Kajla település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Somkerék. Kajla román elnevezése: Caila. Német neve: Köllendorf. Egyéb neve: Keldref.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Fedett fahíd Hordó 24,28 km-re
Hordó település egyik látnivalója a Szalócán átvezető fedett fahíd, melyet Határőr-hídnak is neveznek, a huszadik század elején építették, az eredeti 18-dik századi híd mintájára. Hordó, a Szalóca mentén, Naszódtól 10 km-re északra található, itt született 1860 szeptember 20-án George Cosbuc költő, innen a falu román neve, Cosbuc.
Kiszsolna Evangélikus templom 14,59 km-re
Besztercétől mindössze 8 km-re délre fekvő, egykor többségében szászok lakta település temploma a 14-dik század derekán épült. Hazafelé - Már megint az Óvárhely melletti tölgyerdőben jártunk, kockás liliomokat nézni, fotózni.
Arborétum tulipánfái Árokalja 6,35 km-re
Az Árokalja faluban található Bethlen-kastély egy körülbelül 16 hektáros dendrológiai park területén helyezkedik el. Tulipánfák - A gps természetesen a lezárt kapuhoz irányított. Tulipánfák megvannak, de a dobozt nem találtuk - A koordináták alapján hamar megtaláltuk a tulipánfákat, meg a kettős tulipánfát is (gondolom azt amelyiket kell). A park arborétum, több mint 150 különleges, messze földről származó fafajtát láthatunk itt.
Beszterce 9,83 km-re
Beszterce virágzó kereskedőváros volt, a 12-dik században szász bányászok alapították. Látnivalói az evangélikus templom, a lábasházak, az Ezüstművesek Háza, a római katolikus templom és a besztercei múzeum.
Simontelke 13,26 km-re
Bár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt. 1621-ben ugyanis még áll a reformátusok temploma, amelyben ott van az oltár is, felette festett falképpel, sőt az egykori papiszék felett is.
Református templom Ketel 17,67 km-re
1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal. A pusztító háborús idők után a megfogyatkozott hívek erejéből csak egy fatemplomra jutott, amelyet a XIV-dik századi templom helyett építettek.
Egykori evangélikus templom Árokalja 6,67 km-re
Egykori evangélikus templom, ma Keresztelő Szent János ortodox templom. Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
Hattyúk tava Faragó 45,43 km-re
A Hattyúk tava elnevezést én adtam, mivel a tavon hattyúkat lehet látni. Aszfalt darabbal álcázva - A nyáron mikor zöld volt minden nem találtam meg a dobozt. Mezőségi tó - Sok tó van a Mezőségen, nemrég ismertem meg ezt is. Érdeklődtem a halászoktól, de nem tudtak ők sem a Faragó melletti tó valamilyen különleges elnevezésről.
Nyugati kilátó Istenszéke Kelemen-havasok 43,05 km-re
Az Isten széke a Kelemen-havasok leglátogatottabb kilátópontja, különösen a Maros megyeiek kedvenc túracélpontja. Terjedelmes platóval rendelkező csúcs, melynek a nyugati kilátóponttól északra nyúló gerince Szászrégen felől egy hatalmas széknek néz ki.
Református templom Vice 20,4 km-re
1332-ben plébániatemploma van, a hajója valószínűleg XIV-dik századi. Olyan vélemény is van, hogy a XIII-dik századból származik, kivéve egy szakaszát, amelyet a XVII-dik században átépítettek.
Beresztelke 46,78 km-re
1319-ben Beryteluka, 1503-ban pedig Berecztelke néven jelentkezik az okiratokban.
Római-katolikus templom Szászrégen 47,98 km-re
Szászrégen látnivalói a szász evangélikus templom, a református templom, a katolikus templom, a néprajzi múzeum. Nem találtuk meg - Igaz, még nem volt kivirradva amikor kerestük. Zápor elől menekülve - Csak a rejtekhelyet találtuk meg, igaz nem néztem alaposan át a kerítés tövét. A városnak két hangszergyára is van.
Sajómagyarosi vár 5,09 km-re
A Borgói-hegység nyugati lábánál húzódó, a Nagy-Szamos, Sajó és Beszterce által határolt dombvidéken, az északkeletről érkező Csetátye-patak mellett fekszik Sajómagyarós község. Sajómagyaróstól északkeletre, az 580 m magas Várhegyen állt egykor a sajómagyarósi vár.
