Sitervölgy település (Bihar megye) Központ: Hegyközcsatár. Sitervölgy román elnevezése: Susturogi.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Sólyomkő vára SólyomkőpestesSólyomkő várának romjai a Réz-hegység nyugati felében, Sólyomkőpestes falutól észak-északnyugatra találhatók, a Sólyomkővári-patak felett.
Radványi-erdőA cséffai természeti park területének védetté nyilvánítását elsősorban az itt található értékes élőhelyek, a nedves-mocsaras rétek, pannon szikesek, a közel 200 hektáros Radványi-erdő, valamint a 700 hektáros mesterséges halastavakhoz kötődő gazdag madárvilág indokolta.
A nagyváradi vár 282 ablak - Érdekes a fenti hozzászólás ékezet- és szóhasználata, népi hiedelmen alapuló tartalma. Átutazóban Nagyváradon 4 - Mivel elég nyílt terep meg kellett várjuk míg elmennek a környékről, a közeli padokról, utána már csak azt kellett megfejteni, hogy honnan 16 méter, melyik kerítéstől és máris meglett a geodoboz. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatti nosztalgikus séta alatt találtam rá a geodobozra.
FélixfürdőFélixfürdo Nagyváradtól 8 km-re fekszik, a nagyváradiak népszeru üdülohelye.
Római katolikus bazilika Nagyvárad Szobor - Egy nagyváradi séta első találata. Nosztalgia - Nagyváradi tartózkodásom alatt megejtett nosztalgikus séta alatt kaptam meg ezt a geodobozt.
Dubricsony-patak DoborcsányA Dubricsony-patak medre Doborcsány közepén egy boltozat nélküli cseppkőbarlang hosszú folyosójához hasonlít.
Gyógyfürdő HegyközszentmiklósA 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő.
CET Nagyvárad Gugli utcakép - Igen, ez az úgynevezett Gugli Utcakép, vagy Utcanézet. Uj doboz - Füst, füst es meg egyszer füst. Váradi séta - Gyengén pöfékelt a kémény, viszont a környéken valami egyéb ipari létesítmény förtelmes bűzt terjesztett.
Ady Endre emlékmúzeum Nagyvárad Fiszlikolás - Bevallom őszintén, hogy nem tudom mit jelent a fiszlikolás szó. Átutazóban Nagyváradon - Nagyváradi sétánk alkalmából ezt is megkerestük. Nosztalgia - Váradi tartozkodásom alatt, egy nosztalgikus séta keretében kaptam meg a geodobozt.
Szentjobb váraNagyváradtól északkeletre, a Hegyköz területén fekszik Szentjobb település.
Ezeréves tölgy MikepércsAz ezerévesnek nevezett, más néven Rákóczi-tölgyfa Mikepércs község határában, a Hajdúbagosra vezető földút mellett áll.
Hegyközszentmiklós Első találat - Első találatom egy szűz láda. Mit mutat meg ez a rejtés? - Most veszem észre, hogy a nagy lelkesedésben, a ládaoldal elkészítésekor kimaradt a lényeg. Jó rejtés, szép kilátás - Tavaly költöztünk a faluba ma kerítettem időt a keresésre.
Várhegy TasádfőA tasádfői Várhegyet 1968-ban fedezték fel, több ásatás volt a helyszínen 1969-1984, 1994-1996, 2007-ben.
Kazinczy Ferenc mellszobraEredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos.
Tündérvár KörösrévA Királyerdő-hegységben található Körösrévtől délre helyezkedik el a Révi-szoros, a Sebes-Körös sziklafalak közé szűkült szakasza.
Fatemplom Bucsa Erdekes hely - Visszafele megkerestünk ez a dobozt. Érdekes kis temlpom - Váradról jövet megálltunk a nagytemplom elött, hogy megnézzük a kis fatemplomot. Egy-két geodobozt találtam - Bár számos alkalommal jártam errefelé, mindig siettünk valahová, így a dobozkeresés itt valahogy elmaradt.
Berettyó forrása Tuszatelke Forrás - Mivel véletlenül, Kraszna református templomától, a kántor sugallatára kerültünk ide, nem tudtam van-e doboz. Nagyon szép, békés és tiszta hely - Köszönjük a rejtést, csak ajánlani tudjuk.
Lovagvár Nagykároly Még útlevéllel - Október utolsó napján, útban a temetők felé. Ráférne a tatarozás - Egy kis tatarozás ráférne a várra, nagyon szép lehetne.
Malmok völgye-patak Borz A Malmok völgye egy körülbelül 370 m hosszú patak völgye, mely egy 50 méter magas sziklafal aljából ered.
Biharfüred Biharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye.
Somlyócsehi-láp A Somlyócsehi-láp természetvédelmi terület a Kraszna folyó völgyében található, Somlyócsehi falutól északnyugatra, Somlyóújlaktól délre.
Csucsa Csucsa látnivalói a Boncza-kastély, valamint a kastély parkjában található 16-dik századi fakastély, illetve egy bizánci stílusú mauzóleum.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.