Aszóvíz település (Bákó megye) Központ: Aszó. Aszóvíz román elnevezése: Apa Asau.
Motorsirülő Szénás-út 30,4 km-reA Motorsirülő az első világháborúban épült, a nevét onnan kapta, hogy idáig jöttek fel a gépkocsik a frontvonal ellátására, s itt képeztek ki nagyobb teret a forduláshoz. Serüljünk sze - Piposz tanya fele menet találtuk meg a falat. Támfal - Egyik, a legkönnyebben megtalált doboz. A Motorsirülő a Szénás út és a főgerinc találkozásától alig több mint száz méterre található, északkelet felé.
Kóstelek határában 21,4 km-reElső írásos említése az 1771-ből származik, a falu első telepesei a siculicidium idején, az embernyúzó katonai szolgálat és bírói ítéletek elől elbujdosó székelyek és a Moldva felől érkező görög katolikus román szökevények, szegénylegények, havasi betyárok, akik ezen eldugott havasi rengetegben keresnek menedéket. Sikertelen keresés a patak árterületén - Miután megtaláltam a Rupert Mayer emlékhelynél elrejtett geodobozt, elindultam az emlékmű mögötti szekérúton, a gps által jelzett irányba.
Hideg-kút Borospataka 23,99 km-reA Hideg-kút tulajdonképpen a Boros-patak forrása, ez utóbbi a Tatros-folyóba ömlik. Ez tényleg hideg - Elsőnek találtuk meg a dobozt, ezen a lélegzetelállító, mesebeli fennsíkon. A Boros-patak völgyében terül el Borospataka, mely Gyimesközéplokhoz tartozó település.
Szent Anna feredő Csíkszenttamás 47,8 km-reA Csonkatoronytól nem messze, a Feneketlen-tó közelében épült egy filagória, egy fúrt forrás vizét összegyűjtő medence, öltözővel, árnyékszékkel, nyomóskúttal, padokkal, hintával. Lába kelt doboz? - Én nem másztam fel a szerkezetre rejtéskor. Ez bizony több, mint valószínű, hogy elveszett - 99%-os vagyok benne, hogy megtaláltam a geodoboz helyét. Felháborító a fürdő állapota - Na ez a hely, amit úgy hívnak, hogy a nemtörödés magas foka. A fürdő és környezete a helyi Szent Anna kultusz nyomán a Szent Anna Feredő nevet kapta.
Ladók- vagy Cifra-völgyhíd 37,32 km-reA Ladók-völgyíd a lóvészi állomás közvetlen közelében fekszik, hossza 112,45 m, a völgy legmélyebb pontja felett a pályaszint 31 m. Ladók-, vagy Cifra-völgyhíd - Jo moka volt :) A talalkozo alkalmaval egyikunk rejtette, a tobbiek pedig megkerestek. Szép híd lehetett újkorában - Még ki se hűlt a rejtés, s már meg is lett. Üres az első hely - Szerénységből meghagytam az üres első helyet.
Zúgó-vízesés Jávárdipataka 37,92 km-reA Gyimesek egyik különösen szép vidéke Jávárdipataka, ahol a jellegzetes hegyi faházak közt csörgedező patakot a természet vízeséssel teszi még szembetűnőbbé. Másfél ág üzemel, most csak takarékon - A doboz meglett, a Zógó üzemelt, de csak takarékon. Felejthetetlen élmény volt - A Szent Antal kápolnától tovább haladtunk az úton nyugat fele. Nem sikerült megtalálnom a dobozt - Ahogy láttam nagyon forgalmas hely.
Parancsnoki bunker Kászon-völgye 43,04 km-reA határvadászok ösvényén, a Bellő-patak baloldali, Töltés és Czikólova gerincén felfelé egy újabb bunkermaradványt találunk, melyre rovásírásos emléktáblát rögzítettek. Tágas bunker - Ötletes rejtekben van a doboz, jó állapotban. Vizes túra I - Nagyon bevállalósok voltunk, ezért mezítláb keltünk át a patakon. Bunker 3 - Ezt a bunkert sikerült elsőre megtalálni a három közül.
Benes rétláp Csíkverebes 47,85 km-reA Benes rétláp területét borvízforrások táplálják, több helyen okkerlerakódások figyelhetők meg. Láp - A geodobozkát könnyen megtaláltuk. Fűzfa - A térkép alapján hamar kisakkoztam a rejtekfűzet. Egyre jobban beszorulva - Nem a legjobb időpontot választottam egy rétláp meglátogatására, elég hideg is volt, így csak gyorsan a geodobozt kerestem meg. A láp az Olt bal oldali árterületén húzódik, mintegy 644 m magasságban.
