Felsőborgó település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Borgóprund. Felsőborgó román elnevezése: Susenii Bargaului.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Sziklaablak Andrásháza 38,64 km-re
A Ládás Háza-barlang, illetve a felette levő sziklatető kilátójához vezető, piros ponttal jelzett turautvonalat követve, az ösvény mellett érdekes sziklaalakzatokat fedezhetünk fel. Rozsdaszőnyeg - A frissen lehullt, napsütésben csillogó rozsdaszőnyeg mindent megtett, hogy ne a cél felé, hanem a völgybe szállítson vissza. Egy túra megkoronázása - Egy kellemes tavaszi délután találtam meg ezt a dobozt. Közvetlenül az ösvény mellett egy elfordított U betűhöz hasonló, méretes sziklakapu vonja magára a figyelmet.
Korhadt-nyereg Radnai-havasok 36,83 km-re
Korhadt-nyereg, románul Saua Putreda. Helynév-fordítás az 1941-es katonai térképen szereplő Korhadt-völgy alapján.
Görgényadorján 49,94 km-re
1333-ban Yordani, 1393-ban Adrian néven tűnik fel az okiratokban, majd 1453-ban villa Adrianus és 1644-ben Adorján néven.
Római-katolikus templom Szászrégen 49,77 km-re
Szászrégen látnivalói a szász evangélikus templom, a református templom, a katolikus templom, a néprajzi múzeum. Nem találtuk meg - Igaz, még nem volt kivirradva amikor kerestük. Zápor elől menekülve - Csak a rejtekhelyet találtuk meg, igaz nem néztem alaposan át a kerítés tövét. A városnak két hangszergyára is van.
Kőnyúl Kelemen-havasok 36,18 km-re
Az Ilvai Tiha-patak mentén, a Tiha-tető felé érdekes sziklaképződmények mellett haladhatunk el. Ezek egyike egy nyúl formájú szikla.
Síremlék a Bethlen-kastély közelében Árokalja 30,98 km-re
A Bethlen-kastély a 19-dik században épült, neobizánci stílusban - ma a Babes-Bolyai Tudományegyetem Regionális Frankofón Központja működik benne, és tudományos konferenciák színhelye. Ez a rejtés nem adta könnyen magát - Árokaljára érkezve, egyszer az északkeleti kapun próbálkoztam, de az zárva volt. Szomorú mementó - Könnyen megtaláltuk a sírt, a dobozt már nem annyira. Parkja arborétum, száznál több fafajjal, a park déli szélénél egy síremlék található, egy a Sajóba fulladt fiú emlékére.
Kemény-kastély Marosvécs 40,55 km-re
Marosvécsre érkezve, már messziről feltűnik a falu fölötti dombon, a lombos fák övezte, egykori reneszánsz várkastély. Több mint 300 évig a Kemény család tulajdonában volt.
Várszikla 2 Dédabisztra 29,84 km-re
A Kelemen havasok déli lábánál fekszik Déda község. Kicsúszva a rejtekből és elázva - Előbb lent kerestem a szikla tövében, de nem találtam. A falu határához tartozó Dédabisztratelep közelében, a 656 m magas La Cetate nevű sziklaszirt tetején középkori vár maradványai találhatóak.
Peleskóca nyerge felé Radnai havasok 36,25 km-re
Ha mar az Unokon (2279 m) vagy, nem hagyhatod ki a Peleskoca nyerget sem. Mert ez nem mas, mint egy erdekes lemenetel a csucsrol, a glacialis, csodaszep Lala tavak iranyaba.
Kolibica völgyzáró gát Kelemen-havasok 14,3 km-re
A Kolibica-tó egy 13 km hosszú és 270 hektár területű mesterséges vízgyűjtő a Beszterce folyón - völgyzáró gát 1977-1978 között épült. Üres csövek - Sajnos a dobozt nem találtuk meg, de a szép tájat megcsodáltuk. A völgyből a jelenlegi helyére költöztetett Kolibica falu üdülőteleppé nőtte ki magát.
Arborétum tulipánfái Árokalja 30,84 km-re
Az Árokalja faluban található Bethlen-kastély egy körülbelül 16 hektáros dendrológiai park területén helyezkedik el. Tulipánfák - A gps természetesen a lezárt kapuhoz irányított. Tulipánfák megvannak, de a dobozt nem találtuk - A koordináták alapján hamar megtaláltuk a tulipánfákat, meg a kettős tulipánfát is (gondolom azt amelyiket kell). A park arborétum, több mint 150 különleges, messze földről származó fafajtát láthatunk itt.
