Magyarbénye település (Fehér megye) Központ: Szépmező. Magyarbénye román elnevezése: Biia. Német neve: Magyarbénye.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Sipote-vízesés és csorgó Aranyos völgye Tufa - A doboz nem nagyon kereshető, ebben az órában. Útszéli pihenő - A kisebb utazók nem bírják sokáig az autózást. Tömeg - Nagy a népsűrűség errefelé, főleg hétvégén.
Lengőhíd Alsószolcsva Régi szép idők - TöBBBször is lengtünk ezen a hídon, mikor jártunk likászni a Szolcsvai búvópatakhoz, a mokanyiczával, majd autóstoppal. Megtalálás igazolása fotóval - A megtalálás igazolását, a megtalálót ábrázoló fotóval, elfogadom. A doboz már nem hiányzik - Pótoltam a hiányzó dobozt, de mivel a híd közelében lévő ligetben a csutakok áradáskor víz alá kerülnek, úgy gondoltam, hogy a hídfő betontalpában jobb helyen lenne a doboz, és áradáskor nem mosná el a víz.
Református templom Újtorda Harmadszor itt - De most sem sikerült kihalászni a sok törmelékböl a dobozt, pedig hosszú a kezem. Egy gyanús parklakóval a sarkamban - Aznap délben a Túri hasadéknál, valamint a magyarpeterdi Szent László kútja mellett rejtettem. Torda és környéke 3 - Szerencsére nem volt sok járókelő, rendesen bekönyököltünk az odúba, de sajnos műanyag poharakon kívül semmit nem találtunk benne.
Nagyenyedi vár Bethlen Gábor - A dobozt nem találtam meg, pedig ahogy saccolom a vár bejárata után van, az oláh vérengzés emlékmű felé. A mágnes működik - A hideg és szél ellenére megnéztük a várat. Most látom - Most látom, sokan megtalálták már, beírás viszont nem volt, gondolom ki lett cserélve a noteszke.
Torockószentgyörgy Csetenyes - A vártól leereszkedtünk ehhez a rejtekhez is. Várostrom - A várat bevettük, fáradtságos, forró déli napsütésben. Macerás - Már a várnyeregből lefelé nehézkes, de aztán nagyon bozótós, benőtt, dzsuvás a hely.
Evangélikus templom Riomfalva Télvégi túra 5 - Sajnos nem kaptam meg a geodobozt. Beszöktünk - A kiírt telefonszámon nem vették fel a kagylót, így hát a mellékutcából, a kerítés végénél beszöktünk.
Járaszurdoki barlangBorrév és Járaszurdok között, a Járamagura felé vezető elágazástól körülbelül 250 m-re Borrév felé, a völgy jobb oldalán egy barlang bejárata látható a hatalmas mészkőben.
Túri-hasadék vasalt ösvény TordatúrVasalt útvonalat adtak át 2018 szeptember 24-én, a Túri-hasadékban, ez az útvonal idáig csak nehezen volt járható, és nem lehetett megúszni lábmosás nélkül.
A Thoroczkay család vára Torockószentgyörgy Alsó sarok - Nagyon szép volt a séta fel a várig, és a kilátás is csodálatos volt. Se négyzet, se trapéz - Elég sokat kerestük, de nem találtuk. Holdvilág - A telehold világított már, amikor a vár alá érkeztünk.
Szolcsvai víznyelő Remek vízesés - Én is huszonéve jártam itt utoljára. Lehet keresni okostelefonnal vagy táblagéppel is - A rejtek nem a vízesésre néz, nincs a csúszós hegyoldalban, sem a kilátó közelében. Kúsztunk, másztunk, s annyi - Lehet, hogy régebb itt vitt az ösvény, de most ez egy félreeső hely, elég meredek oldalon kell sárban, bozótósban kapaszkodni, és az aljnövényzet miatt nem igazán látszanak a sziklák.
