Gémestanya település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Nagynyulas. Gémestanya román elnevezése: Ghemes.
Zongora-ház Mezőcsávás 18,4 km-reMezőcsávás és Mezőszabad között, körülbelül félúton, néhány érdekes házat láthat a figyelmes átutazó. Az út melletti épület egy zongorára hasonlít, a mögötte levő épület utcára néző oldalán hegedű formájú ablaknyílást alakítottak ki.
Tündérek forrása Vármező 46,7 km-reA Várhegy tövében, a Kis-Nyárád völgyében található a Tündérek forrása. Tündérek vize - Nehezen tudtunk megválni a pompás tőzike rétektől, soha nem találtuk még ilyen csúcsnyílásban, pedig minden tavasszal felkeressük a tavasz hírnökeit, tőzike, hóvirág, tavaszi kikerics, mindez egy helyen. Körút - Kis körutunk alkalmával ugy gondoltam több dobozka is előkerül, talán az én hibám is, hogy nem igy lett. Úton-útfélen - Az út meglett (fentről jöttünk), a pötty meglett, a fa is meglett, a doboz sehunn a fában. Forró nyári napokon kincset ér a forrás tiszta, hűvös vize.
Marossárpataki tavak 17,02 km-reMaros megyében több vizes terület létezik, amelyek fontosak a vízimadarak élővilágának szempontjából. Lehangoló élmény csalódással - Kevéssel sötétedés előtt érkeztem a helyszínre. Ilyen a Faragó - Marossárpatak térségében levő 235 hektárnyi tó-lánculat.
Nyárádsarki csorgó Nyárádmagyarós 44,37 km-reA Sóváradról Nyárádszereda felé tartó aszfaltúton Nyárádmagyarós felé beereszkedve, az út melletti parkolóban padokkal és asztalokkal ellátott fedett pihenőhelyet találunk. A parkoló melletti csorgót kőfallal erősítették meg, kényelmesen lehet így most vizet tölteni, a hideg vizzel frissülni.
Széki nádas Szék 43,1 km-reA széki nádas a falutól délkeletre található, 505 hektáron terül el. A Széket Gyulatelkével összekötő DJ109D jelzésű megyei útból egy fából épített palló vezet be a nádasba, kelet felé, annak délnyugati nyúlványán keresztül.

A Hétfák nevű hely valamikor Marosvásárhely közkedvelt fürdőhelye volt, magas, terebélyes fekete nyárfákkal. Csemeték - A Cementlapoktól jöttem, hogy megkeressem az új csemetéket. A kiszélesedett Maros-völgyben már messziről látszottak, mint valami városvédő óriások.
Református temető Marosbogát 44,42 km-reA marosbogáti temető közepén van néhány kovácsoltvas kerítéssel körbevett, gyomnövényekkel benőtt, gondozatlan sírkert, néhai grófok sírhelye. Egyetlen bekerített sírkert van jobb állapotban, itt van az Ecken nemesi család sírköve, valamint a Tradíció síremlék.
Tájoló kilátó Mikháza 37,68 km-reA mikházi Tájoló kilátóról remek kilátás nyílik az egykori római kasztrum és vicus területére, valamint a Felső-Nyárádmentére. Célja az erőd területének megmutatása a tájban.
Református templom Szentmáté 25,61 km-reBizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
Sziklaablak Andrásháza 49,4 km-reA Ládás Háza-barlang, illetve a felette levő sziklatető kilátójához vezető, piros ponttal jelzett turautvonalat követve, az ösvény mellett érdekes sziklaalakzatokat fedezhetünk fel. Tévedések sorozata - A vendéglő parkolójában hagytuk az autót és innen indultunk a sárga kör jelzésen a Ládás Háza-barlang felé. Rozsdaszőnyeg - A frissen lehullt, napsütésben csillogó rozsdaszőnyeg mindent megtett, hogy ne a cél felé, hanem a völgybe szállítson vissza. Egy túra megkoronázása - Egy kellemes tavaszi délután találtam meg ezt a dobozt. Közvetlenül az ösvény mellett egy elfordított U betűhöz hasonló, méretes sziklakapu vonja magára a figyelmet.