Turulmadaras emlékmű Disznajó 43,07 km-re
Középkori XIV-dik vagy XV-dik századi temploma ma is áll, egyesek szerint 1562-ben épülhetett, ami a gótikus kori átépítés idejét jelezheti. Kíváncsiskodók - Kíváncsiskodókból itt sincs hiány, mivel a rejtekhely egy olyan helyen van, ahova jól oda lehet látni. Ezt nem lehet elsietni - Kicsivel sötétedés előtt érkeztem Disznajóra. Középkori emléke a szentségfülke és az 1888-as évi javításkor a vakolat alól felszínre került falfestmény-töredék.
Budak-völgyi tölgyerdő Óvárhely 18,5 km-re
Óvárhely kijáratánál, Kisdemeter felé (173-as megyei út) jobbra egy földút vezet egyenesen a 6 hektáros liget-, tölgyerdő felé. Rengeteg kikerics és egy új doboz - A tegnap újra felkerestük a tölgyerdőt. Kikerics-szőnyeg - Teljes pompával virágzik a kikerics a vén tölgyek alatt.
Erdőszakál 38,67 km-re
Középkori lakói katolikusok voltak, két templommal - későbbi adat nem szól sem templomáról, sem egykori katolikus lakóiról, vagy azok utódairól a reformáció utáni időkből, mivel a XVI-dik században mindkét település puszta: Pusztaszakál 1519-ben, görög-keletieket telepítenek.
Kaszakő-csúcs Széples-hegység 43,63 km-re
Kaszakő-csúcs, románul Varful Arcer. Az arcer (ejtsd árcsér) szó jelentése: kasza élesítésére szolgáló fenőkő.
Református templom Szék 42,64 km-re
A többségében magyarok által lakott Szék egyik értéke a 12-dik században épített, román és korai gótikus elemeket ötvöző, háromhajós református templom.
Református templom Újős 23,74 km-re
1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt. A reformáció előtti középkori templom az 1601-1603-as népirtás után pusztulásnak indul, szász lakói már nem tudják fenntartani a templomot.
Uzdiszentgyörgy 46,59 km-re
1329-ben Zengurgy néven jelentkezik a forrásokban, majd 1344-ben Zentgurgthelke, 1461-ben Zenth Gewrg Siculorum formában.
Geológus tűje Hollókő Felsőbudak 27,02 km-re
A Hollókő sziklavilágának távolról látható érdekessége egy 10 m magas, magányos sziklatorony. A Hollókőről - Egy évvel ezelőtt nem mentem fel a Hollókő tetejére. Alapterületének átmérője 5-6 m, ezt a tű alakú képződményt Geológus tűje néven is ismerik.
Magyarfülpös 45,87 km-re
1391-ben villa Nogilpusnak vagy Nogfilpusnak írják az oklevelek,1332-ben Philpus major, 1404-ben Magyarfilpes, 1599-ben pedig Magyar Fewlpes a neve. Eredetileg szász település 1314-tól.
Síremlék a Bethlen-kastély közelében Árokalja 6,66 km-re
A Bethlen-kastély a 19-dik században épült, neobizánci stílusban - ma a Babes-Bolyai Tudományegyetem Regionális Frankofón Központja működik benne, és tudományos konferenciák színhelye. Ez a rejtés nem adta könnyen magát - Árokaljára érkezve, egyszer az északkeleti kapun próbálkoztam, de az zárva volt. Szomorú mementó - Könnyen megtaláltuk a sírt, a dobozt már nem annyira. Parkja arborétum, száznál több fafajjal, a park déli szélénél egy síremlék található, egy a Sajóba fulladt fiú emlékére.
Kolibicai panoráma Kelemen-havasok 39,61 km-re
A Kolibica-víztároló a régi, elszórtan beépített Kolibica nagyobb részén terül el - csodálatos természeti környezetben fekszik, felette a Kelemen-havasok főgerincével. Biciklis panoráma - Kettesben az asszonnyal körbebicikliztük a tavat, nagyon szép a táj. A mai, új Kolibica üdülőfalu a tó északi oldalán található - itt számos panzió és vendégház várja a pihenni vágyó vendégeket.