Székely Határőr Emlékközpont Csíkszépvíz 40,76 km-reA Székely Határőr Emlékközpont egy impozáns, háromszintes épület, 2021 augusztusában megnyílt, hiánypótló turisztikai látnivaló. Kiállítás formájában a székely hadszervezetek és a Keleti-Kárpátok határőrizetének történetét mutatja be, az Árpád-kortól a második világháború végéig.
Alsócibrei fürdő Csíkszépvíz 40,13 km-reAz alsócibrei fürdő Csíkszépvíz és Csíkszentmihály határában található, a szépvíziek majálisozó helye volt. Jól jött a feredő - Ez a feredő éppen jól jött a szentmihályi kaland után. Jo lenne megfurodni - Megtalaltuk. Emlékmű és új geodoboz - Cibrefürdő bejáratánál egy közel négy tonnás emlékművet helyeztek el, mely az 1694-es tatár
betöréskor megsemmisült Cibrefalvának állít emléket. Bár nyílt terepen fekszik, a viszonylag nyílt medencével rendelkező fürdő terének igen zárt és bensőséges hangulata van.
Csak Jézus Csíksomlyó 43,68 km-reA Kissomlyó oldalában, a sípálya és a keresztút között, közvetlenül az erdő széle alatt, betonból öntötték ki Jézus szavait: Csak Jézus az út, igazság, élet. A felirat madártávlatból, vagy közvetlen közelről olvasható, látható rendesen.
Székely Lehel ajándéka Csíkszentkirály 45,65 km-reCsíkszentkirály déli kijáratánál, mielőtt elérnénk a temetőhöz, az út túlsó felén, a mezőgazdasági gépeket forgalmazó Agromek vállalat kerítésénél, egy régi szekeret láthatunk. Érdekes lenne ismerni a szekér történetét.
Toronykövek Jávárdipataka 36,61 km-reA Jávárdi-patak földrajzi bal oldalán, Jávárdipataka északi felében, közvetlenül az út mellett, a meredek oldalban impozáns, égbenyúló, torony formájú kősziklák találhatók. Meredek - Na, ez aztán jó kapaszkodó, hát aztán a kisebbik szikla megtalálása, melyikből több is van. Bár alulról is látványosak, a toronykövek mellől csodálatos a rálátás a településre, a patakvölgyre.
Abaffy-kúria lelőhely Csíkszenttamás 46,73 km-reA helytörténeti irodalomban Abaffi-kúria és kápolnaként ismert lelőhely a jelenlegi plébániakert, a termelőszövetkezeti istállók és a Sándor-család telkén terül el - HR-I-s-B-12716. A 19-dik század közepén még jelentős maradványai voltak a régi épületeknek: az Abaffi-család lakóházainak, a halastavaknak és az udvari kápolnának.

Csinód 14 km-re található Csíkszentmártontól, ahol a falu központjában irányjelző tábla mutatja az Úzvölgye felé vezető utat. Adminisztratív szempontból Egerszékhez tartozik, mely 1950-ig Csíkszentgyörgy részét képezte.
Szent Antal-kápolna Csíksomlyó 43,81 km-reA csíksomlyói Szent Antal-kápolna a Kis-Somlyó hegy délnyugati oldalán áll. Hóban - A Hármashalom-oltár utáni sikeres doboz találat után nagy lelkesedéssel kutattuk a hó boritotta erdőben a rejtekhelyet, de sajnos nem talaltuk meg. Kiürítve és vagdalva - Lefele már könnyebb volt ballagni mint a hágón felfele, igaz a közmondás, hogy hazafelé a lovak is jobban húznak. Kápolna - Jó kis emelkedő után felértünk a Szent-Antal kápolnához. Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt barokk kápolna.
Maguricea-domb Dormánfalva 14,37 km-reA Maguricea-domb Dormánfalva város felett emelkedik, az Úz-Csobányos vízválasztón, az Úznak a Tatrosba történő befolyása közelében. Két csúcsos kiemelkedése van, az egyik 522 m, a másik 512 m magas.