Mosógép Dédabisztra 32,84 km-re
A hegylakó népek mosógépe, a hegyi terepet kihasználva működik, szükségtelenné téve az elektromos energiát, az emberi erőt, és a mosószert. Hiába örültem - Hogy könnyen kapok pontot. Homályos - Ez a mosógép még működik (a fentebbit elvitte a víz).
Szakadék kőbabákkal Bilak 26,89 km-re
Különleges formájú homokkövek látványában gyönyörködhetünk Besztercétől 17 km-re, Szászrégen irányába, a DJ154 jelzésű útvonalon, Bilak, románul Domnesti, település előtt, az út bal oldalán. Homokkövek - A kiszsolnai evangélikus templom után megkerestük ezt a rejtekhelyet is. Kőgombák színes gyíkkal - Sikerült az út túloldalán, a kőgombákkal szemben félrehúzni, leparkolni.
Tausoare-barlang Radnai-havasok 27,69 km-re
A Tausoare-barlang, ejtsd Töúsóáre, a Tausoare-patak forrásvidékén, a Borla-tetőtől nyugatra, a Puszta-tető északi oldalában található.
Református templom Ketel 43,86 km-re
1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal. A pusztító háborús idők után a megfogyatkozott hívek erejéből csak egy fatemplomra jutott, amelyet a XIV-dik századi templom helyett építettek.
Lisztes-bérc Jódtelep 36,07 km-re
A Lisztes-bérc egy lapos kő Ratosnya közelében, a Görgényi oldalon, a 90-es években még Lapos-kőnek neveztük. Habár a környező fák eléggé megnőttek, a kilátás még mindig jó Ratosnyára, és a Maros völgyére nyugatfelé.
Dellőapáti 46,65 km-re
A reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt. A templom 1600-ig katolikus, Basta korszakban elpusztul, 1644-ben egykori szentedényeiről (ónpohár, óntányér, harangok) azt jegyzik fel, hogy mind elvesztek.
Kiszsolna Evangélikus templom 17,32 km-re
Besztercétől mindössze 8 km-re délre fekvő, egykor többségében szászok lakta település temploma a 14-dik század derekán épült. Hazafelé - Már megint az Óvárhely melletti tölgyerdőben jártunk, kockás liliomokat nézni, fotózni.
Bátos 37,79 km-re
1228-ban vila Batus néven jelentkezik az okiratokban, majd 1319-ben Batus, 1507-ben oppidum Bathws formában.
Rönklenyomat-barlangok Ratosnya 35,1 km-re
A ratosnyai rönklenyomat-barlangok közül a T2-es (05-117/30) a Maros jobb oldalán, Ratosnya község keleti végében található, attól északra, 70 m relatív magasságban. A T3-as (05-117/31) barlang 50 méterre van a T2-től.
Bunker 0 Szalárd 40,74 km-re
A szalárdi Szerecsen-sziklákon, a piros ponttal jelzett túraösvény mentén több bunkert, kiépített sáncrendszert láthatunk. Az ösvény Andrásháza és Szalárd közötti, a főútról induló végétől felfelé haladva, ez az első sáncrendszer a jelzés közelében.
Egykori evangélikus templom Árokalja 30,73 km-re
Egykori evangélikus templom, ma Keresztelő Szent János ortodox templom. Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
Zászpás 47,18 km-re
A Zászpás egy 1279 m magas csúcs a Görgényi havasokban. Gratulacio - Gratulacio az elso megtalalonak. Régi ismerösők - Régi turatársakkal indultunk neki ennek a jól ismert helynek, csak most általunk ismeretlen uton menntünk fel és jöttünk is le. Tiszta időben gyönyörű kilátás nyilik a Maros völgye, meg a Kelemen havasok felé.
Szalárdtelep sziklái Nagy bunker 40,55 km-re
A szalárdi hármas bunkertől kellemes sétával érkeztünk a gerincen levő geodézikus ponthoz. Innen az ösvény ereszkedni kezd, mi viszont úgy döntöttünk visszafordulunk, az autó a forrásnál volt.
