Feresti település (Fehér megye) Központ: Bucsony.
Ronki-szoros 39,51 km-reA Ronki-szoros az Aranyos völgyén található. Ott voltam a rejtésnél - Ronki-szoros - A torockói rejtekhely-találkozó egyik túracélpontja volt a Ronki-szoros. Egy kis séta - A szorosban még jártam, de már nem emlékeztem szinte semmire. A szoros látványosabb része megközelitőleg 1-1,5 km.
Valle Mika mészkövei 22,31 km-reA Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe.
Szfinx Havasgáldi-szoros 25,26 km-reA Havasgáldi-szoros sziklakapujának, valamint sziklakürtőjének megközelítésére alkalmas, többnyire kőgörgetegen kapaszkodó, jelzetlen ösvény felett egy érdekes sziklaalakzat található. A mészkő vonzásában - Mindamellett, hogy az út jeges volt, mi a nap simogató sugaraiban kezdtük el a kapaszkodást a Havasgáldi szoros meredek oldalában, az ismeretlen felé. Nehéz volt, pedig könnyen is mehetett volna - A játékvezető által rejtett dobozok újra ide csábítottak.
ökör kéménye-sziklakürtő 34,9 km-reAz ökör kéménye-sziklakürtő Bélavár egyik leglátványosabb pontja. Nem jó helyen kerestem - A kék pont jelzésen indultunk fel a Bélavár tetejére. Nem ez volt a tervben - Régi tervünk volt, hogy Bélavárat téli köntösben is tekintsük meg. Kissé próbára teszi az oda kijutni szándékozó turistát a meredek kaptató, de mindenképp megéri a fáradságot.
Vidalykő 38,97 km-reA Torockói hegység északi részén, Vidaly (Vidolm) fölé emelkedő, a DN75-ös országúton Vidalytól Lunca ArieAYului-ig látható sziklacsúcs. Vidaly tura - Vidolm falubol kozelitettuk meg a csucsot, kellemes novemberi idoben. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Második nekifutas - Van amikor az otthoni tervek nem valósulnak meg a helyszínen. A csúcsról gyönyörű kilátás nyílik az Aranyos völgyére, a Bélavárára, az Öreghavasra, keletre pedig Ordaskőre, Torockószentgyörgyre, az Enyedi szorosra.
Mezőségi bánya Torockói-hegység 43,22 km-reTorockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett.
Remetei-sziklaszoros Torockói-hegység 28,45 km-reA Remetei-sziklaszoros a Torockói-hegység egyik legszebb, bár zord, nehezen megközelíthető sziklaszorosa. Kellemes vizestúra - Gyönyörű időben, nyolc fős csapatban indultunk a Remetei-sziklaszorosba vizes túrára. Szoros - Gyönyörű a szoros. Kapu - Sokan élvezték a szoros hűvösségét. A 2 km hosszú szoros 300 hektáron összetett jellegű természetvédelmi rezervátum, sziklafalainak magassága 150-200 méter.

Az Ordas-kő Torockó vidékének, Erdély e rendkívül népszerű és sokak által látogatott szegletének egy olyan hegye, mely büszkén magasló hófehér szikláival, füves rétekkel tarkított változatos növényzetű vegyes erdeivel csodálatos látványt nyújt. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túrán találtam meg ezt a geodobozt.

A Pádisi-fennsík egyik legszebb tája a Ponor-rét. Felkészületlenül - A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők - Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét - A Csodavár felől érkeztünk a rétre. Itt található a Ponor-kitörés.
Rálátás a Kopasz-Detunátára 7,96 km-reRejtettem a Kopasz-Detunáta tövében levő törmelékkel borított mező szélén, ahonnan jól láthatóak a bazaltoszlopok. Szilveszterkor - Iza, Zitrom, Tibi, Emese, Laci, Lajcsi, McFly. Régi szokásom szerint többedmagammal - Földrajzos diákokkal, megtaláltam ezt a gyönyörű helyen lévő ládát. Kőmező - Gyerekkorom óta nem jártam itt. Leginkább délután érdemes bejárni ezt a hatalmas kőoszlopokkal borított mezőt, mert akkor a legjobb a Detunáta megvilágítása.