Nagyekemező váraA Küküllőközi dombvidék területén, a Nagyekemezői-patak mellett fekszik Nagyekemező község.
Piaci nagytemplom Torda Támpillér - Szerencsére az említett látogatok a jobb oldali támpillér tövét látogatják inkább, nekik ez előnyösebb. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város.
Kisvasút alagút Borrév Nyári tábor - Ez évben a Kövenden megrendezett EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) vándortáborból kis kiruccanást tettem biciklivel az alagútig. Takarítják az Aranyos völgyében a síneket - Először az alagút Borrév felőli végén kerestem, de itt nem volt leomlott sziklakupac. Újraindul, vagy nem - A campeniinfo szerint újraindítják a "Mocănița"-t.
Városerődítés SzászsebesA ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket.
Erődtemplom Szászörményes Lovak legelnek - Minden kapu sajnos zárva volt, pedig valaki rendszeresen bejár az udvarba, a lovait legeltetni.
MarosdátosEgykori templomáról csak annyit tudunk, hogy 1675-ben itt anyaegyház volt, amikor Mezőbodon különvált Marosdátostól és független anyaegyház lett.
Nagybaromlak Nem sikerült bejutnom - Bár többször is próbálkoztam (a rejtés napján) és a közeli polgármesteri hivatalban biztosítottak, hogy hamarosan jön valaki, két óra várakozás után is, a templom zárva maradt számomra. Megvan - Sajnos nem sikerült bejutni a falon belülre. Még egy nagybaromlaki geodoboz - Megtaláltam Nagybaromlakon a geoládát az út másik felén (szemben a templommal).
Református templom Aranyosgerend Álcázatlan geodoboz - Szokásommal ellentétben, ma idejében indultam kincskereső kirándulásra. Templom - A templom kapujában találkoztam egy helybelivel, aki végigkisért míg körbejártam a templomot. Aranyosgerend - Kolozsvárról hazafele tartva megálltunk megnézni a templomot meg a közvetlen mellette levő Kemény-Bánffy kastélyt.
Panoráma-kőA Thoroczkay vártól a kék kereszt, majd a piros sáv jelzésen másztunk ki az Ordaskő alá.
Székelykocsárd Jo reggelt kivánok - Nem volt nehéz rátalálnom erre a helyre hiszen itt lakom, és tudok rola pár dolgot. Az ígéret szép szó - Sor került Székelykocsárd oldalának az összeállítására is.
Református temető MarosbogátA marosbogáti temető közepén van néhány kovácsoltvas kerítéssel körbevett, gyomnövényekkel benőtt, gondozatlan sírkert, néhai grófok sírhelye.
Zsidó temető MarosbogátA marosbogáti zsidó temető a település északkeleti részében, a Keménytelke felé vezető út mellett található, közvetlenül a Maros folyó, illetve a vasútvonal feletti dombon.
Lutheránus templom Darlac Ajtó-kapu tárva-nyitva - Szebenből tartottam hazafelé, és csak Baráthelyen vettem észre, hogy nem tértem le idejében Medgyesnél. Elhagyatva - A templom zárva volt. Rövid látogatás - A kisebb erődtemplomokat igyekeztem felkutatni Szászföldön.
Kistorony evangélikus templom Nagyszeben Nyitva volt a kapu - Sok évvel ezelött voltam egyszer a kistoronyi evangélikus templomban. A hely már rég kérte a dobozt - Csodálkoztam is rajta, hogy nincs még itt geodoboz.
Fülemüle-tó Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
Szent László kútja Magyarpeterd Forrás - Mivel a kiépített forrást könnyű megtalálni, jó lenne ha aszerint tájolná be valaki a Szent László forrást. Te vagy az egyetlen kincskereső, aki gps nélkül keres - Legalábbis nem tudok másról.