Református templom Nyárádandrásfalva 39,51 km-reNyárádandrásfalva Nyárádszereda filiája, középkori katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek. A XIX-dik század közepén csinos fatemplomuk van, helyébe később kőtemplomot építenek.
Római-katolikus templom Szászrégen 19,31 km-reSzászrégen látnivalói a szász evangélikus templom, a református templom, a katolikus templom, a néprajzi múzeum. Nem találtuk meg - Igaz, még nem volt kivirradva amikor kerestük. Zápor elől menekülve - Csak a rejtekhelyet találtuk meg, igaz nem néztem alaposan át a kerítés tövét. A városnak két hangszergyára is van.
Csatornaház Marosvásárhely 26,95 km-reA marosvásárhelyi Csatornaház az egykori vízművekhez tartozott, a Maros alatt áthaladó alagút vezetékeinek karbantartó műhelye és szolgálati lakása volt. Bernády György építtette, 1910-ben.
Erdőszakál 23,12 km-reKözépkori lakói katolikusok voltak, két templommal - későbbi adat nem szól sem templomáról, sem egykori katolikus lakóiról, vagy azok utódairól a reformáció utáni időkből, mivel a XVI-dik században mindkét település puszta: Pusztaszakál 1519-ben, görög-keletieket telepítenek.
Abafája 19,47 km-reElső Azben 1332-ben jelentkezik a pápai tizedjegyzékben Abafaya néven, majd 1408-ban ilyenképpen: Abafya alio nomine: Apáthy.
Vasúti megálló Andrásháza 48,77 km-reAki vonattal érkezik a helyszínre, annak Andrásháza lerobbant, gyászos állapotban levő vasúti megállójánál kell leszállni. A vonat ajtajából nem kis szintkülönbségről kell leugrani a talaj szintjére.
Zöld-tó Marosszentkirály 27,34 km-reA Zöld-tó Marosszentkirályon található, a Polgármesteri Hivatal háta mögött, nagyon közel Marosvásárhelyhez. Ismeretlen tó - Nem is tudtam a tó létezéséről. A letérő - A letérő koordinátája, mint segédpont, letölthető. Káka tövén - Megtaláltuk a leírás szerint.
Földpiramisok Mezőkirályfalva 4,46 km-reA Mezőkirályfalva melletti földpiramisok földcsusszamlás útján jöttek létre. A falutól délre találhatók, a DJ173 jelzésű megyei út keleti oldalán, a Cseh hát nevű dombtól nyugatra.
Római katonai tábor Mikháza 37,32 km-reA több, mint 2 hektáron elterülő mikházi római katonai tábor Maros megye egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye. A tábor a Nyárád-völgy felső szakaszának védelmét biztosította.
Hunyadi János szobra Marosvásárhelyi vár 28 km-reHunyadi János a tizenötödik századi történelem meghatározó alakja, 1446-tól hat éven át a Magyar Királyság kormányzója volt. Nagy pártfogója volt a kereszténységnek, a marosvásárhelyi Vártemplom tornya az ő anyagi hozzájárulásával épült.
Több száz éves tölgyfák Marosszentgyörgy 26,17 km-reA Máriaffi-kastély szebb időket megért dendrológiai parkjában több száz éves fákat is találunk. Az első megtalálás előjoga - Gondoltam rá, hogy előttem fogod megtalálni a három új marosszentgyörgyi rejtést. Felháborító kegyetlenség - Én sem jártam még a marosszentgyörgyi Máriaffi-kastély szomszédságában levő dendrológiai parkban. Szabadság - Nekem nagyon megtetszett a mókus. Köztük van tiszafa, kocsánytalan tölgy, mocsári tölgy, amerikai dió.