Bunkerek az Árpád-vonalon Gyimesközéplok 30,46 km-reA Nagy-patak völgyében összesen 5 régi, az egykori Árpád-vonalhoz tartozó bunker maradványa található, ebből 4 a völgy bal oldalán van. A Nagy-patak völgyének bunkerei - A geodoboz a második bunkernél van elrejtve. Bunkersorozat - A geodoboz a helyén van. Bunker - A zsidó temetőtől jó kapaszkodón kell feljönni a rejtekhez.
Kőerődítmény Sólyom-kő Gorzafalva 34,84 km-reA Sólyomkő-tetőről nyugat felé beereszkedve az oldalon, egy érdekes kőerődítményre bukkantam. Kővár - A tető irányába mászva a háromszintes védőfallal körbevett vár romjaihoz értünk. Értesüléseim szerint első világháborús katonai létesítményről van szó.
Suta-tó Csíkszereda 45,03 km-reA Suta-tó egy mesterséges tó, amelyet a Fitód patakán hoztak létre, Csíkszereda mellett. Szaraz tonak nedves partjan - Eleg elhagyott, es elhanyagolt hely, kar erte, de remeljuk feljon meg a napja. A tónál - Egy vasárnap délutáni kiruccanás alkalmával. Elhanyagolt hely - Megtalaltuk. A tavat 2007 nyarán lecsapolták, jelenleg csak a Suta II-t használják a halászok.
Kalapos-kő Sólyomkő Gorzafalva 34,98 km-reA Kalapos-kő a Sólyomkő-körtúrának egyik leglátványosabb pontja. A kalap tetején - A Kalapos- kő lentről sokkal impozánsabb, ellenben tetejéről gyönyörű kilátás nyílik. A szikla kalap formája alulról csodálható meg.
Cecele 49,66 km-reA Cecele (1173 m), a Csíki-havasok déli csúcsa. Hatalmas, füves kupolaként tornyosuló végvára.
Vacsárcsi kőbánya 45,94 km-reVacsárcsi közelében, egy olyan kevésbé ismert, felhagyott kőfejtő van, ahol Csíkban egyedülálló, bazaltorgonákat láthatunk. Szent Pal bucsu idejen - Minden evben ha januar vege, akkor Szent Pal bucsuja Csikpalfalvan. Bányatavacska - Rejtett tavacska, szép csendes elhagyatott bánya. Esti séta 1 - Esti sétára indultunk a környékre. Csak bazaltandezitek, de formára hasonlóak a híres alsórákosi bazaltoszlopokhoz.
Szent László katolikus templom Csíkszépvíz 40,49 km-reCsíkszépvíz római katolikus temploma 1880 és 1892 között épült Kiss Sándor gyergyócsomafalvi építész tervei alapján, Szász István üvegcsűri építész kivitelezésében, neogótikus stílusban. 1897-ben Murányi Kálmán felcsíki főesperes megáldotta.
Szent Mihály-templom Lemhény 47,87 km-reA római katolikus vártemplom középkori eredetű, Kézdialmás és Lemhény között a Szent Mihály-hegyen áll - a középkori templom összeomlott és 1510-ben újat kellett építeni helyette. Lépcsőn a holtakhoz - Ha már a doboz vár, nem illik megvárakoztatni, így hát megtaláltam. Vártemplom - Gyönyörű helyen van ez a vártemplom. Csalán gyüjtés.... - Mindent sikerült gyüjtögetni, csalánt is főzeléknek és ládát is az élvezetért. 1777-ben barokk stílusban átépítették, védőfalai 17-dik századiak 2 bástyával és egy kaputoronnyal, amely harangtorony is egyben.
Csíkszentgyörgyi panoráma 36,46 km-reA falu feletti dombok között húzódik meg a borvízfürdő. Csíkszentgyörgyi panoráma - Csíkbánkfalváról indulva, a Szentegyházas-pataka völgye mentén haladva, jó mínőségű, kaviccsal borított úton közelítettem meg a tetőt, kocsival. Innen tovább a tetőre kikapaszkodva szép kilátás nyílik a völgyre, takaros kis kápolna is van alattunk.
Páduai Szent Antal kápolna Hidegség 36,88 km-rePáduai Szent Antal, a szegények védelmezője, a védőszentje a Hidegségen, a Jávárdi-patak földrajzi baloldalán álló Szent Antal kápolnának. A kút a kápolna mellett van - A kút helye meg van jelölve a térképeken, a gps is odavezet, illetve a kápolna weboldalának tetején levő térkép segítségével is oda lehet navigálni. Jávárd - Szóval, a kút nem a kápolna körül van. Nem Jávárd, hanem Jávárdi a hely neve - A kápolna weboldala ez a weboldal, ahol mi itt a bejegyzéseket írjuk. Páduai Szent Antal 1195-1231 között élt, portugál családból származott.