Bátos 35,9 km-re
1228-ban vila Batus néven jelentkezik az okiratokban, majd 1319-ben Batus, 1507-ben oppidum Bathws formában.
Bátos vára Burgberg Bátos 36,64 km-re
A Lúc patak mellett fekszik Bátos község - a 751 m magas Burgberg nevű hegyen találjuk az ovális alaprajzú 12-dik századi vár jól látható sáncait. Az észak-déli irányban hosszan elnyúló falu északi végétől keletre, körülbelül 2,5 km távolságban.
Fatemplom Rogoz 49,11 km-re
Rogoz, Magyarlápos - Szent Arkangyalok temploma, 1663.
Gőzmozdony Keskeny-nyomtávú vasút Teke 27,18 km-re
Mindig van egy vonat az utolsó után. Mindig van még egy geodoboz, az utolsó után - A helyszínre érkezve, picit aggódtam, hogy a közelben megkötött kutya ugatni kezd, és akkor nem fogok tudni feltűnésmentesen keresni. Három nyelven hirdeti egy szerény tábla ezt a régi vasutas igazságot a tekei állomás falán.
Kisfülpös 43,93 km-re
1291-ben Philpus néven jelentkezik az oklevelekben, a későbbiek során pedig ilyen formában: 1319-ben Kysebfilpus, 1332-ben Philpus Minor, 1439-ben Zaasphilpes és 1639-ben Zasz Phülpös.
Címeres kút Szászrégen 47,62 km-re
A szászrégeni Címeres kút a Sós utca és a Főtér (jelenleg Petru Maior-tér) kereszteződésénél található, ez utóbbi útburkolatának szintje alatt. Három címert láthatunk rajta.
Borgói-hágó 49,48 km-re
A Borgói-hágó a Borgói-hegység keleti részében található 1201 m-es tengerszint feletti magasságban. Az erdélyi Besztercét és a bukovinai Dornavátrát köti össze a rajta haladó DN17-es főút.
Várszikla Bisztrapataka 43,27 km-re
Bisztrapataka felett, a domboldalon, több érdekes sziklaalakzatot figyelhetünk meg, a csúcsosabb sziklát a helyiek Cukluj-nak hívják. Kellemes séta - Ez volt a mai rejtekhely-vadászatunk első állomása. Fonetikusan írtam át a román elnevezést - a közelében levő, nagyobb szikla a Várszikla, helyi nevén Csetátye.
Barlangsír Kerlés 7,1 km-re
Kerlést elhagyva a Sajósárvár felé vezető út bal oldalán egy kanyarban meredek sziklafalban furcsa nyílások tátonganak.
Dellőapáti 21,1 km-re
A reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt. A templom 1600-ig katolikus, Basta korszakban elpusztul, 1644-ben egykori szentedényeiről (ónpohár, óntányér, harangok) azt jegyzik fel, hogy mind elvesztek.
Bálványosváralja Vár 22,92 km-re
A Mezőség északii felében, a Szamosmelléki dombvidékBethleni ágában, a Bandó (Baruló, Nyíres, Magyar, Csabai) - patak mellett fekszik Bálványosváralja falu. A település melletti magaslaton áll a falunak nevet adó Bálványosvára.
Mosógép Dédabisztra 45,54 km-re
A hegylakó népek mosógépe, a hegyi terepet kihasználva működik, szükségtelenné téve az elektromos energiát, az emberi erőt, és a mosószert. Hiába örültem - Hogy könnyen kapok pontot. Homályos - Ez a mosógép még működik (a fentebbit elvitte a víz).
Egykori evangélikus templom Malomárka 11,86 km-re
1332-ben plébániatemploma van, a középkori templomot 1362-ben tűzvész égeti le, 1754-ben árviz pusztítja el. 1755-1776 között egy sajátos, kör alakú templomot építenek új helyen.
Református templom Sófalva 9,44 km-re
Egy 1243-dik évi oklevél tatárjárás előtti birtokadományozásról értesít, tehát a település tatárjárás előtti. 1650-ig szász település, közvetve feltételezhető, hogy középkori temploma is volt.