Budak-völgyi tölgyerdő Óvárhely 18,67 km-re
Óvárhely kijáratánál, Kisdemeter felé (173-as megyei út) jobbra egy földút vezet egyenesen a 6 hektáros liget-, tölgyerdő felé. Rengeteg kikerics és egy új doboz - A tegnap újra felkerestük a tölgyerdőt. Kikerics-szőnyeg - Teljes pompával virágzik a kikerics a vén tölgyek alatt.
Sajómagyarosi vár 27,78 km-re
A Borgói-hegység nyugati lábánál húzódó, a Nagy-Szamos, Sajó és Beszterce által határolt dombvidéken, az északkeletről érkező Csetátye-patak mellett fekszik Sajómagyarós község. Sajómagyaróstól északkeletre, az 580 m magas Várhegyen állt egykor a sajómagyarósi vár.
Lóalkatrész szikla Ratosnya 34,31 km-re
A Lóalkatrész-szikla Ratosnya Déda felőli kijáratánál található, közvetlenül a Visa pataki letérő mellett. Estifény - Egy utazó családdal egyszerre álltunk meg a parkolóban. Csalodas - Azt hittem az elejen hogy maszos doboz lessz :) de tevedtem. Az igazi neve nyomdafestéket nem tűr, ezért csak így írom le, nem nehéz viszont kitalálni a helybeliek által használt megnevezést.
Tündér-tó Kelemen-havasok 24,55 km-re
A Tündér-tó az Alsó-Tündér-patak fejében jött létre, szabálytalan ellipszis alakú természetes képződmény - 75 m hosszú és 55 m széles, környéke 15 hektáron védett. A szép fenyőerdővel körbevett tó Kolibicáról vagy Ratosnyáról indulva is megközelíthető.
Kolibicai panoráma Kelemen-havasok 14,28 km-re
A Kolibica-víztároló a régi, elszórtan beépített Kolibica nagyobb részén terül el - csodálatos természeti környezetben fekszik, felette a Kelemen-havasok főgerincével. Biciklis panoráma - Kettesben az asszonnyal körbebicikliztük a tavat, nagyon szép a táj. A mai, új Kolibica üdülőfalu a tó északi oldalán található - itt számos panzió és vendégház várja a pihenni vágyó vendégeket.
Jakabkő Kusma 12,33 km-re
A Lunga-patak mellett fekvő Kusma községtől 2 km-re délre, a 949 m magas Jakabkő sziklaszirtjén egykor Árpád-kori vár állt. Ide a falu keleti szélétől induló talajúton juthatunk fel.
Veres-kő sziklái 36,34 km-re
A Veres-kő sziklacsoport az Apostolok szikláitól 4 km távolságra délnyugati irányba 1670 m magasságban szintén a gerinc közelében helyezkedik el. Por a geodobozon - A 12 Apostol sziklacsoportjai után a Veres-kő szikláit kerestük fel.
Funtineli forrás Palotailva 37,02 km-re
A Funtineli patak, vagy ahogy a térképeken szerepel, a Kutaspatak Palotailvánál ömlik a Marosba. Még most is lenyűgöző a hely - A Szerecsen-szikláktól elmentünk a Funtineli forrásig. Kirándulás a funtineli mezőre - Gyönyörüszép időben értünk mintegy 120-an a funtineli mezőre. A főútról a Fantanel táblánál térünk rá az erdőkitermelő útra és körülbelül 7 km-t haladunk.
Bunker 2 Szalárd 40,69 km-re
A Szerecsen-sziklák közelében az ösvény két oldalán, egymással szemben két bunker állt. Óvóhely-2 - Ez a bunker érdekesebb volt mint az előző, márcsak a cseppkőlefolyás miatt is. Második - A Bunker 1 után hamar következett az egymással szemben levő két bunker. Mindkettőnek ma már csak a maradványai vannak meg.
T1 és T2 barlangok Nyágra 45,08 km-re
T1 és T2 barlangok - Göde-Nyágra. Nyágrán, a Maros-szoros felsõ szakaszán, a barlangok elérik a 800 m tengerszint feletti szintet.
Unitárius templom Székelykál Székelykál a Káli-patak völgyében fekvő Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Nagyernyével képez egyazon egységet. Nem messze, csupán 15 km-re található Marosvásárhelytől.
