Biharszentelek település (Bihar megye) Központ: Harangmező. Biharszentelek román elnevezése: Santelec. Egyéb neve: Szentelek.
Betfia-zsomboly Somló-hegy Betfia 4,31 km-reA Somlyó-hegy fél hektáron elterülő paleontológiai védett terület, Betfia falu határában. A védett terület látványossága, a Betfiai kráter, amely 80 métert meghaladó mélysége miatt csak barlangászok számára látogatható.
Csonka torony Nagyszalonta 35,09 km-reSzalonta várát a hajdúk kezdték el építeni 1620-ban és Rákóczi György segítségével fejezték be 1636-ban. Őrtornya, amelyben puskaport és fegyvereket tároltak, még ma is áll, és a Csonka-torony néven vált ismertté.
Vízimalom Biharrósa 30,97 km-reA 19-dik századi fából készült vizimalom még most is működőképes, ez az egyetlen a környéken, amelyet még használnak. A malom működési szerkezetét a szárnytárcsás vízikerék alkotja, melyet az átirányított vízhozam mozgat, kifolyócsatornán át elterelve a vizet.
Szigligeti Színház Nagyvárad 14,96 km-reA Fellner-Helmer bécsi tervezőintézet tervei alapján, 1899-ben kezdik el a színház építését neoklasszicista homlokzatú, neorokkokó belsejű stílusban. Váradi séta - A váradi láda-kereső séta második állomása. Átutazóban Nagyváradon 1 - Egy kis séta a központban, na meg láda keresés. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatt egy nosztalgikus séta keretében.
Ajtófélfa csűr természetes híd Biharkaba 30,22 km-reAz Ajtófélfa csűr (Sura Usorilor, Az ajtófélfák csűrje) egy természetes híd Biharkaba (régebbi nevén Kebesd, románul Cabesti) mellett. Földrajzi helynevek - A román nyelvben a sura csűrt, az usori ajtófélfákat jelent. A Csendes-völgy (Ajtófélfák völgye, Valea Stramturii, Stramtura Valea Usorilor) és az Oszoly-völgy (Valea Osoiului) találkozásához közel található.
Koporsó alakú tumba Élesd 27,81 km-reÉlesd lakosai mintegy 300 éve temetkeznek a város északi részén lévő lejtős domboldalra. FTF - Ritka latvany. A római katolikus és a református felekezetek számára jól elkülönített parcellákból áll.
Bihar földvára 25,73 km-reA hajdani Biharvár, Bihar vármegye névadó székhelye lett. Hatalmas méretű földvára hazánk legimpozánsabb ilyen jellegű emléke.
Nagyszalonta látnivalói 35,24 km-reNagyszalonta, Arany János szülovárosa. Látnivalói a fotéren álló Csonka-torony, a benne muködo Arany János-emlékmúzeummal, és a fotér másik oldalán levo mellszobrok.
Malmok völgye-patak Borz 33,19 km-reA Malmok völgye egy körülbelül 370 m hosszú patak völgye, mely egy 50 méter magas sziklafal aljából ered. Rövid útja alatt, egykor több vízimalmot hajtott meg, majd Borz falu nyugati végénél ömlik a Fekete-Körösbe.
Csarnótető Csarnóháza 45,67 km-reBucsát elhagyva, a Jád-völgyi állomás mellett a Jád-patak fut be balról a Körösbe, a mindkét oldalon magas sziklás hegyek közötti nyíláson, a Jád-völgy torkán. A baloldali szöglethegyen, a Csarnó-tetőn, a régi korban Csarnó avar vezér várat építtetett, melynek ma már nincs nyoma.
Termál strand Margitta 47,65 km-reMargitta város fő turisztikai vonzereje a termálstrand, amely évente több ezer turistát csalogat el az egész országból, mivel geotermális vizet használnak a gyógyfürdőzésre. Inkább palacsintázzunk - Megtaláltam a város közepén, esztétikailag nem volt élményszerű, ami látszott belőle. A város környékén több geotermális forrás is található.
Czárán Gyula-barlang Mézged 38,27 km-reA mézgedi Czárán Gyula-cseppkőbarlang egyike a Romániában található, elsőként karbantartott, valamint hosszú idők óta nyilvántartott leghosszabb barlangoknak. Cseppkövek - Mutatós már a barlangportál. Összhosszúsága 4750 m, a Mézged völgyében helyezkedik el, a Királyerdő hegység délkeleti részén.
A cséffai természeti park területének védetté nyilvánítását elsősorban az itt található értékes élőhelyek, a nedves-mocsaras rétek, pannon szikesek, a közel 200 hektáros Radványi-erdő, valamint a 700 hektáros mesterséges halastavakhoz kötődő gazdag madárvilág indokolta. A Tetemre hívás című Arany János balladában is megörökített radványi sötét erdő az egykori Körös menti ártéri keményfás ligetek maradványa.
Belényesszentmiklósi Csonka Torony 29,72 km-reBelényesszentmiklós a Fekete-Körös jobb partján fekvő település, lakóinak száma kb 150 főre tehető. Csodaszép torony - Aki a torony melletti udvarházat szeretné megkeresni annak
szüksége lesz egy jó bozótvágóra. Századunk elején még több-kevesebb magyar élt itt, napjainkra azonban zömében románok lakják.

