Felenyed település (Fehér megye) Központ: Nagyenyed. Felenyed román elnevezése: Aiudul de Sus. Német neve: Egisdorf.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Felenyed (Fehér megye) és környéke turisztikai látnivalói

A ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Erkély-tisztás Az Erkély-tisztás a Torockói-hegység egyik legkedveltebb sátorozóhelye. Jkgáborral meglógtunk a csapattól - Míg ők leértek a vízeséshez, addig mi nyugodtan kihalásztuk a kis dobozt, majd bejártunk a vízesés alá, hogy gyönyörködve lássuk mit hagyott hátra számunkra a természet. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva-Bedellő túra alkalmával kerestem, és találtam meg ezt a geodobozt is. Szép a tisztás, de még inkább a vízesés - Én is megkedveltem ezt a tisztást, jó sátorozó hely. Erről a lapos, teraszszerű képződményről több helyen is legyező formájú vízeséseken zuhan alá a víz.
Járabányai mosógép Járabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép. :)
Sziklaszoros Sziklaszoros Kisgyógypatak
Kisgyógypatak (románul Geogel) falutól keletre, az azonos nevű patakon, van egy kiépítetlen, vad szoros. A szoros egy rövid és egy még rövidebb szakaszból áll.
Alverna ferences kegyhely Az Alverna Szent Ferenc-rendi épületegyüttes Kolozsvár délkeleti szélén, a Békás nevű helyen, a Bükk utca elején található. Az Assisi Szent Ferenc szülőhelyén álló templom mintájára épült.
Horgásztavak Horgásztavak Csürülye
Csürülye községközponttól, illetve az autópályától délre, Alsófüle és Sütmeg között, egy több horgásztóból álló tórendszer található. Őszi bicajozás - Hát ennél a keresésnél nagy csalódásom volt mert a koordinátták szerinti 50 m-es körzetben csak egy odvas fát találtam (a tévedés kizárva) amelynek oduja telis tele volt dinoszaurusz hangyákkal. Korhadt facsutak és az odvas fa - Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog. Találgatás - "Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog.
Zebernik vára Borberek
Zebernik várának romjai Borberektől 2,5 km távolságra vannak északnyugatra, a Vincipatak falu feletti Várhegyen.
Csukás vizesés A legegyszerűbb megközelíteni a Csukás vízesést Sínfalva vagy Mészkő felől. Egy nagyon forró napon - Egy szólóban megrendezett biciklitúra alkalmával jutottam el a Csukás vizeséshez. Ha autóval vagy biciklivel vágunk neki az útnak akkor legjobb ha Tordáról, Szentmihályon keresztül Mészkő fele megyünk.
Ótordai kastélytemplom A mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma.
Vízimalom A század elején még öt vízimalom működött Torockón, ma a falu területén egy maradt fenn. Forog a kerék? - Nem volt szerencsénk, nem tudtunk bejutni. A doboz elérhető - A doboz a malom területén kívül van, elérhető akkor is ha a malom zárva van. Forog, nem forog - Sötétben keresgéltünk. Ha szeretnénk ellátogatni a vízimalomhoz, a 48-as házszámot keressük, Both Miklós asztalosmester portáját.
Agrobotanikus kert Kolozsvár
A kolozsvári Agrobotanikus kert az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem területén található. Közel 7 hektárnyi területen 1800 növényfajta található itt.
Szív-tisztás A Szív-tisztás Kecskekő várától 2,4 km távolságra található, dél-kelet irányba. Borosbocsárd település észak-nyugati kijáratától körülbelül 3 km-re, az útból egy ösvény indul balra.
A sósfürdőjéről híres Kolozson a Valkai házaspár levendulafarmot, két sósvizű fürdőmedencét, és egy vendégházat létesített. Minden évben levendulafesztivált szerveznek, ami egy háromnapos hétvégi időszakot jelent.