Havasgáldi-szoros 25,49 km-reA Havasgáldi-szoros a Torockó-hegységben, a Gáld völgyének középső szakaszán található. Fekete-fehér bárány szelfi a szoros felett - Bár az e hétvégi kirándulásom fő úticélja nem a Havasgáldi-szoros volt, nem hagyhattam ki a környék általam még meg nem keresett geodobozait. Sárga hagyma - A sziklaalakzatok gyönyörűek, változatosak. Mikulási ajándék - Már rég motoszkált a fejemben egy körtúra a Gáldi-Csáklya részen. Magába foglal még néhány szorost és hasadékvölgyet, mint például a Török-hasadékot és a Kisgáldi-szorost.
A dévai gyerekek Szent Ferenc Alapítvány Déva 42,28 km-reA gyermekotthonok híre messzire hallatszik, s az erdélyiek tudják, amelyik gyermek Csaba testvér otthonába bekerül, az megmenekült. Templom - Éppen az ötórási misére gyülekeztek a hívök amikor odaértem a templomhoz. Árvák - Sikerült megtalálnom a dobozt. Sokan itt találkoznak először folyóvízzel, fésűvel, iskolával, jó szóval, Istennel.
Lengőhíd Alsószolcsva 31,48 km-reRégebb, mikor még közlekedett az Aranyos-völgyi keskeny nyomtávú vonat, a Mokanica, az Alsószolcsvára érkező kirándulók a megállótól egy lengőhídon keresztül rövidíthettek a Szolcsvai búvópatak-barlang felé. Régi szép idők - TöBBBször is lengtünk ezen a hídon, mikor jártunk likászni a Szolcsvai búvópatakhoz, a mokanyiczával, majd autóstoppal. Megtalálás igazolása fotóval - A megtalálás igazolását, a megtalálót ábrázoló fotóval, elfogadom. A doboz már nem hiányzik - Pótoltam a hiányzó dobozt, de mivel a híd közelében lévő ligetben a csutakok áradáskor víz alá kerülnek, úgy gondoltam, hogy a hídfő betontalpában jobb helyen lenne a doboz, és áradáskor nem mosná el a víz.
Magyarigeni-tengerszem 21 km-reA Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében.
Kőközi-szoros 39,54 km-reTorockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel.
Sipote-vízesés és csorgó Aranyos völgye 32,78 km-reAlsószolcsvától körülbelül 3 km-re, Borrév felé az Aranyos völgyében egy vízesés hívja fel magára a figyelmet. Tufa - A doboz nem nagyon kereshető, ebben az órában. Útszéli pihenő - A kisebb utazók nem bírják sokáig az autózást. Tömeg - Nagy a népsűrűség errefelé, főleg hétvégén. A vízesés vize sodronyra függesztett csatornán keresztül át van vezetve az országút mellé.
Jósika-kastély Branyicska 44,55 km-reBranyicska várkastélya, a Jósika-kastély, Branyicska község nyugati szélén, a Marostól északra található dombon áll. Az épületet és a körülötte fekvő parkot szociális otthonként használják.
Fatemplom Gyonkány 16,8 km-reA Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
Járabányai mosógép 45,2 km-reJárabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép. :)
Templomrom Borosbenedek 37,24 km-reBorosbenedek egykori gótikus temploma a falu feletti magaslaton az elmúlással küszködik. Ma már beomlottan, nyitottan tátong az ég felé a második világháború utáni évektől.
Nagy-Kojba Kis-Kojba 41,32 km-reA Nagy-Kojba barlang a Bihar-hegység legmagasabban fekvő telepe, a neve után sziklafalakra utaló Kőház település északi végénél található. Bejárata a vidéken a legnagyobb, 74 m széles és 47 m magas.
Római lépcsők Ruda 26,05 km-reAz egykori, jelenleg felhagyott műemlék bányajárat a Bárza-patak fejénél nyílik, a Brád városhoz tartozó Ruda falutól keletre, Vályaárszuluj településtől nyugatra. A tárna egy enyhén lejtő, 180 m hosszú járat, melyet kétezer évvel ezelőtt a rómaiak ástak, és a híres római lépcsőkkel végződik.
Ferencz József-forrás Nagyág 29,73 km-reA Ferencz József-forrás Nagyág falutól keletre, az Ezüst erdő nevű védett bükkösben található. A forrás felett található felirat: I Ferencz József apostoli magyar király 40 éves koronázási emlékére, 1867 - 1907 június 8.
