Pécska település (Arad megye) Központ: Pécska. Pécska román elnevezése: Pecica.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Pécska (Arad megye) és környéke turisztikai látnivalói

Feneketlen-tó Battonya 17,89 km-re
A Feneketlen-tó Mezőhegyes és Battonya között, a 48-as erdő szélén található, a talajvízzel feltelt krátere az 1961 december 29-én bekövetkezett gázkitörés eredménye. Nevével ellentétben a tó csak 10 m mély, kis alapterületű, átmérője 50 m, az ország negyedik legnagyobb, ilyen módon keletkezett krátertava.
Kálváriadomb Billéd 33,44 km-re
A Temesvár felől Nagyszentmiklós felé utazva, Billédtől körülbelül 2 kilométerre, a jobb oldalon emelkedik a Kálváriadomb. Közvetlen közelében parkolóhely található, személygépkocsik számára.
Római-katolikus székesegyház Temesvár 47,1 km-re
A temesvári római-katolikus székesegyház az egykori Losonczi téren található, a város történelmi központjában. A csanádi püspökség székesegyházának alapkőletétele 1736 augusztus 6-án történt.
Evangélikus lutheránus templom Arad 19,54 km-re
Az aradi Evangélikus Luteránus templomot 1905 és 1906 között építették neogótikus stílusban Szántay Lajos tervei alapján. A templomot még Vörös templomnak is nevezik, mivel a külső borítását csiszolt vöröstéglából keszítették.
Temesvári csata emlékmű Újbesenyő 38,33 km-re
A Temesvárt Nagyszentmiklóssal összekötő DN6-os országútról a 12-es kilométerkőnél bekötőút ágazik le Újbesenyő felé. Közvetlenül a falu szélén jobbra kell letérni egy a vasutállomás felé vezető úton, majd tovább a vasút mentén, mígnem feltűnik az a bokor melynek védelmében az obeliszk meghúzódik.
Bolyai János emléktábla Temesvár 47,44 km-re
Bolyai János emléktábla - Jecza Péter, 1993. Bolyai János  utca, Temesvár.
Józsefvárosi víztorony Temesvár 47,95 km-re
A józsefvárosi víztorony 1913-1914-ben épült, a budapesti Lenarduzzi János és Sabathiel Richárd tervei alapján. A Józsefváros Temesvár egyik régi városnegyede, itt és a Gyárvárosban építettek annak idején víztornyokat.
Sailer Antal-szoborcsoport Temesvár 47,47 km-re
Sailer Antal-szoborcsoport a temesvári Gyermekklinikával szemben, a Mária királynő téren.
Aradi vértanúk vesztőhelye 20,45 km-re
Az aradi vértanúk vesztőhelye
Vidéki levendula Temesfüves 35,48 km-re
A Vidéki Levendula levenduláskertbe Angustiafolia Sevastopolis fajtájú levendulát ültettek. Nem kérnek belépési díjat, a látogatás feltétele egy csokor virág vagy egy üveg illóolaj megvásárlása.
Vukovics Sebő sírhelye Berekszó 45,36 km-re
Az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a falu területén 90 fokos kanyart ír le. Itt áll a román ortodox templom és annak kertjében, közel a hátsó kerítéshez húzódik meg a település legjelentősebb polgárának, Vukovics Sebőnek a síremléke.
Honvéd-emlékmű Temesvár 47,33 km-re
Az 1948-as Honvéd-emlékmű, vagy selyemgyártelki obeliszk, ahogy még nevezik, a Győrödi úton, a 6-os számú ház telkén áll. A Temesvár ostromában, 1849-ben elesett honvédek sírja fölé emelték, 1894 november 1-én a Temesvári Honvéd-Szobor Bizottság jóvoltából.
Bazilika Máriaradna 48,05 km-re
Máriaradna, híres búcsújáróhely, látnivalója a 18-dik század második felében épült kéttornyú, barokk temploma. Már az új helyen - Megtaláltam a kis, filmes dobozkát, már az új helyen.
Római katolikus templom Vinga 20,29 km-re
Vinga, az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség, első ismert birtokosa a Csák-nembeli Miklós, 1214-ben komáromi, 1222-24-ben csanádi, 1228-29-ben bihari főispán volt. Az 1717 évi kamarai jegyzékben Vinka alakban fordul elő, de csak 9 házzal.