Magyarpeterd A reformáció során a katolikus lakosság az unitárius vallásnál állapodik meg. Laura panzió - Mivel itt volt foglalva a szállás, normális, hogy megtaláltam a falut. Már 1570-től erős unitárius egyházközség, természetesen a középkori templom birtokában.
Kemény-Bánffy kastély A Kemény-Bánffy kastély Aranyosgerend református templomától alig 200 méterre található, északkeletre, az Aranyos partjának közelében. A jelenleg tető nélküli kastélyrom kocsival is megközelíthető, a főútról leágazó talajúton.
Régi Aranyos-fahíd A tordai Aranyos-híd Torda város szélén, a Kolozsvár-Brassó úton állott. Épült 1804-1815-ben, vámot szedtek rajta.
Az Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.
Csodaszarvas fa A kolozsvári Bükk erdő egyik régi érdekessége a Csodaszarvas fa, amelyről dr Xántus János jópár évtizede irt egy cikket fénykepes ilusztrációval, amelyet sajnos nem sikerult fellelnem. Na ezt - Mostanában a Bükkben terepezek egy csomót. Fazékrejtő játék - Csürülye, illetve Szelicse felől tartottam Kolozsvár irányába, így a Plecska-patak völgyéből közelítettem meg a helyet. Mégsem legenda - Mégsem legenda a csodaszarvas, Kommandón meg is mutatta magát. Az Erdélyi Gyopár folyóiratból származik minden információ a famatuzsálemről.
Vörös-szakadék A Vörös-szakadék természetvédelmi terület Szászsebestől 3 kilométerre északkeletre található. Következő alkalommal nem hétvégén megyek - Már nagyon régen szerettem volna ide kitérni. Vörös fal - Különleges hely. Visszatérés - Újra eljöttünk, és még szebbnek találtuk, mint ezelőtt nyolc évvel. Már a főútról is jól látható.
Kornis-Rákóczi-Bethlen kastély A Kornis-Rákóczi-Bethlen kastély Radnóton épült épült 1545-ben Bogáti Gáspár által, ma az egyike Erdély jelenlegi reneszánsz stílusú kastélyainak. Köszönöm az újrarejtést - Ez a rejtek úgy néz ki, hogy adja magát. Miért viszik el? - Ezt én nem értem. Kastély - A rejtek hamar meglett, de először nem kerestük elég behatóan, ezért nem találtuk meg.
Erődített templom Asszonyfalva
Egy 1414-es évi oklevélből kitűnik, hogy a templom, amelynek ekkor Miklós volt a papja, Mindenszentek tiszteletére volt szentelve. A templom legkésőbb az 1300-as évek elején készült, az átmeneti (román-gótikus) kor idején, egyhajósnak épült.
A Thoroczkay család vára Torockószentgyörgy határában, egy észak-déli sziklacsúcson, a Vársziklán található a Thoroczkay nemesi család erődítményének romja, melyet torockószentgyörgyi várnak is neveznek. Alsó sarok - Nagyon szép volt a séta fel a várig, és a kilátás is csodálatos volt. Se négyzet, se trapéz - Elég sokat kerestük, de nem találtuk. Holdvilág - A telehold világított már, amikor a vár alá érkeztünk.
Sziklakürtő A Havasgáldi-szoros monumentális sziklakapujához vezető jelzetlen ösvény elvezet egy kisebb sziklakürtő, vagy kilyukadt zsomboly teteje mellett. Kürtő van, X is, dobozt nem találtam - A Szfinx-től a sziklakapu felé folytattuk az utat.
Valle Mika mészkövei Valle Mika mészkövei
A Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe.
Református templom Középkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Kéz alatt - Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül.
Kőközi-szoros Torockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel.
Református templom Aranyosgerend látnivalója az 1290-ben épült, gótikus és román stílusjegyekkel díszített református templom. Álcázatlan geodoboz - Szokásommal ellentétben, ma idejében indultam kincskereső kirándulásra. Templom - A templom kapujában találkoztam egy helybelivel, aki végigkisért míg körbejártam a templomot. Aranyosgerend - Kolozsvárról hazafele tartva megálltunk megnézni a templomot meg a közvetlen mellette levő Kemény-Bánffy kastélyt.