Uzdiszentpéter 48,15 km-re
1305-ben Scenpetur néven írják az oklevelek. Később így szerepel a forrásokban: 1348-ban Ozdizentpéter, 1587-ben Zentt Péter.
Református templom Vajdaszentivány 1332-ben de Sancto Joanne néven jegyzi a pápai tizedjegyzék. Később így szerepel a forrásokban: 1366-ban Mortunzenthyuana, 1451-ben Vayda Zenth Iwan.
Toldalag 1268-ban Toldalaghnak, 1432-ben Tholdalagnak írják a források a nevét.
Batiza Batiza fatemploma 1699-ben épült. Érdekessége a jellegzetes máramarosi motivumokkal diszitett kapu, a bejárati ajtó belso oldalán levo halálábrázolás és a templom belso freskói.
Bethlen Gábor-szobor Marosvásárhely Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos szobrát 2020 november 15-én avatták fel, Marosvásárhely főterén. A várost ő emelte Szabad Királyi Város rangra, 1616-ban.
Lovaspálya A marosvásárhelyi Lovaspálya (Lovasiskola, Méntelep) az új gát közelében található. Szombat delutan - Érdekes látvány egy lovaspálya, lovak és emberek nélkül. Az apostolok lován - Özönlött a tömeg az ócskapiacról, de nagyrészt az apostolok lován. A lovassportnak Marosvásárhelyen nagy hagyományai vannak.
Bernády György általános iskola Marosvásárhely Két évig tartó civil és érdekvédelmi összefogás küzdelme árán Marosvásárhelyen sikerült elnevezni egy iskolát az egykori városépítő polgármesterről, Bernády Györgyről. A vásárhelyiek értik, hogy mire gondolok - Én itt járok haza, és már nagyon rég keresek egy megfelelő rejteket. Ez igaz - Egyetértek. Az új, kétnyelvű névtábla kikerült az iskola homlokzatára.
MOGYE Könyvtár Marosvásárhely A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem könyvtára a Kapisztrán János és István király, ma Gheorghe Marinescu utca 38 szám alatt található. Nálunk nincs olyan, hogy beteg láda - Szerintem a "beteg láda" egy "beteg" kifejezés. Nem találtuk mi sem - A fehér hatalmas kutya a helyén, és ugattott is eleinte.
Báró kertje Nagyernye A Gomolyát-domb lábánál, a Bálintitt kastély előtt fekszik a Báró kertje. Az egyik megvan - Dolgom volt Ernyében és gondoltam megkeresem a tó körüli dobozokat. A park jelenleg zárva van - Többször is jártam ebben a parkban az elmúlt években. Az egykori bárókertbe ásott mesterséges tavat nyáron békalencse borít, a tó körül évszádos fák magasodnak.
Vertikális napórák Marosvásárhely Mivel a ház homlokzata nem dél, hanem délnyugat irányba néz, a frontfalon levő napóra csak a délutáni órákat mutatja. A rá merőleges oromfal délkelet irányultságú, ezért az ott levő napóra a délelőtti órákat mutatja egészen fél 3-ig.
Abafája Első Azben 1332-ben jelentkezik a pápai tizedjegyzékben Abafaya néven, majd 1408-ban ilyenképpen: Abafya alio nomine: Apáthy.
Ivóvízmedence és szivattyúállomás Marosvásárhely Az 1-es számú ivóvízmedence és a szivattyúház az egykori Széll Kálmán (ma Verii - Nyár) utca 4 szám alatt található. A zárt parkkal körülvett létesítmény Radó Sándor tervei alapján készült, szecessziós stílusban, 1908 és 1911 között.
Temető Erdőcsinád Erdőcsinád temetői három szomszédos dombon helyezkednek el, a falutól északnyugatra. Kíváncsiskodó helybeliek - A sikertelen székelykáli keresés után megkerestem az erdőcsinádi temetőt. Puszpángbokrok - Nekem is hasonló élményben volt részem, a helybeliek engem is megbámultak.
Székelykapu Erdőcsinád Erdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel. Hat méter magas és csinádi hagyományos népművészeti motívumokkal van díszitve, önkéntes munkával készült, az önkormányzat költségére.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.