Piarista tanulmányi ház Csíkszereda 45,67 km-reÚgy tűnt, hogy a 300 éves erdélyi piarista múlt az utolsó erdélyi piarista szerzetesek kihalásával együtt véget ér Romániában. Estefele - Itt nem volt olyan szerencsénk, a piarista atya épp kint sétált. Az iskola mellett - Megfelelő helyszínelés után, kis türelem - itt ugy tünik mindig tesz-vesz valaki a kertben - a megfelelő pillanatban pontosan a segédeszközre nyúltam. Emléksziget - 20 éve néhányan biztosan tudtuk, hogy a régi gazdasági épületet szellemek járják. Egy esztendei előkészítő tájékozódás után a rendkormány 2007 szeptemberétől adott megbízást két piarista szerzetesnek, Sárközi Sándornak és Kállay Emilnek, hogy kezdjék el csíkszeredai életüket, egy tanulmányi házat létrehozva.
Hidegség 34,74 km-reHidegség a Gyimesek második legrégebbi települése a Gyimesi-szorosnál létrejött Sáncpataka után. Amikor a tatárveszély megszűnt, elkezdődött a Gyimesek gyors benépesedése, a Tatrosba ömlő patakok völgye is mind beépült.
Csorgó a Jáhor-oldal aljában Sántatelek 34,09 km-reBükkloka ortodox kolostor és Sántatelek között, a Jáhor-oldal aljában, egy jó mínőségű ivóvíz-forrás található. Az út túlsó oldalán parkoló van, a víz három vascsőből ömlik, az igazi forrás pedig a csorgó felett található, elkerítve.
Szent László köve Pogányhavas 36,88 km-reJúnius 27-e Szent László ünnepe, személyében nagy hős és nagy király képe rajzolódik elénk. A nagy magyar királyok közül Szent László kapcsolódik leginkább vidékünk történetéhez, ezért érdemes megemlékezni róla.
Venetúrné vára Bereck 48,88 km-reBerecktol eszak-keletre a Micskeberc nevezetu helyen, szabalyos negyszog alaku folderoditmeny all. A berecki Venetúrné vára - A szemben levő Leány várról nagyon jól látszanak ennek az erődítménynek a falmaradványai. Római castrum - Augustia római castrum a fenti castrumhoz hasonló lehetett. Venetúrné átváltozása - A helyszínre érkezve, először a román geojátszótér rejtését akartam megkeresni, mely az egykori római fürdő nyomainak közelében volt elrejtve. Ez az eroditmeny az egykori romai provincia keleti hatarat es az ott elvezeto kozlekedesi es hadi utat vedo romai taborok egyike volt.
Alagút felett Lóvész 36,58 km-reAmíg a vonat a vasúti alagútban haladhat, mi az alagút felett sétálhatunk az Utusaly vasúti megálló és a lóvészi állomás között.
Naskalat-csúcs 38,36 km-reA Naskalat a Csíki-havasok kopasz fejű, hullámos hátú nagy öregje. Szaloncukor es a tobbi - Igaz Peter. Szaloncukor, szemét, és egy foltos leopárd - Gyergyói kincskereső barátaimmal indultunk neki a Terkő-nyereg és a Naskalat-hegycsoport rejtekhelyeit felkeresni. Pihenő - Bár én az erdei menedék mellett pihenve csodáltam a tájat. A Naskalat helynév szláv eredetű, jelentése a mi sárunk, rögünk.
Micsurin-kert Csíkszereda 45,79 km-reA Micsurin-kert egy legendás hely, bár többnyire csak azon Csíkszeredában iskolába jártak számára, akik a Márton Áron líceumban végeztek. Kis nosztalgia - Jól esett újra itt sétálni, feleleveníteni a régi emlékeket. Gyermekkorom emlékei - Az iskola épületét nagyon szépen felújitották, az emlékek viszont a 77- es földrengésig röpítettek vissza. A jó öreg Micsurin - Mivel az iskolát hátulról közelítettem meg, tényszerű volt, hogy a kerten keresztül kell menjek. A régi Micsurin-kert területéből ma már csak egy vékony zöldsáv maradt meg, mely a Piaristák Tanulmányi házától a Szék útja felé vezet.