Szolcsvai búvópatak barlangja 1 A Szolcsvai-búvópatak barlangja a Torockói-hegységben találhatóegyetlen védett barlang. Amíg a többiek a patak kifolyásában gyönyörködtek - Addig mi( jkgábor, Mester Nagy Ildikó, Mester Nagy Levente és én) leléptünk és geodobozt leltünk. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva - Bedellői túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Ez nem sikerült - A gps a nagy sziklafal tövében össze-vissza mutatott. A Ponor viznyelőnél felszin alá tűnt két patak vize 1214 m felszin alatti út megtétele után 90 méterrel alacsonyabban kerül ismét a felszinre.
Nagy-tó panoráma Verespatak - Nagy-tó panoráma Panoráma - Körbenéztem és azonnal láttam, hogy a rejtekfotón látott szikladarab nincs a tó partján.
Törvényszék Egykori marosludasi községháza.
Martinuzzi várkastély A domonkosok temploma és rendháza a reformációt követően, a szerzetesek eltávolítása után, rommá lesz és romjaiból építik fel újra, de már kastélyként. Először járok itt - Eddig csak a vasútállomáson voltam. Kastély - Az igazság az, hogy egy kicsit pontosabb lehetne a segítség, mert elég hosszú a fal, meg persze tele van szederindával meg csihánnyal, ami eléggé hátráltatja a keresést. Romok - Fürgén másztunk be a kapu tetején és úgy éreztük miénk a kastély. Bod Péter szerint Martinuzzi építteti a kastélyt 1546-1551-ben, mások szerint Bethlen Gábor.
Marosdátosi szakadék A szakadékos terület két, jól elkülöníthető részből áll - a nyugati részen van az igazi szakadékos oldal, a Rántó-tető alatt. Érdekes - Érdekes hely, jóval érdekesebb, mint távolról látva gondolnám. A délkeleti részen található a Szabó Garatjának (Marosdátosi szakadék) nevezett, látványosabb rész.
Léta-vára Magyarléta falutól 3 km-re, a Jára völgye fölött emelkedő kősziklára épült Léta-vára, másik nevén a Géczy-vár. Melegen ajánlom mindenkinek - Nagyon szép őszi nap volt. Szent László pénzei Léta váránál - Egy rövid szombati séta alkalmával vettük célba a létai várat. Dombok között elrejtve - Impozáns volt, ahogy fentről megpillantottuk a vár romjait.
Kis Szent Teréz kápolna A torockói Kis Szent Terézről elnevezett gyerekotthonban, ahol a Csaba testvér gyerekei laknak, kialakítottak egy kis kápolnát, amit mindenki látogathat, anélkül, hogy a ház lakóit zavarná. Elveszve - Aranyos kis kápolna,nagyon hangulatos. A padban - A kápolnánál - amely napközben nyitva van, be lehet menni - Újra elhelyeztem egy dobozt. Olvasás lecke - A padon az itt lakó gyerekeka vakáció dacára nagy szorgalommal az olvasást gyakorolták a nevelőnénivel. Ugyanis a kápolna az utcára nyíló pincében kapott helyet, és az ajtaja egész nap nyitva áll.
Radák-Pekry kastély Magyarózd
A Marosludastól 15 km-re, délre, Magyarózdon áll az a szabályos, négy darab, kerek alaprajzú sarokbástyás későreneszánsz kastély, amelyet régi építőiről Radák-Pekry kastélynak is hívnak.