Bezdini kolostor Maros Ártéri Természetvédelmi Terület 4,24 km-re
Aradról a Perjámos felé vezető 682-es megyei úton Munár falu határáig, ahol jobbra tér egy keskeny aszfaltcsík, a letérőtől számítva 4 kilométer a kolostorig. Aradtól 35 kilométerre, a folyó bal partján, mélyen a Maros Ártéri Természetvédelmi Terület szívében helyezkedik el.
Középkori földvár Temeskenéz 25,79 km-re
A valószínűleg 13-14-dik századi földvár 2,25 km-re nyugat-délnyugatra található a temeskenézi ortodox templomtól. Illetve 600 m távolságra északnyugatra a patak földrajzi jobb partjától.
48-as Honvéd sírhely Gyergyámos 43,28 km-re
Az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a Gyertyámos központjában a 693-as megyei útra kanyarodva jutunk el a köztemetőig, melynek a bejárattal átellenes határa mentén, közvetlenül egy tó közelében található a sírhely.
Aradi vár 20,18 km-re
Arad városának a történelem folyamán több vára is volt,sőt, maga a középkori városmag is máshol helyezkedett el, mint manapság. Korunkra legjobban az újkori erőd maradt fenn, melynek meglátogatásakor fejet hajthatunk az 1848-49-es szabadságharc után itt kivégzett tábornokaink előtt is.
Szent Gellért püspök szobra Nagycsanád 37,13 km-re
Szent Gellért püspök egészalakos szobra Nagycsanádon, a római katolikus templom előtt áll, a 6-os főút mellett - Huber József szobrász alkotása, 1815-ben állították fel. Szent Gellért püspöki öltözetben áll a latin feliratos magas talapzaton, jobb kezét a szívéhez emeli, mellette egy angyal látható, ahogy a püspök felé fordul.
Győröd tava 48,69 km-re
Győröd tava
Zöld Paradicsom-tó 44,5 km-re
Zöld Paradicsom-tó
Öreg téglahíd Földeák 47,2 km-re
Földeák öreg téglahídja a település északi szélén, a falu horgásztava mellett, a Bacsó Béla utca végén található, és a Száraz-ér fölött ível át. Ez a híd Csongrád-Csanád vármegye legrégebbi téglaboltozatos hídja, összeköti Földeák belterületét a külterülettel, közlekedésre is szolgál, de rajta mennek keresztül a közüzemi vezetékek is.
Gyalogoshíd Csálai-erdő Hármassziget 14,19 km-re
Arad 2025-ben használatba adott, újjáépített gyalogoshídja, a Hármassziget és a Csálai-erdő között teremt kapcsolatot. A Csálai-erdő az aradiak egyik kedvelt kirándulóhelye, a Maros-ártér Tájvédelmi Körzet része.
Útépítők emlékműve Szakálháza 45,37 km-re
Az Útépítők emlékműve az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a 6-os kilométerkőnél található. Az egykor Szeged felé vezető országút volt az első, melyet a Temesközben kiköveztek (1831 és 1835 között).
Temeskenézi mocsarak 22,65 km-re
A temeskenézi mocsarak természetvédelmi terület, madárparadicsom - Temeskenéz és Baracháza között terül el.
Tornya Tornya Kovászi 44 km-re
Az Alföld keleti peremén, a Solymosi hegység nyugati lábánál fekszik Kovászi község. A falu központjától délkeleti irányban, légvonalban 3 kilométerre emelkedik a Tornya nevű, 464 m magas hegy, melynek csúcsán középkori vár maradványai találhatók.
Saroltavár 40,65 km-re
Charlottenburg, 1910 és 1918 között Saroltavár (románul Charlotenburg, korábban Charlottenburg, más néven Sarlota vagy Barita, németül Charlottenburg) Temesvártól 38 km-re északkeletre, a Berekszó jobb partján fekszik. Az egyetlen szabályos kör alaprajzú település a Bánátban.
Turbinák Temesvár 47,84 km-re
A Béga csatornán vízlépcsőként is szolgáló erőmű épületét Székely László tervezte, 1907-ben kezdték építeni. Az 1910 nyarán üzembe helyezett Turbinák felszerelése két darab, háromkerekű, 560 lóerős Francis turbinából áll, 385 kilowattos, kétfázisú Ganz generátorokkal.
