Dogaresti település (Fehér megye) Központ: Bucsony.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Református templom AlgyógyA református templom, egy régi, lebontott református templom helyén, a harmincas években épült.
A dévai gyerekek Szent Ferenc Alapítvány Déva Templom - Éppen az ötórási misére gyülekeztek a hívök amikor odaértem a templomhoz. Árvák - Sikerült megtalálnom a dobozt.
Valle Mika mészköveiA Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez.
Nagyponor-hágó Kilátás - Enyed - Remete - Bredesty - Nagyponor felől jöttünk.
Római fürdő Feredőgyógy Fürdő télen - Már az ókorban felismerték a termálvíz gyógyító hatását, ezért a rómaiak komoly fürdőt alakítottak ki a mészkőtufában.
Szolcsvai búvópatak barlangja 1 Alsószolcsva Amíg a többiek a patak kifolyásában gyönyörködtek - Addig mi( jkgábor, Mester Nagy Ildikó, Mester Nagy Levente és én) leléptünk és geodobozt leltünk. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva - Bedellői túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Ez nem sikerült - A gps a nagy sziklafal tövében össze-vissza mutatott.
Ticuiata-szikla Csáklya-szoros Könnyű megtalálni - Miután visszahelyeztem a "dinoszauruszt" megmásztam a Csáklya hasadék másik szikláját is.
Ferences templom és kolostor Szászváros Szászvárosi templom - Megtaláltam a kis "BabBerci-féle" dobozt ott ahol a segítö információ mutatta. Kolostor - Ez volt az első szászvárosi doboz, amit megkerestem.
Bethlen Jozefa kriptája Nagyhalmágy
Bethlen Jozefa (1769–1841) kriptája a Sortok-hegyen található, Nagyhalmágy falutól északra, a Halmágycsúcs település felé vezető út közelében.
Csáklya-kő Geokopacz03 Geokret - Errol volna szo. Geokopacz03 Geokret - Ez a geokopacz03 utazó vakond be van jelentve a geokrety. Geokrety-k támogatása - Értem, tehát az utazó nevében szünet van a betűk és a számjegyek között, ezért nem találtam meg én.
Remetei-sziklaszoros Torockói-hegység Kellemes vizestúra - Gyönyörű időben, nyolc fős csapatban indultunk a Remetei-sziklaszorosba vizes túrára. Szoros - Gyönyörű a szoros. Kapu - Sokan élvezték a szoros hűvösségét.
Vízimalom Torockó Forog a kerék? - Nem volt szerencsénk, nem tudtunk bejutni. A doboz elérhető - A doboz a malom területén kívül van, elérhető akkor is ha a malom zárva van. Forog, nem forog - Sötétben keresgéltünk.
Katolikus templom Tövis
Nagyon szép - Ezt a templomot meg kell látogatni.
Szilas-patak rezervációA Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe.
Szfinx Havasgáldi-szoros A mészkő vonzásában - Mindamellett, hogy az út jeges volt, mi a nap simogató sugaraiban kezdtük el a kapaszkodást a Havasgáldi szoros meredek oldalában, az ismeretlen felé. Nehéz volt, pedig könnyen is mehetett volna - A játékvezető által rejtett dobozok újra ide csábítottak.
Evangélikus erődtemplom Szászsebes Régi ismerős ez a hely - Régóta készülök itt rejteni egy dobozkát a környék legjelentősebb épületéhez. Kívül vagy belül? - A Vörös-szakadéktól jövet megálltunk, hogy megkeressük ezt a dobozt is. Belül - A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot.
Vasútállomás Brád
Az akkor Arad Csanádi Egyesült Vasút cégnévvel eredményesen működő és továbbépülő vasút építészeti tevékenységének tetőpontja a millennium évében a vonal végpontján, a bányászatáról neves Brád állomáson épített, festői kompozíciójú felvételi épület.
Árpád-kori körtemplom AlgyógyAlgyógy legértékesebb épülete a körkápolna - a közelmúltban elvégzett régészeti feltárások szerint a kicsiny kerektemplom a 11-dik vagy a 12-dik században épült, s így a legkorábbi kerektemplom Erdélyben.
Czárina-tó VerespatakVerespatak - Czárina-tó
Mariuta-szikla Csáklya-hasadék Több mint tíz éve a helyén - Az elmúlt hétvégén a Torockói-hegységben túráztam, többek között a Csáklya-szorosban is. Eljött az ideje - Amig rászántam magam, hogy bejelentsem a doboz megtalálását eltelt majdnem egy év.
Római lépcsők RudaAz egykori, jelenleg felhagyott műemlék bányajárat a Bárza-patak fejénél nyílik, a Brád városhoz tartozó Ruda falutól keletre, Vályaárszuluj településtől nyugatra.
Fatemplom GyonkányA Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban.
Székelykő Észak Torockói-hegység Székely szfinx - Miután felmásztunk a tetőre, egyáltalán nem volt sétagalop, nekifogtunk ládát keresni. Torockói túra első találata - A Nagy Árkon másztunk fel a gerincre, majd kis pihenő után az északi láda irányába folytettuk utunkat. Tüskék védelmében - Kihasználva az új autópálya szakaszt, 30 perccel hamarébb érkeztünk meg a Székelykő alá.
NagylupsaNagylupsa látnivalója a gazdag móc néprajzi gyujtemény.
Torockószentgyörgy Csetenyes - A vártól leereszkedtünk ehhez a rejtekhez is. Várostrom - A várat bevettük, fáradtságos, forró déli napsütésben. Macerás - Már a várnyeregből lefelé nehézkes, de aztán nagyon bozótós, benőtt, dzsuvás a hely.
Sziklaszoros KisgyógypatakKisgyógypatak (románul Geogel) falutól keletre, az azonos nevű patakon, van egy kiépítetlen, vad szoros.
Gáldi-szorosFelsőgáldról Havasgáld felé menet a 107K jelzésű megyei út áthalad a a Gáldi-szoroson is.
Kovakő oldala AlvácaBaszarabásza község Alváca falujának határában, a Kovakő oldala, románul Coasta Cremenii, faopál lelőhely.
A császár bükkfája Muncsal
A császár bükkfája - Muncsal
A Thoroczkay család vára Torockószentgyörgy Alsó sarok - Nagyon szép volt a séta fel a várig, és a kilátás is csodálatos volt. Se négyzet, se trapéz - Elég sokat kerestük, de nem találtuk. Holdvilág - A telehold világított már, amikor a vár alá érkeztünk.
Kőközi-szorosTorockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át.
Felsővidra
Fehérviztől 31 km-re fekszik Felsővidra, Avram Iancu, az 1848-as román forradalmár szülőfaluja.
Kun Kocsárd emlékére Szászváros Kun Kollégium - Megnéztem a volt Kun Kollégium impozáns épületét és a szobrokat. Mecénás - Tulajdonképpen a két doboz egymásra vigyáz.
Pozsgai erdő A Pozsgai erdő természetvédelmi terület 20 hektáron.
Biharfüred Biharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye.
Unitárius templom Mészkő Mészkő látnivalója a középkori eredetű unitárius templom.
Gilovics haz A Gilovics-ház 2001 áprilisában leégett, azután tégláit széthordták, ma csak romjai látszanak.
Református templom Zsobok Régi temploma, melyről nem tudjuk mikor építették, 1876-ban leég, helyébe 1879-ben újat építenek.
Agrobotanikus kert Kolozsvár A kolozsvári Agrobotanikus kert az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem területén található.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.