István-tó Fekete határrész Mezőmadaras 17,67 km-reLétezik a hajdani Marosszék és a valamikori Torda vármegye határvidékén, a Mezőbánd, Mezőmadaras és Sámsond között elterülő tanyavilág egyik dombján, különleges természeti jelenségként egy tó. Az útvonal - Mezőbánd és Mezőgerebenes között (151A) észak felé letértem az útról és
tovább is a leirt utvonalon menntem. 5-4-0 - Az 5 fűzből csak 4 van már, azok is össze-vissza nyesve, szegelve, drótozva. Hogy lett Istvánból Isten? - Pesty Frigyes 1865-ös helynévgyűjteményében Mezőmadarasnál említi, hogy ezen a helyen egykor egy Fekete nevű falu állott. Melyet a környező lakosság Isten tavának, illetve románul Istan tau-nak nevez.
Református templom Gerendkeresztúr 46,33 km-re1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
Idődoboz pavilonok Mikháza 37,16 km-reAz Idődoboz pavilonok a Mikházi Régészeti Parkban találhatók, a településtől délnyugatra, a római kasztrum és a régészeti park között. A két pavilont Sági Gergely tervezte, 2015-ben készültek el, és 2016 májusában avatták őket fel.
Református templom Marosbogát 44,01 km-reTemplomának régiségét az is jelzi, hogy falaiba nagymennyiségű olyan téglát építettek be, amelyeken az 5-dik macedóniai római légió bélyege ismétlődik. Ez arra utal, hogy korai templomépítésről van szó, amikor még nem használták fel más építkezésekhez a római téglákat.
Lóalkatrész szikla Ratosnya 45,83 km-reA Lóalkatrész-szikla Ratosnya Déda felőli kijáratánál található, közvetlenül a Visa pataki letérő mellett. Várakozás - Biciklivel mentünk, s pont egyszerre álltunk meg egy családdal, akik autóval voltak, már majdnem feladtuk a doboz megkeresését, mert nem akartak indulni, de végül összejött. Estifény - Egy utazó családdal egyszerre álltunk meg a parkolóban. Csalodas - Azt hittem az elejen hogy maszos doboz lessz :) de tevedtem. Az igazi neve nyomdafestéket nem tűr, ezért csak így írom le, nem nehéz viszont kitalálni a helybeliek által használt megnevezést.
Mosdókő Bekecs-tető 45,32 km-reA Bekecs-tetőről a Hollós-tó felé vezető út mentén található egy nagy mohás kő, amelyet a helybeliek Moháskőnek, Oltárkőnek de leggyakrabban Mosdókőnek neveznek. Új geodoboz, védettebb rejtekben - A Vész-kőnél elrejtett új geodoboz megtalálása után, úgy döntöttem, hogy még elsétálok a Mosdókőhöz is, belefér az időbe. Első találatom - Nagyon rég járom a Bekecs hegyet, számtalanszor elmentem a rejtek mellett, nem is gondoltam volna, hogy ilyen kincseket rejt. A táblát is - Olvassátok végig az ismertető táblát, van ott pár érdekesség.
Arborétum szigete Árokalja 34,29 km-reAz árokalji Bethlen-kastélytól körülbelül 250 méterre, északnyugat felé, egy vizesárokkal körülvett szigetecskét találunk. Sziget van, víz nincs - A híd, vagy inkább palló könnyen meglett, ugyanígy könnyen a geodoboz is. A szigetre egy fából ácsolt palló vezet, közepén egy kulcslyuk formájú díszcserje bokorsor van.
Máriaffi Lajos-kastély Marosszentgyörgy 26,1 km-reA Máriaffi Lajos-kastély az országúttól balra, helyezkedik el, ahova egy hosszú sétány vezet. Zárt kapu - Ha már a parkban jártam, nem hagyhattam ki ezt a rejtekhelyet sem. Tiltott terület, csendőrségi laktanya közelében - Miután megtaláltam a dendrológiai park geodobozát, elsétáltam a Máriaffi-kastély kerítésének bejáratához. A neoreneszánsz kastélyt 1870 körül építette a maksai Máriaffi család a Petkiek erődített várkastély-maradványaira.