A Rosia patak szurdokvölgyében több kisebb, érdekes barlang található. Magyar idegenvezetés - Egy kisebb csapattal tettünk látogatást a barlangba. A legújabb technológiával berendezett és kivilágított Farcu kristálybarlang legszebb része a kristálygaléria.
Püspökfürdő 7,18 km-rePüspökfürdo, kemping és fürdotelep, Nagyváradtól 8 km-re található. Nevezetessége a termálvizu tóban nyiló tündérrózsa.

A Királyerdő-hegységben található Körösrévtől délre helyezkedik el a Révi-szoros, a Sebes-Körös sziklafalak közé szűkült szakasza. A középkorban itt élénk tutajforgalom zajlott, itt szállították a sót és a fát Magyarország felé.
CET Nagyvárad 19,12 km-reElső és legnagyobb problémája Nagyváradnak a CET, amely meleg vízzel és fűtéssel látja el a várost. Gugli utcakép - Igen, ez az úgynevezett Gugli Utcakép, vagy Utcanézet. Uj doboz - Füst, füst es meg egyszer füst. Váradi séta - Gyengén pöfékelt a kémény, viszont a környéken valami egyéb ipari létesítmény förtelmes bűzt terjesztett. A CET magas kéményeiből nem egyszer láttunk már előtörő, fekete, egybefüggő füstfelhőt, amely az éj leple alatt szürkére színezte a fehér havat vagy épp csak a fehér felületeket.
Római katolikus templom Érábrány 47,03 km-reA XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
Várhegy Tasádfő 7,08 km-reA tasádfői Várhegyet 1968-ban fedezték fel, több ásatás volt a helyszínen 1969-1984, 1994-1996, 2007-ben. Az ásatások során több egymásra telepedett kultúrát találtak, az első már az újkőkorban létezett, de kora bronzkori telepre utaló nyomokat is találtak.

Régóta szerettem volna eljutni a Vida-tóhoz, érdekelt ez a különös tölcsér alakú túlfolyó. Vida-tó - A Vida tó érdekessége hogy egy óriás betontölcsér van a tóban amin keresztül folyik le a víz. A napokig tartó esőzések után a vízszintje megnőtt, így még látványosabb volt a túlfolyó.
Rozsdaszakadék 65,7 km-re A Rozsdaszakadék egy 100 m mély árok, mely a vörös szinű talajáról kapta a nevét. Már jártam erre - Régebben, igaz akkor még nem tudtam erről a játékról, és akkor nyár volt.
Kraszna 65,15 km-re Kraszna 14-dik században épült temploma csúcsos sisakkal és négy kis fiatoronnyal diszitett tornyáról és festett, állatrajzokkal teli, kazettás mennyezetérol hires.
Kazinczy Ferenc mellszobra 59,65 km-re Eredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
Szilágysomlyó vára 63,74 km-re A Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt.

A Berettyó egy Romániában eredő és Magyarországon a Sebes-Körösbe torkolló folyó neve, nevének jelentése: Berekkel szegélyezett folyó. Forrás - Mivel véletlenül, Kraszna református templomától, a kántor sugallatára kerültünk ide, nem tudtam van-e doboz. Nagyon szép, békés és tiszta hely - Köszönjük a rejtést, csak ajánlani tudjuk. Az Egyesült-Körös legnagyobb mellékvize, Szilágy megyében ered a Réz-Hegység Ponor csúcsa alatt.
Ördögárok Debrecen 68,46 km-re Debrecen határát a szarmaták által a 320-330-as években létrehozott sánc, az Ördög árkának két vonala is átszeli, ennek egyik szakaszát állították helyre eredeti alakjára. A nép által a Tiszántúlon Ördög árkának nevezett hatalmas földsáncok maradványai többfelé is megtalálhatók az Alföld peremén.
Biharfüred 51,7 km-re Biharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye. Ma népszerű kirándulóhely, sízőhely.
Somlyócsehi-láp 62,44 km-re A Somlyócsehi-láp természetvédelmi terület a Kraszna folyó völgyében található, Somlyócsehi falutól északnyugatra, Somlyóújlaktól délre. 2000-ben nyilvánították védetté, 18 hektáron terül el.
Dr Andrássy Ernő park Érmihályfalva 62,99 km-re Érmihályfalva első írásos említése 1270 augusztus 20-áról származik, ekkor Michal néven írták. Esti parklátogatás - A park Érmihályfalva talán leginkább rendben tartott, gondozott része. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.