Angyal-tó Anghel (Angyal)-tó - Verespatak
Rotunda-csúcs Rotunda (Kerek)-csúcs - Verespatak
Bélavár 1 A Bélavár a természet remekműve, egy majdnem 800 m-es szintkülönbségben kiemelkedő sziklaóriás, bércek halmaza. Hab a tura tetejen - Szep oszi fototura tetejen a hab a geolada volt. Szálka és gerenda - Újabb kudarc a kincskereső pályafutásom alatt, sem gerenda, sem rejtek, pedig tutira mentem. Bélával - Mondhatnám, hogy se Bélát se várat nem találtunk.
Fülemüle-tó Fülemüle-tó - Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
Szolcsvai víznyelő Ponor-patak víznyelője Remek vízesés - Én is huszonéve jártam itt utoljára. Lehet keresni okostelefonnal vagy táblagéppel is - A rejtek nem a vízesésre néz, nincs a csúszós hegyoldalban, sem a kilátó közelében. Kúsztunk, másztunk, s annyi - Lehet, hogy régebb itt vitt az ösvény, de most ez egy félreeső hely, elég meredek oldalon kell sárban, bozótósban kapaszkodni, és az aljnövényzet miatt nem igazán látszanak a sziklák.
Unitárius templom Mészkő
Mészkő látnivalója a középkori eredetű unitárius templom.
[ Fel ↑ ]
Ticuiata-szikla - Torockói-hegység
Ticuiata-szikla - Torockói-hegység
Csáklya-hasadék, Római fürdő - Torockói-hegység
Csáklya-hasadék, Római fürdő - Torockói-hegység
Szarvadi-ház Szarvadi-ház - Király utca 10.
Pataki-Teleki-ház - Deák Ferenc utca 1.
Barokk polgárház Barokk polgárház Kolozsvár Barokk polgárház - Király utca 8.
Karolina-oszlop 1831-ben állították fel Páll Sámuel főbíró kezdeményezésére, Habsburg I Ferenc császár és felesége Karolina Augusta 1817-dik évi látogatásának emlékére.
Lath-ház Lath-ház - Deák Ferenc utca 17.
Kemény-ház Kolozsvár Kemény-ház vagy Katona-ház - Deák Ferenc utca 20.
Kolozsvári Szénafüvek A Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Sok sikert - Megéri kimenni, csodaszép hely. Nyárvégi séta - Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek - Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.
Zosim Oancea üvegikon-múzeum Szibiel Szibielben, a templom mellett található Románia legnagyobb üvegikon-múzeuma. A 2005-ben elhunyt Zosim Oancea atya 1969-ben kezdte gyűjteni darabjait, amelyek közül a múzeum hatszázat mutat be.
Hullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Egykori vármegyeház Egykori vármegyeház, és középkori városfal-részlet a telek határán. Farkas (Mihail Kogalniceanu) utca 6.
A falutól nyugatra eső dombon magyar földvár volt. Az első templom vagy elpusztul vagy kicsinynek bizonyul, mert újnak ad helyet.
Evangélikus templom Hundorf Csatófalva egykori Hundorf faluhoz tartozó evangélikus-lutheránus temploma stílusjegyeiben a gótikus kort idézi a XV-dik századból. Csarnoktemplomnak épült, barokk oltára 1762-ből, Philippi Georg segesvári mestertől származik.
Bánffy-kastély A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Deák-ház Deák-ház Kolozsvár Deák-ház - Deák Ferenc utca 13.
Ferences kolostor és templom Ferences kolostor és templom Kolozsvár A kolozsvári ferences kolostor az egyedüli épen maradt gótikus koldulórendi kolostorunk a XV-dik századból.
Pfenningsdorf-ház Pfenningsdorf-ház - Deák Ferenc utca 15.
Sálfalvi szakadék A sálfalvi szakadék 15 hektáron védett terület, Sálfalva községtől 1 km-re található. Mocsaras árterületen - Talán nem a legjobb módját választottam a szakadék megközelítésének. Teljesen száraz szakadék - A szakadék bejárása után megtaláltam én is, ugyanazt a fát a bejárattól balra, de doboz nélkül. Hossza 5-600 m, oldalfalainak magassága 6-25 m.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.