Református templom Bonyha 45,49 km-reA ma is álló bonyhai református templom építését a Bethlen és Apafi családok őseinek tulajdonítják a tatárjárás utáni évtizedekből. Fedett lépcső - A Bethlen várkastély geodoboza után eljöttünk szétnézni a református templomnál is. Megvan - Megtaláltuk a geodobozt, a helyén volt, elsőnek jegyeztünk be megtalálóként. Tornya újabb, XVIII-dik századi.
Református templom Székes 28,05 km-re1451-ben Székesfalva néven jelentkezik a forrásokban, 1571-ben Székes formában fordul elő. Turkáltam és meglett - Almafa odvában turkálni élvezet, ha megtalálom. Egérrágta dobozka - Székes református temploma pont az út mellett van, így a rejtés Parkolj le és keresd meg a geodobozt típusú. Alma a fa alatt - Mindig szerettük Székes környékét. Az 1567 évi regestrumban Zékes 7 kapuval fordul elő, katolikus lakói a reformáció korában reformátusok lesznek.
Református templom Nyárádkarácsonyfalva 35,46 km-reEntz Géza közlése szerint a régi templom szemöldökkövén az 1496-os évszám volt olvasható. Zárt kapu - Az este vettem észre, hogy megjelent ez a rejtekhely. Megkerülve a templomot - Ma újra erre jártam, de most már nem siettem annyira. Bodor István 1608-ban egy hold földért egy harangot ad a templomnak.
Bálintitt-kastélypark Nagyernye 24,89 km-reKözvetlenül a Marosvásárhelyt Régennel összekötő országút mellett áll a 19-dik század elejéről származó Bálintitt-kastély. Térdmagasság - Ma újra erre jártam. A kastély előtti domboldalon terült el tájképi parkja, melynek maradványai az egykori halastóval ma is jól láthatók.
Nyárádszentimrei templom és harangláb 42,65 km-reÉrdekes épület a Nyárádszentimre református temploma. Hosszú bejegyzések, automatikusan kitöltött időpont - Nem lehetne néha a mondatokat nagybetűvel kezdeni? Nem lehetne néha a pont, vagy a vessző után szünetet hagyni? Nem lehetne néha a két t helyett helyesen egy t betűt írni, máskor pedig egy t helyett helyesen kettőt? Nem lehetne helyesen írni, hogy ne azzal foglalkozzam állandóan, hogy helyesírási hibákat javítok? Nem kötelező hosszú bejegyzést írni. Részletes beszámolók - Rendben van. Szent Imre szobor - Nyárádszeredából hazafele választottam ezt az útvonalat. Szent Imre tiszteletére szentelték fel, a falu a templomáról kapta a nevét.

A kígyót gazdag jelképi tartalma alkalmassá teszi arra, hogy helyet találjon a sírkövek ábrázolásai között. Megkövült kígyók - A két kígyó meg volt kövülve, úgyhogy bátran vettem elő a dobozt :-). Kígyók - Érdekes a sírfelirat, manapság már csak adatokat írnak fel a csilivili márványra, és mindent körbebetonoznak. A legszebb ilyen sírkövek, amelyeken két egymással szembe hajló kígyó domborműves faragása látható, a nyomáti temetőben vannak.
Dedrádszéplak 17,83 km-re1228-ban Sceplak, 1461-ben Zeplak néven jelentkezik a forrásokban. A falu északi végén emelkedő hegy tetején ma is áll a régi templom, amelyet 1890-ben átalakítottak.