Uzdiszentgyörgy 1329-ben Zengurgy néven jelentkezik a forrásokban, majd 1344-ben Zentgurgthelke, 1461-ben Zenth Gewrg Siculorum formában.
Kaszinó és gyógyfürdő Dornavátra A dornavátrai kaszinót Peter von Brang bécsi építész tervei alapján eklektikus stílusban építették 1898-ban, német neoreneszánsz elemekkel, a badeni kaszinó mintájára. A fürdő kaszinójának nevezett, felújított műemlék épület jelenleg múzeum.
Beás-tető Maroshévíz Az országúthoz való közelsége, illetve a panoráma miatt, mindenkinek ajánlom a Maroshévíz melletti Beás-tetőt - talán kisgyerekek számára nem annyira. Kelemenpatak utolsó házaitól számolva nekem körülbelül 2 órát vett igénybe az oda-vissza út.
Ortodox templom Nagyernye Nagyernye nevét az ér, vízfolyás főnévből származtatják, mások szerint az Árpád-korban élt Ernyei családról kapta. Lehetne többet tudni erről a rejtésről? - Jó lenne rendezni ennek a rejtésnek a sorsát. Tobb infom sajnos nincs - A lada a femhid alatt, a templomhoz legkozelebb eso reszen van, merevitesek mogott van. A falu nevezetessége, hogy egyszerre öt felekezetnek volt itt temploma, a szombatosok később Bözödre telepedtek át.
Urmánczy-strand Maroshévíz Az Urmánczy-strand Maroshévízen, 654 m magasságon található, a Maros folyótól pár méterre. Legyen egy ilyen rejtek is - Ezért a dobozkáért össze kell vegyülni a porral, és a szeméttel. Hid - Új hid épült a Maroson át, ugyhogy itt sem találtuk meg magát a rejteket sem. Eredetileg a szárhegyi gróf Lázár család tulajdona volt.
Tündérek útja Vármező A Tündérek-útja Vármezőtől keletre helyezkedik el, a Kaca-hegy, az Alsó-Kaca tisztás között, a Kaca-patak forrásvidékén. Északnyugat - délkelet irányban vonul át a Kis-Nyárád völgyéből a Szováta vize völgye felé.
Bor-kút-forrás Bélbor A Bor-kút-forrás Bélbortól észak-északnyugatra található, a Bor-kút-patak völgyében. Nagyon kellemes ízű víz, szénsavas, bikarbonátos, vasas és radioaktív - hozama 240 liter óránként.
Izaszacsal Izaszacsal egykor hires kerámiaközpont volt.
Bogdán vajda vára Izakonyha Bogdán vajda feltételezett várát Izakonyhától délnyugatra, az Iza déli partja fölé emelkedő domb északi részén találjuk.
Református templom Vajdaszentivány 1332-ben de Sancto Joanne néven jegyzi a pápai tizedjegyzék. Később így szerepel a forrásokban: 1366-ban Mortunzenthyuana, 1451-ben Vayda Zenth Iwan.
Református templom Szék A többségében magyarok által lakott Szék egyik értéke a 12-dik században épített, román és korai gótikus elemeket ötvöző, háromhajós református templom.
Református templom Gernyeszeg A XV-dik században épült gótikus templom, déli kapuja felett található a somkeréki Erdélyi család címere. Sekrestyéjében helyezték el gróf Teleki Mihály kancellár és felesége Weér Judit földi maradványait.
Nagyercse 1394-ben jelentkezik a forrásokban Erche néven.
Teleki kripta Sáromberke Sáromberke Marosvásárhelytől 14 km-re fekszik, látnivalói a Teleki család sírboltja, a Teleki kiállítás, illetve a 18-dik században épített Teleki-kastély. A sáromberki Teleki kripta - Sáromberke látnivalói közül ehhez a rejtekhelyhez a kriptát mutatnám be. 1319-ben Sárombergként jelentkezik az oklevelekben, 1405-ben Sáromberk, 1412-ben Sárumberek néven, a középkorban szász lakói is voltak.
Földpiramisok Mezőkirályfalva A Mezőkirályfalva melletti földpiramisok földcsusszamlás útján jöttek létre. A falutól délre találhatók, a DJ173 jelzésű megyei út keleti oldalán, a Cseh hát nevű dombtól nyugatra.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.