Csicsómező település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Kiskaján. Csicsómező román elnevezése: Ciceu-Poieni. Egyéb neve: Csicsópolyán.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Arborétum tulipánfái Árokalja Tulipánfák - A gps természetesen a lezárt kapuhoz irányított. Tulipánfák megvannak, de a dobozt nem találtuk - A koordináták alapján hamar megtaláltuk a tulipánfákat, meg a kettős tulipánfát is (gondolom azt amelyiket kell).
Sajómagyarosi várA Borgói-hegység nyugati lábánál húzódó, a Nagy-Szamos, Sajó és Beszterce által határolt dombvidéken, az északkeletről érkező Csetátye-patak mellett fekszik Sajómagyarós község.
IzaszacsalIzaszacsal egykor hires kerámiaközpont volt.
Református templom SzékA többségében magyarok által lakott Szék egyik értéke a 12-dik században épített, román és korai gótikus elemeket ötvöző, háromhajós református templom.
Bogdán vajda vára IzakonyhaBogdán vajda feltételezett várát Izakonyhától délnyugatra, az Iza déli partja fölé emelkedő domb északi részén találjuk.
Szakadék kőbabákkal Bilak Homokkövek - A kiszsolnai evangélikus templom után megkerestük ezt a rejtekhelyet is. Kőgombák színes gyíkkal - Sikerült az út túloldalán, a kőgombákkal szemben félrehúzni, leparkolni.
Nárciszmező SzamosmagosmartA Nemegye (Nimigea) községhez tartozó Szamosmagosmart (Mogoseni) falu határában található egy 6 hektáros nárciszmező.
Kolozsnagyida váraA Mezőség északkeleti részében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, a Tekei Dipse-patak mellett fekszik Kolozsnagyida község.
Református templom SófalvaEgy 1243-dik évi oklevél tatárjárás előtti birtokadományozásról értesít, tehát a település tatárjárás előtti.
Református templom SzentmátéBizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt.
Tausoare-barlang Radnai-havasokA Tausoare-barlang, ejtsd Töúsóáre, a Tausoare-patak forrásvidékén, a Borla-tetőtől nyugatra, a Puszta-tető északi oldalában található.
Református templom Ketel1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal.
Kornis-kastély Szentbenedek Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs.
Egykori evangélikus templom Árokalja Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
BatizaBatiza fatemploma 1699-ben épült.
Kakastaréj Gutin-hegység Taréj - Már az Ökörmezőn áthaladva lenyűgözött a táj. Kukori - Nem gondoltam, hogy meg fogom találni a dobozt, mikor felértem a tetőre.
Bálványosváralja VárA Mezőség északii felében, a Szamosmelléki dombvidékBethleni ágában, a Bandó (Baruló, Nyíres, Magyar, Csabai) - patak mellett fekszik Bálványosváralja falu.
Széki nádas SzékA széki nádas a falutól délkeletre található, 505 hektáron terül el.
Várhegy SzeretfalvaA Mezőség északi felében, a Szamosmelléki dombvidékSajói ágában, az itt északnyugatra tartó Sajó bal partján fekszik Szeretfalva község.
Árokalja váraA Mezőség északi felében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, az itt északnyugatra tartó Sajó bal partján fekszik Árokalja község.
Síremlék a Bethlen-kastély közelében Árokalja Ambíciós keresés - Ez aztán az ambíciós keresés. Ez a rejtés nem adta könnyen magát - Árokaljára érkezve, egyszer az északkeleti kapun próbálkoztam, de az zárva volt. Szomorú mementó - Könnyen megtaláltuk a sírt, a dobozt már nem annyira.
Református templom Újős1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt.
Borsafüred Máramaros siparadicsoma és téli üdülőhelye, a Borsa falutól 10 km-re fekvő Borsafüred.
Renner bőrgyár Renner bőrgyár - Könyen megtaláltam. Jó ötlet ez a rejtekhely - A veszélyekre figyeljetek, ha arra jártok. Gyar - Nagyon durva hely.
Fekete nyár Csokmány A Csokmány melletti fekete nyár a Szamos folyó partján található, kerülete 10,7 m, állítólag a legvastagabb fekete nyár Romániában, és a második legvastagabb fa az országban, talán nemzetközi rekord is.
Fernezelyi-tó A nagybányaiak kedvenc kirándulóhelye a mesterséges Fernezelyi-tó.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.