Csíkcsatószegi borvízforrás 46,03 km-reA Csíkcsatószeg központjában eredő borvíz, Alcsík egyik legjobb ízű borvízforrása. Hol volt hol nem volt - Mivel rendszeresen innen hozunk borvizet, havonta megnézzük, hogy megvan-e a doboz. Sízés után - Sízás után erre fele jöttünk és a geodobozra szert tettünk finom a borvíz télen is. Csatószeg - Megtaláltam a dobozt.
Szent Ilona-kápolna Csíkajnád 42,3 km-reAjnád második védőszentje Szent Ilona, augusztus 18-án ünnepelik. Szent Ilona 248-330 között élt, Constantius császár felesége lehetett, Nagy Konstantin császár édesanyja.
Pásztorbükk Csíkszentdomokos 44,38 km-reCsíkszentdomokos határában, a Pásztorbükk nevű csúcs alatt 1816-ban emlékkeresztet állítottak, mely szomorú történelmi eseményre emlékeztet. Nagy hóvihar - Az Antalok patakától indulva, a Hármaskő és a Kondra kereszt érintésével zarándokoltunk a Pásztorbükkre. Nem volt beírás - Én voltam az elsö. Volt még bejegyzés a füzetben? - Gratululálok Gábor. Felcsík népe október második vasárnapján emlékezik meg a szomorú eseményről.
Zsögödi fahídak Csíkzsögöd 47,19 km-reA Csíkszeredához tartozó Zsögödben két felújításra, javításra szoruló fahíd is van, az egyik az Olt-folyó felett, a másik a Fitód-patakon. A kettő közül az Olt-híd érdekesebb, hiszen itt még a teljes hídszerkezet fából van - érdemes most megnézni, alulról is, mert a jövőben betonszerkezetűre tervezik átépíteni.
Kóta köve Jávárdi 38,67 km-reJávárdipataka Gyimesközéplok Hidegség nevű falurészének egy utcája. Geodoboz és pásztor-túrabot - Kínálkodás és hazudozás után, Kristály Tibor Bükkhavas-pataki csángó házától indultunk neki, a Janók-patak völgyén felfelé, neki a Jávárdi-hegynek. Pásztorkutyák - Nem egy veszélytelen környék. A Jávárdi patakának északi részén húzódó hegyén, közel a kápolnához található a Kóta köve.
Ördöglik Csíkzsögöd 46,12 km-reAz Ördöglik környékét elsősorban a csíkszeredai terepkerékpárosoknak ajánlom, de a hely természetesen gyalogosan is felkereshető. Az igazi geotojás - A fotót nézve hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy melyik a geotojás. Helytelen ábrázolás - Igen, a helytelen ábrázolás nekem is okozott egy kis fejtörést. Jobb és bal szem - Igen, a jobb oldal a Nap, a világosság, a férfi. Érdekes formájú kőtömböket lehet itt találni, a hely és a megfelelő időpont pedig kiváló fotótémát (panoráma, naplemente, árnyék, stb) nyújthat, az arra figyelmes fotósok számára.

A Pisztrángtelep a tiszta vizű Kormos-patak völgyében, a Köves-patak torkolata alatt található. Csíkszentkirály - Erdőfüle út - Megkérdezhetem, hogy az erdőfülei pisztrángtelepet honnan közelítettétek meg? Jól ismerem a Csíkszentkirályról Büdösfürdőre vezető útból kiágazó utat, amelyik Erdőfülére vezet. Erdőfüléről jó az út - Erdőfüle irányából közelítettük meg a helyet, ott teljesen jó út van, de tovább nem mentünk, így nem tudom, hogy a Hargita megyei szakaszon mi a helyzet. Az aszfaltnak és a geodoboznak, se híre, se hamva - Nem volt türelmem tovább várni. Szép kilátás nyílik a két patak összefolyása fölött magasodó dombra, amelyre a különböző lombhullatók, a luc- és a vörösfenyő foltjai az évszakokkal változó, színes képet festenek.