Rozsdaszakadék 47,03 km-reA Rozsdaszakadék egy 100 m mély árok, mely a vörös szinű talajáról kapta a nevét. Már jártam erre - Régebben, igaz akkor még nem tudtam erről a játékról, és akkor nyár volt.
Arany-hegy Piski 42,64 km-reAz Arany-hegy Piski (Simeria) közelében van, a Déváról Szászsebesre vezető ut mellett emelkedik. Arany autópálya - Útban az Arany-hegy felé felfedeztük, hogy a Dévát kerülő autópálya 10 kilométere járható. Kincs - Könnyen meglett az Arany hegy kincse. Másik láda - A régi ládát nem találtuk, helyén egy másik, 2016-ban rejtett láda van, rengeteg bejegyzéssel. Piskiben fordulj északra Arany falu felé, aztán Algyógy felé - a hegy a baloldalon lesz.
Galbina-szirt 48,89 km-reA Pádis szívébe, a Galbina-szirtre hívunk Téged. Galbina körtúra - Eke-túrán voltunk a Pádison. A szirt több irányból közelíthető meg - a Glavoi-ról, a Csodavártól (a Porcika-zsombolyon át), a Bársza-katlan, illetve az Eszkimó-jégbarlang felől.
Felsővidra 25,13 km-reFehérviztől 31 km-re fekszik Felsővidra, Avram Iancu, az 1848-as román forradalmár szülőfaluja.
Diákemlékmű Nagyenyed 47,88 km-reAz 1704 március 16-án a Rákóczi-féle szabadságharc idején elesett 30 kollégiumi diák emlékére 1896-ban állított emlékmű a nagyenyedi városi parkban található, magas lombos fák árnyékában. A nagyenyedi két fűzfa - Ez a doboz sem a méretéről híres.
Brád aranybányászatáról nevezetes, az Aranynégyszög (Brád, Nagyág, Offenbánya, Zalatna) egyik sarka.
Evangélikus erődtemplom Szászsebes 47,61 km-re1150 előtt terra Siculorum terrae Sebus, utána szász település. Régi ismerős ez a hely - Régóta készülök itt rejteni egy dobozkát a környék legjelentősebb épületéhez. Kívül vagy belül? - A Vörös-szakadéktól jövet megálltunk, hogy megkeressük ezt a dobozt is. Belül - A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot. 1203-ban a sebesi dékánság székhelye, ekkor biztosan van már temploma.
A Hollókő aljában Verespatak 6,76 km-reA sziklás hegyoldalakon szinte semmi sem terem, az ErdélyiSzigethegység mégis rendkivül gazdag. Ne add fel - Sajnálnám, ha többet nem jelentenéd be a megtalálásaidat. Fel a fejjel - Hát persze, hogy el van ismerve a megtalálás. Új geodobozt rejtettünk a Hollókő tetejére - Egy körtúra formájában kerestük fel rendre Verespatak látnivalóit. Már a rómaiak is tudták ezt, akik itt aranyat és ezüstöt bányásztak, a folyót Auratumnak nevezték el.
Szolcsvai víznyelő 30,7 km-rePonor-patak víznyelője Remek vízesés - Én is huszonéve jártam itt utoljára. Lehet keresni okostelefonnal vagy táblagéppel is - A rejtek nem a vízesésre néz, nincs a csúszós hegyoldalban, sem a kilátó közelében. Kúsztunk, másztunk, s annyi - Lehet, hogy régebb itt vitt az ösvény, de most ez egy félreeső hely, elég meredek oldalon kell sárban, bozótósban kapaszkodni, és az aljnövényzet miatt nem igazán látszanak a sziklák.
Nagy-Bihar 38,95 km-reAz itt látható körpanoráma lenyűgöző. Jo túra - Az Aranyos völgyéböl, a Vércsorog vizesést érintve, a csucsra. Láthatjuk a Gajna-tető,Arad-kő, Béli-hegyek, Pethő-csúcs, Zanoga, Bak-hát , Bihar-csúcs, távolabb a Mező-havas, Bocsásza, Sík-havas, Vlegyásza, Öreg-havas csúcsokat.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.