Arad-Temesvári Vasút Új-Aradi híd 21,19 km-re
Arad-Temesvári Vasút vidéki Vasút pályaudvarából kiindulva Új-Aradot, Német-Ságot, Vingát, Orczifalvát, Merczifalvát és Szentandrást érintve Temesvárra vezet, ahol az államvasút pályaudvarába érkezik. A vonal hossza 55 km.
Nákó-kastély Nagyszentmiklós 35,56 km-re
A nagyszentmiklósi Nákó kastélyban, a Pro Bartók Társaság rendszeresen szervez koncerteket, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara és a Temesvári Nyugat Egyetem Zenei Fakultása közreműködésével, évente 3-4 alkalommal.
Csörsz-árok Csörsz-árok Szabadhely 37,37 km-re
Csörsz árka néven egy körülbelül 1260 km hosszú ókori védőműrendszer maradványait ismerik Magyarországon, mely mintegy körbekeríti az Alföldet. A Dunakanyartól indul, az Alföld északi peremén halad kelet felé a Tiszáig, majd Debrecen környékén délkeletre fordulva egészen az Al-Dunáig húzódik.
Gerhardinum katolikus líceum Temesvár 47,49 km-re
A piarista kegyes tanítórend a magyarlakta vidékeken a 18-dik század első felében terjedt el - az ősi csanádi egyházmegyében Szentannán működtettek kollégiumot, amely a növendékek kis száma miatt 1788-ban megszűnt, majd az iskola II József rendelete alapján Temesvárra került. A tanintézetben kezdetben latin, majd német, a XIX-dik század közepétől az I világháborúig magyar, az 1920-as évektől román nyelven folyt az oktatás.
Lombkorona-sétány Makó 46,38 km-re
A Lombkorona-sétány Makón, a Maros jobb oldalán található, 191 m hosszú és 10 m magassságban helyezkedik el, a pedig torony 18 m magas. A magasból csodálhatjuk meg a Maros-parti ártéri környezetet és annak élővilágát, majd lecsúszhatunk a Kárpát-medence leghosszabb száraz szárazföldi csúzdáján.
Nyugati tengerpart Gyorok 39,34 km-re
Románia nyugati tengereként, tengerpartjaként is emlegetett gyoroki tó 22 km távolságra található Aradtól. Gyorok falutól nyugatra található, egykori homokbánya területén alakították ki, idegenforgalmi célokból.
Lipthay-kastély Lórántfalva 31,64 km-re
A Lipthay-kastély Temesvár felől Nagyszentmiklós felé utazva, a Lórántfalván található, nem messze az 1785-ben épült római katolikus templomtól. A kastély főbejárata az országúttal párhuzamos utcára nyílik.
Ópálos 41,26 km-re
Ópálos a hegyaljai borvidék, illetve Arad környékének egyik népszerű kirándulóhelye.
Kovászi Kovászi 42,69 km-re
Kovászi talán legértékesebb látnivalója a középkori templom romja, a viszonylag jó állapotban megmaradt templomtoronnyal. A rom magánterületen van a temető közelében.
Földvár Mezőzsadány 29,11 km-re
Földvár - Mezőzsadány
Rózsafüzér rózsakert Mondorlak 28,89 km-re
Rózsafüzér rózsakert - Mondorlak
Ménes Ménes 41,52 km-re
Minis, a picturesque village, in West Romania near Arad. A geodoboz könnyen megtalálható - A földön hever, kevés földdel betakarva. Walking down the main street, when the evening sun covers the yellow houses with gold varnish, when the last birds sing their song and dogs bark friendly from behind the closed gates, when a late cowherd passes through the streets with his herd.
Petőfi Sándor-emlékmű Újszentes 42,88 km-re
Az újszentesi Petőfi Sándor emlékmű közvetlenül a község központi parkjának előterében, a református templom előtt található.
Vásárhelyi–Bréda-kastély Lőkösháza 34,17 km-re
Az 1810 körül klasszicista stílusban épült, műemlék Vásárhely-Bréda-kastély Lőkösháza mellett, a Bréda-majorban található - bár jelenleg magántulajdonban van, a hét minden napján látogatható.