Bátos vára Burgberg Bátos 22,36 km-reA Lúc patak mellett fekszik Bátos község - a 751 m magas Burgberg nevű hegyen találjuk az ovális alaprajzú 12-dik századi vár jól látható sáncait. Az észak-déli irányban hosszan elnyúló falu északi végétől keletre, körülbelül 2,5 km távolságban.
Magyarpeterd 64,27 km-re A reformáció során a katolikus lakosság az unitárius vallásnál állapodik meg. Laura panzió - Mivel itt volt foglalva a szállás, normális, hogy megtaláltam a falut. Már 1570-től erős unitárius egyházközség, természetesen a középkori templom birtokában.
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár 62,85 km-re Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár Ötletes, érdekes, rugalmas, flexibilis - Hmm, sőt, még gondolkozni is kell :-). Minden csak nem rug - Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan? - Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
Fiastetői kilátó 59,9 km-re A kilátót 2006 július 22-én avatták fel, ötlete Dr Fazekas Özséb gyulai belgyógyász főorvostól származik. Fiastető, vihar előtt - Atyha felől személygépkocsival próbálkoztunk közelebb jutni a kilátóponthoz, majd korulbelul félúton hagyva az autót, gyalog másztunk ki a kilátóponthoz. Sárgarigó - Lementem a térképről mire elértem a kilátót, de lehet, hogy csak az én térképem régi. Ujra megvan - 10 ev utan ujra megtalaltuk a dobozt. A tervezés Gyímesi Márton építészmérnök munkája.
Céhek háza Segesvár 68,33 km-re A segesvári Céhek háza múzeum a Torony (Turnului) utca 1 szám alatt található. Segesvári és környékbeli kézművesek szerszámai, gépei és berendezései vannak itt kiállítva.
Szalárdtelep sziklái Nagy bunker 50,47 km-re A szalárdi hármas bunkertől kellemes sétával érkeztünk a gerincen levő geodézikus ponthoz. Innen az ösvény ereszkedni kezd, mi viszont úgy döntöttünk visszafordulunk, az autó a forrásnál volt.
Árcsó 64,46 km-re Árcsó Korond és Felsősófalva között, a Korond-patak balpartján elterülő határrész. Korond még a vulkanikus övezetben fekszik, ennek köszönheti borvizeit.
Renner bőrgyár 63,69 km-re The Shoe Tower located inside the former Renner shoe factory was a symbol of Cluj. Renner bőrgyár - Könyen megtaláltam. Jó ötlet ez a rejtekhely - A veszélyekre figyeljetek, ha arra jártok. Gyar - Nagyon durva hely. It still can be admired by nostalgics, but now it is almost a ruin, and probably soon will be demolished.
Bolyai János szülőháza Kolozsvár 64,88 km-re A világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt. A Bolyai utca felújítás után sétálóövezetté alakul, a tér görbületét idéző optikai csalódást előidéző térkövezéssel burkolta a kivitelező.
Kornis-kastély Szentbenedek 54,36 km-re Déstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Tordai sóbánya 55,56 km-re A tordai sóbánya a sóbányászat különleges épségben megmaradt tanúja, Torda egyik legnagyobb, maradandó élményt nyújtó turista látványossága. Csak a reménnyel maradtam - Miután az újtordai református templomnál sikertelenül próbáltam megközelíteni a rejteket. Kint - Nem kell bemenni a dobozhoz, mert kint van, ha szemben állunk a bejárattal, baloldalt van egy régi fal, abban van a boltív, és abban a doboz. Hiába - Nagyon alaposan átvizsgáltunk minden mozgatható követ a boltív alatt, de sajnos a dobozt nem találtuk meg.
Kétágú templom Kolozsvár 64,47 km-re A kolozsvári Kétágú templom, más néven az alsóvárosi református templom az egykori Külső-Magyar utca, ma 1989 december 21 sugárút 41 szám alatt található. Ezt is javítják - Bemenni ebbe sem tudtam, de felmentem az egyik toronyba, mivel a tetőjavító munkások is ott közlekedtek.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.