolozsvár Bánffy György erdélyi kormányzó építtette 1774-85 között a böblingeni Johann Eberhard Blaumann tervei alapján barokk stílusban.
Református templom Kispetri Kispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt.
Kakasos templom Kolozsvár Kakasok mindenhol - Tipikus Kós épület.
Farkas utcai református templom Kolozsvár Szent György és a sárkány - Na, ez jó nagy templom.
Református templom Algyógy A református templom, egy régi, lebontott református templom helyén, a harmincas években épült.
Vörös Bástya Marosillye A reneszánsz épületet megvásárolta a Ferences Szerzetesrend, hogy azt felújítva, egy Bethlen fejedelemre emlékező Múzeumot, és országúti vendégfogadót alakítsanak ki az évszázados falak között.
Renner bőrgyár Renner bőrgyár - Könyen megtaláltam. Jó ötlet ez a rejtekhely - A veszélyekre figyeljetek, ha arra jártok. Gyar - Nagyon durva hely.
Református templom Kalotadámos Kalotadámos református templomának állatábrázolásokban gazdag kazettás mennyezete van.
Árpádházi Szent Erzsébet szobra Marosludas A marosludasi RMDSZ-székház, Köztársaság út 30 szám alatti épületén, a homlokzati oromfal fülkéjében van elhelyezve az Árpádházi Szent Erzsébet szobra.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.