Malomfalvi várdomb Jó horgászhely - Jó horgászhelyek vannak itt. Malomfalva nem látható látnivalója - Horgászhelyek, mármint a Maros partján? Malomfalva látványossága viszont a község melletti dombnyúlványon található őskori vár maradványai.
Remetei-sziklaszoros Torockói-hegység Kellemes vizestúra - Gyönyörű időben, nyolc fős csapatban indultunk a Remetei-sziklaszorosba vizes túrára. Szoros - Gyönyörű a szoros. Kapu - Sokan élvezték a szoros hűvösségét.
Panoráma Maroskeresztúr Bűz - A temetőn keresztül közelítettem meg a rejteket. Drájvinozás a temetőben - Nyárádtő felől érkezve, hamarabb letértem a főútról, mint kellett volna.
Falkenhayn-torony Nagyszeben Artmania előtt Falkenhayn - Az Artmania rockfesztivál ürügyén érkeztem Nagyszebenbe, este 6 órakor. Új doboz - Mivel a geodoboz eltünt, újat kellett tenni egy kicsivel közelebb a toronyhoz. Új geoláda - Mivel a régi ládát betemette a föld, új ládát helyeztem el, kicsivel távolabb.
Nagyponor-hágó Kilátás - Enyed - Remete - Bredesty - Nagyponor felől jöttünk.
Marosoroszi szakadék KutyfalvaA Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét.
Evangélikus templom Kund Nedves volt a doboz belseje - Miután rejtettünk Erzsébetváros tavainál, Kundon folyattuk a kincskeresést az evangélikus templomnál. Patakban fürdőző lányok - Amíg az aznapi túratársam, fakir, a rejtekhez sietett, én lemaradtam fotózni. A dobozt nem találtuk - A dobozt nem találtuk, vélhetően a fát már kivágták.
A Hollókő aljában Verespatak Ne add fel - Sajnálnám, ha többet nem jelentenéd be a megtalálásaidat. Fel a fejjel - Hát persze, hogy el van ismerve a megtalálás. Új geodobozt rejtettünk a Hollókő tetejére - Egy körtúra formájában kerestük fel rendre Verespatak látnivalóit.
Szászdálya vára Fehéregyháza és Héjjasfalva között, utóbbi határában, a Határ-patak mentén déli irányba vezető földúton, Héjjasfalvától 5 km távolságban, egy 588 m magas hegyen találjuk az eredetileg Szászdálya határához tartozó szászdályai vár maradványait.
Bolyaiak szobra Marosvásárhely Bolyaiak nyomaban - Elsokent talaltam ra az uj dobozra. Az a régi - Az a régi rejtekhely, a régi dobozzal. Eltűnt - Ez a doboz is eltűnt.
Karolina-oszlop Kolozsvár 1831-ben állították fel Páll Sámuel főbíró kezdeményezésére, Habsburg I Ferenc császár és felesége Karolina Augusta 1817-dik évi látogatásának emlékére.
Betula Pendula Kolozsvár Kolozsvár: Szabók bástyája - Otletes rejtekhely. Utólag - Egy megtalálás még a rejtekhelyes születésem elötről. Van doboz? - Kerestük, de hiába.
Kálvária-templom Kolozsvár Magyarázat - Amint már írtam valakinek a kertje is abszolut magántulajdon. Magyarázat megértése - Nekem a dadogós viccet is kétszer kellett elmagyarázzák. Bencések - Sikerült bemennem.
Régi Olt-fahíd Fenyőfalva A fenyőfalvi Olt-híd a Szeben megyei Fenyőfalva és Felek községek között állott, 1838-1842-ben épült, a két település vámot szedett rajta 1900-ig.
Nagylupsa Nagylupsa látnivalója a gazdag móc néprajzi gyujtemény.
Haraszty-ház Segesvár Az Iskola utca 15 szám alatt található, egykori kézművesek által lakott ház a XVI-dik században épült.
Járabányai mosógép Járabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.