Felsőtorjai református templom Torja 55,22 km-re A Torja patak völgyének jobb partján, Altorja folytatásaként alakult ki Felsőtorja - temploma 1332-ben már létezett azon a helyen, ahol ma is áll. Torja vára - Pontosan 5 évvel ezelőtt jártam Torja vára közelében, rejtési szándékkal is. Orvendek - Elkonyvelhettem a sikert. A libák gágognak, fáznak - Megjött a tél, juhuuuuu, megkezdődött a korcsolyaszezon. Régen még Szent Márton Torjának is nevezték, a két Torját összekötő magaslatot pedig Szent Ilonának.
Danielek láza-esztena Mária-út 61,87 km-re Az itt újjáépített esztena a hegyalja-vidék jellegzetes házikója, az alkalmi lakók bevésték nevüket a gerendafalakba. A házikó legrégebbi írása 1909-ből való, több 1916-os rovás jelzi, hogy az első világháborúban magyar katonák is tanyáztak benne.
Füvenyestető őstelep Málnásfürdő 66,81 km-re A Füvenyestető régészeti lelőhely körülbelül 200 m távolságra található Málnásfürdőtől, délnyugati irányban. Egy 45 m széles és 120 m hosszú kiemelkedésen helyezkedik el, amelyet három oldalról az Olt folyó és a Szamos patak völgyei vesznek körül.
Molnár Józsiás-park Kézdivásárhely 57,64 km-re A Kézdivásárhely központjában található Molnár Józsiás-park, a város kiemelkedő személyiségéről, Molnár Józsiásról kapta a nevét. A vasárnapi túrára innen indultunk - Itt volt a találkozó, természetesen azért, hogy tudjuk megkeresni ezt a ládát is. Ez is meg lett - Miután a kisfiam kijátszotta magát a játszótéren, és miután megvártuk amig a bevásárlási útról hazatérő néni megpihent és elszívta cigarettáját azon a padon, megtaláltuk. Hűlt helye - Hűlt helye a doboznak.
Bugyogó-borvíz Sepsibükszád 57,41 km-re A Csomád-Büdös-hegység legismertebb mésztufa lerakodásai a Csomád déli lejtőin, Rakottyás-patak, Bugyogó-borvíz és Tó-patak völgyében alakultak ki, ahol kis szurdokvölgyek képződtek.
Vészkaréj Szeltersz 66,5 km-re A Vargyas-patak Szeltersz feletti, a Szurdukkal átellenben található földrajzi jobb partját, meredek sziklaoldalát Vészkaréjnak nevezik.

A várostól északra, az 1087 m magas Csobot-hegyen egy magyar és egy örmény római katolikus Szent Anna kápolna áll. A Csobot-hegy ködben, a rejtek befalazva - Több ügyben is dolgom akadt aznap Gyergyószentmiklóson. Minden év július 26-án Szent Anna napi búcsút tartanak itt.
Gyógyvízforrások Bálványosfürdő 53,08 km-re Bár nem tartoznak a Zsombor-patak forrásvidékéhez, közelségük miatt érdemes megtekinteni a szállodától nem messze, Bálványosfürdő irányában levő, közvetlenül az út mellett levő Gyógyvízforrásokat. Vegso erokifejtes ugy mar szurkuletben - Utolso erommel, meg a vilagossag mellett erre is elindultam. Másodjára - A mai nap ez az utolsó megtalálásunk. Bálványos IV - A következő állomásunk a Gyógyvízforrások volt, ahol sajnos nem jártunk sikerrel. A műút mellett erre egy tábla hívja fel a figyelmet.
Lobogófürdő Szentkeresztbánya 68,49 km-re Szentkeresztbánya környékén ásványvízforrásokat találunk a Kis-Homoród mentén, itt alakult ki a hajdan népszerű Lobogófürdő is. Az 1900-as évek elején még működött, majd a források nagyrészének a bányamunkák miatt eltűnt a vize.
Hatod-tető 65,38 km-re Mikóújfalutól Kisbacon fele, a Hatodról belátható az egész medence. Ropogós fű - Az autót az aszfaltos út mellett hagyva, nagyot kerültünk a véget nem érő legelőkön. Vályú is van, a szomjazóknak.
Komlósároki alsóborvíz Tusnádfürdő 55,98 km-re Komlósároki alsóborvíz - Tusnádfürdő. Borvizkostolon - Ezt a borvizet is megismertem, elegge zavaros volt talan meg a Nyarad sem volt ennyire. A Komlósárok alsó, Oltba szakadása előtti szakaszán több nagyhozamú foglalt és foglalatlan, 12,5 C hőmérsékletű borvízforrás tör fel.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.