[ Fel ↑ ]
Szegyesdi-völgy
Szegyesdi-völgy 121,44 km-re
Medve-barlang - Kiskoh
Medve-barlang - Kiskoh 123,08 km-re
Maderspach Ferenc sírhelye Zsombolya 50,14 km-re Zsombolya központjából, a Szent Flórián szobortól indulva, a Polgármesteri Hivatal és a Stefan Jäger Múzeum előtt elhaladva jutunk el a városi temetőhöz, melynek körülbelül mértani középpontjában helyezkedik el a derékbatört oszlop alakú síremlék.
Tesöld tava 52,09 km-re Tesöld tava
Szerelmesek kapuja Kőfal Szerelmesek kapuja Kőfal Hódmezővásárhely 63,37 km-re A 3006 m hosszú hódmezővásárhelyi árvédelmi fal, vagy Kőfal, városképi jelentőségű műemlék, a várost körülvevő árvédelmi töltés - egyedülálló alföldi látnivaló, 1958 óta védelem alatt áll. Árvízvédelmi célból Hódmezővásárhely északi és keleti határán egy 17,5 km hosszú földtöltést építettek, és 1879-1881 között a déli részen a 3 km hosszú, téglából emelt, úgynevezett Kőfalat.
Őslénytani lelőhely Radmanóc 66,66 km-re Őslénytani, pontusi kövületek lelőhelye - Radmanóc, románul Radmanesti.
Gabonamúzeum Békéscsaba 57,09 km-re A Csabai Tanya és Gabonatermesztés-történeti Kiállítóhely Békéscsabán, a Gyulai út 65 szám alatt található, 1980 október 31-én nyitották meg. A Gabonamúzeum létesítményei a Gajdács vagy Csabai-tanya, a Csókási vagy Kiss-féle szélmalom, a Vésztő-Mágori szín, Mladonyiczky Béla A mag című szoborkompozíciója, Emil Vitroel a Bőség című szobra.
Károlyi-Berchtold-kastély Árpádhalom 63,71 km-re A klasszicizáló, eklektikus stílusú Károlyi-Berchtold-kastélyt 1897-98-ban építtette gróf Berchtold Lipótné, Károlyi Alajos lánya, Ferdinanda. A kastély, mely átvészelte a háborúkat, eredetileg 22 szobából, fürdőszobákból és mellékhelyiségekből állt - ma művelődési ház, iskola és könyvtár.
Téry Ödön szobor Óbéb 59,28 km-re Téry Ödön egy kis alföldi faluban, Óbében született, 1856 július 4-én. Jeles turistaelődünk tevékenysége nagyrészt a Tátra hegységre terjedt ki, melynek kiváló ismerője volt.
Dietrich-Süköwsky kastély Pankota 50,85 km-re Dietrich-Süköwsky kastély - Pankota
Ötvösd tava 67,22 km-re Ötvösd tava
Egregy vára Csóka-hegy Almásegres 53,31 km-re Almásegres településtől északnyugatra, a falu felett emelkedő Csóka-hegyen, románul Cioaca, egy sáncokkal körített vár, Egregy várának nyomai találhatók.
Geist Gáspár-kastély Orosháza 64,21 km-re Az ifjú Geist Gáspár terveztette, valószínűleg Ybl Miklós által tervezett vadászkastély Orosházától északkeletre, a hozzá tartozó Kiscsákón található. Tornyos, földszintes, elővárosi eklektikát mutató épület, kazettás famennyezetű nagyteremmel, a főpárkány alatt vadásztémájú sgraffito díszítéssel.
Kolostor és imaház Csebze 67,3 km-re Csebze falu Csák községhez tartozik, és körülbelül 30 km-re délnyugatra található Temesvártól, 34 km-re kocsiúton. Az északi szélén található a Csebze apáca-kolostor, a közeli temetőben pedig különleges imaház van.
Batthyány-Geist-kastély Batthyány-Geist-kastély Kondoros 65,09 km-re A Batthyány László által 1844-ben rendelt, Ybl Miklós és Pollack Ágoston tervei alapján 1850 körül épült kétszintes Batthyány-Geist-kastély a Kondorostól délre levő Geisztcsákón található. Itt alakult meg az ország első vadásztársasága, a Geist család előbb béreli a kastélyt, majd megveszi a területet, a második világháború után a kastély üresen marad, 1993-tól a kondorosi önkormányzat a tulajdonos.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.